A nyár végi jó időben Mátéval az iskola udvarára költöztünk. Máté másodikos, magántanuló. Mivelhogy tanév végén osztályozatlan maradt, most készül a vizsgára.
A hársfa lombja hűse alatt próbálunk matek feladatokat megoldani. Szegény erősen gyötrődik. Bizony küszködünk. Az erős koncentráció kizárja a külvilágot, elmerülünk a számok tengerében, navigálva a helyes megoldások felé. A kerítésen túli utcában autók húznak el, gyalogosok sietnek a közeli ABC-be, a szomszéd kutyája a postást ugatja. Füleinknek mindez alig észlelt háttérzaj.
Éppen a 44+17 összegének kiszámolásánál tartottunk, amikor az utcáról harsány „sziasztok” hallatszott. Az erős, éles hang elütött a tudat perifériája észlelte, összemosódó zajoktól. A harsányság szétrobbantotta a feladat megoldására összpontosított figyelmünket. Fejemet felkapva, kerékpáron tekerő, lobogó hajú, huszonéves nőt pillantottam meg. Még soha nem láttam, ám másodszor is köszönt és integetett felém. Arra gondoltam, talán bennem lehet a hiba, s valamikor már találkozhattam vele. Fránya amnéziámat korholtam, miközben visszaintettem neki. Így legalább azt hihettem, nem vette észre, hogy kilétéről halvány fogalmam sincs.
Mielőtt feledékenységem okán elburjánzó lelkiismeret furdalás teljesen hatalmába kerített volna, a száguldó nő másoknak is odaköszönt. Az utcában járók közül senkit sem hagyott megszólítlanul. Befordult a szomszéd utcába, de hangját még onnan is felém sodorta a szél.
A látottakat helybéli ismerősöm kommentálta:
- Minden nap ezt csinálja. Pontosan tízkor érkezik, és boldog-boldogtalannak köszön. Szerintem nincs ki a négy kereke.
Mire véleménye végére ért, számomra egyértelművé vált, a nővel a sors még soha nem sodort össze, ám ismeretlenül is védelmembe vettem. Ebben az elidegenedő társadalomban üdítő ritkaság az érdek nélkül, csak az örömszerzés szándékával köszöngetés. Nem úgy, ahogy a többség sztereotip, kötelességszerűen, mögöttes emberbaráti érzelmek nélkül hadarja: „legyen szép a napja”. A hölgy tiszta szívből kíván az útjába akadóknak. A személyhez szóló, jókedvvel és mosollyal kísért üdvözlés napsugár a szürke hétköznapokban.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás