Derecskén évente nyugdíjas Ki mit tud?-ot rendeznek. Gondoltam egyszer egy merészet és felléptem. Gondoltam, megnevettetem a népet.
Stand upoltam. Külön számot írtam az alkalomra, ám a várt harsány röhögés, a fuldoklásig fokozódó nevetés helyett gyér kacarászás fogadta poénjaimat. Olyanokkal próbálkoztam, mint „Rövid leszek – mondta az ember -, és levágta a lábát”. A Sándor György humoralistától kölcsönzött csattanó még kiváltott némi teszésnyílvánítást. A következőre is görbült néhány száj (még nem sírásra), mert még mindig példaképemtől idéztem: „Hidat építek a Dunán – hosszában”, ám az ezekre hajazó saját szellemi terméket („- Gyere fiam, gyere, mert holnapra sem érünk oda! – sürgette apja a fiát, azzal a Tajgetoszra mutatott”) teljes értetlenség fogadta.
Próbálkoztam részeges viccel: „Hukk, komám! Úgy látszik, józanodom. Már csak kettőt látok belőled.” Meg énekeltem: „Részeg vagyok rózsám, mint a csap…”, bár végképp nem értem, hogyan lehet egy csap illuminált? Úgy tántorgott, mint egy ittas anakonda, aztán ott hagyott csapot-papot, vagyis a vezetéket, vagy bocs’, hányja a vizet? ám kétségeimet legyőzve nótáztam tovább: „… Nem aludtam három éjjel, három nap”. Az biztos, ha én iszok, akkor fordítva cselekszem.
Szóval gyér tapsot begyűjtve hagytam el a színpadot. Következtek a nagyik és papók. Majd lefordultam a székről, amikor rájöttem, hogy a műsorszámok többsége a szexről szól. Nem egy az egyben, jórészt áttételesen, de az öregekben tombolt az erotika. Megvallom, lassan vén kecskévé öregedve, nemrég magam is megnyaltam a sót, méghozzá a székelyföldi Parajd sóbányájában, ahova csuklós busszal „merülhettem alá”.
Amit a szépkorúak vágyaikkal kapcsolatban közönségük tudtára adtak, gyakran kiérdemelte volna a tizennyolcas karikát (igaz, unokáikat ez alkalommal otthon hagyták). Eleinte nem tűnt gyanúsnak, amikor az egyik hölgy kijelentette: „Jánosomnak akkora a répája, hogy kerítésoszlopnak is elmenne”. Gondoltam: Derecske mezőgazdasági város. Jó volt a zöldségtermés. Még karvastagságú répákat is kiáshattak a földből.
A világot jelentő deszkákra libbenő következő szereplő, a szebbik nem képviselője azt kornyikálta: „Gyere répácska a barlangocskámba!” Valamilyen tartósítási módra tippeltem. Derecskén a barlang tulajdonképpen pince, ahol a répákat homokba dugva, vagy sóba ágyazva tartósítják, teszik el télire.
Akkor fogtam gyanút, amikor a harmadik néni mondandójában megint a répáig jutott: „Gyere babám a magtárba, mutasd meg a répádat!...” Magtár és répa számomra végképpen összeegyezhetetlen. Halvány reményként még arra gondoltam, a felszólító lehetőséget ad a termelőnek, hogy a megadott helyen termésével dicsekedhessen, ám a második sor úgy világította meg elmémet, mint a villámcsapás a répaföldet: „…Dőljünk le a dikóra, adjunk egyet Ámornak!”
Hazafelé autózva azon morfondíroztam: csak a szájuk jár, vagy…?
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás