Az újságot írónak a fiókja tele van kész írásokkal. Vannak hónapok óta porosodók. Erre mit csinál? A legfrissebb „élményét” pötyögteti a klaviatúrán (az idézőjel magával a történettel nyer magyarázatot). Ráadásul olyat, amelynek mindegy a megjelenési ideje, nincs eseményhez, határidőhöz, évszakhoz kötve. Mondhatni: időtlen.
Különben minden témahiányban szenvedő betűvető másszon le elefántcsonttornyából, vesse be magát a való világba, és egy nap alatt garantáltan tapasztal egy egész regényre valót. Üljön be egy kereszteződésközeli kávézóba, és csak tartsa nyitva a szemét. Nem fog unatkozni, mert már a második piroson át fog döngetni egy béemvés (mert így szokta), anyuka nyaklevessel motiválja makacskodó gyermekét a gyorsabb haladásra (anyja is azt tette), biciklis káromkodik az elébe tipegő anyókára (kerékpárútnak képzeli a járdát). Na, jó. Legyen valami pozitív is. A parknak becézett gazrengetegben szerényen kéklik egy csokornyi ibolya.
Na, szóval, e cikk elkövetője, családi kötelességét teljesíteni akarván, a heti bevásárlás elintézésére indult. Megállt az első közlekedési lámpánál. Mélán bambult az előtte ácsorgó zöld Suzukira. Hirtelen tágra meredt a szeme. A kormány mögött nem ült senki, ellenben az anyósülésen egy nagydarab férfi. A látvány értelmezésének első eredménye egy hangos „jé!” kiáltás. A felfedezés elementáris erejével hatott a felismerés: egy Suzuki jobboldali kormánnyal. Olyan ritka, mint a púpos teve az Északi-sarkon. Persze azonnal élt a gyanúperrel, talán rosszul látta, ezért felemelkedett, és úgy vizslatta az előtte állót. Az ismételt vizsgálat megerősíteni látszott felfedezését: bizony ez az esztergomi termék angolossá lett alakítva. Az írásvető elégedetten bólogatott: a klubban lesz mit mesélni. Hátradőlt székében és élvezettel nézegette a zöld négykerekűt. Akadt ideje az álmélkodásra, mert a debreceni pirosak közismerten hosszúak. A cívisvárosban megforduló pestiek szerint alföldi lassúságúak. A frissen borotváltnak is kinő a borostája, míg végre a lámpák zöldre váltanak.
Azért az adott esetben is eljött ez az idő. „Gyerünk, mert ennél zöldebb nem lesz” – motyogta magának a tollforgató, s türelmetlenül rádudált az előtte mozdulatlanul maradó autóra…, aztán a szeme elkerekedett. A vezetőoldali ablakon kihajolt egy lányfej és nyomdafestéket nem tűrő hangon kifogásolta a figyelmeztető jelzést. Az írástudó hirtelen két illúzióval is kevesebb lett: egyrészt a Suzuki nem jobbkormányos, másrészt, az amúgy szép pofijú, filigrán lánynak mennyire mocskos a szája.
A cikk elkövetője kissé elkedvetlenedve taposott a gázra. Idősödvén amúgy is egyre komorabban látja a világot, s az affér csak újabb apró lökés a depresszió felé. Durvul az emberiség, eltűnőben a tisztelet, az udvariasság, az illem.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás