Az utókor tudatosan vagy véletlenül, de megmásítja a tényeket. A mindenkori hatalmak saját ideológiájukra formálják a történelmet.
A Kárpátok géniusza, az egykori román diktátor, Nicolae Ceausescu, Mátyást román királynak sajátította ki. A szocialista történelemtudomány egyenesen egymillió magyar antifasisztáról, ellenállóról számol be. A II. világháborúban valójában csak Bajcsy Zsilinszky Endre lőtt a megszálló németekre, Miskolcon a MOKAN Komité hajtott végre szabotázsokat és Újpesten felrobbantották a Gömbös szobrot. Az ejtőernyővel ledobott Szőnyi és Nógrádi csoport érdemi eredményt nem tudott felmutatni. Magyar viszonylatban alig beszélhetünk ilyen jellegű tevékenységről, az akkori történelemkönyvek mégis részletesen taglalták e sejtek minden apró rezdülését. Anno a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége egymillió tagot számlált. Ha a második világháborúban a németekkel szemben ennyien álltak volna ellen, Hitler meg sem kísérli Magyarország megszállását, Szálasi nem kerülhetett volna hatalomra.
A jelenlegi rendszer sem különb. Ünneppé nyilvánította azt az október huszonharmadikát, mely 56’-ban valóban egy forradalom kezdete volt, de számtalan részlete máig tisztázatlan. Hogyan válhatott egy békés tüntetés a Rádió fegyveres ostromává? Október 25-én kik lőttek a Kossuth téri tömegbe? Miért volt szükség a Köztársaság téri MSZMP székház ostromára, amikor előző este megállapodás született az épület kiürítésére? Először az események teljes tisztázását kellene elvégezni és azután dönteni ünnepi mivoltáról. Horthy dicsőítése, szobrok állítása megint csak elsietett lépések. Horthy személyisége és tettei nem teszik egyértelműen a honi történelem pozitív egyéniségévé. Csak egy példa, amely okán óvatosabban illene bánni Horthy piedesztálra emelésével: a német megszállást követő zsidó elhurcolások során, miért csak a pesti zsidók tervezett elszállításakor kezdett tiltakozni? Addigra haláltáborokba került négyszázezer magyar.
Petőfit az utókor tette naggyá. A reformkor idején a tudatlan, iskolázatlan nép nem ismerte. A jobbágy nem járt iskolába, nem olvasott újságot, könyvet, a röghöz kötöttség miatt nem járt színházba, az irodalomról azt sem tudta, hogy eszik, vagy isszák. Az akkori nemességet sem a műveltség jellemezte. A polgárságnak volt affinitása a kultúra iránt, de csekély számuk okán nem befolyásolhatták a honi művelődést. Az akkori folyóiratok, mint a Pesti Divatlap, Életképek és más lapok, kis példányszámban jelentek meg. Petőfiről csak a szűkös olvasótábornak lehetett fogalma. Országos médium, mint a tévé, nem lévén, amely az utolsó faluba is eljuttatta volna a világ történéseit és Petőfi hírét, nem létezett. Pedig a magyar irodalom és a nép sokat köszönhetett Petőfinek. Alig van költő, akinek élete annyira egyezett a költészetével. Verseiben szakított a Kazinczy és Kölcsey fémjelezte akadémizmussal. Az ő költészete valószínűbb és magyarosabb volt, mint elődeié. Verseit a népiesség, az egyszerűség, az őszinteség, mely természetességgel párosult, az erős, friss képzelet és az érzelmek gazdagsága jellemezte. Ő fejezte ki a kor lelkét, a hazafiérzést. Addig ismeretlen témákat honosított meg. Nála jelenik meg először a családi líra és a tájköltészet. Az 1848-as forradalom egyik előkészítője és megvalósítója. Szóval, mai mértékkel mérve országot és irodalmat meghatározó szereplő volt, akkor mégis vajmi kevesen ismerték. 1848. március 15-én délután háromra a Nemzeti Múzeum előtt gyülekezők közül vajon hányan tudhatták, ki az a szakállas fiatalember, aki valamilyen dalt szaval? A szabadságharc katonái közül vajon hányan ismerték Petőfit vagy legalább hallott róla?
Az utókor megbecsülésének, munkássága értékelésének köszönhetően válhatott a magyar irodalom, de a történelem egyik legismertebb alakjává.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás