„Jött Jézus az úton. Minden bizonnyal az M7-es felől. Mert honnan máshonnan?! Ballagott az úton, átért a kanyarnál, ott meglátta szent Pétert, az ártézi kútnál, és ahogy Péter ott üldögélt, és falatozott, megkérdezte tőle Jézus: kajá’sz, ó szent Péter?!” (helyi legendárium Kajászószentpéter, ma már csak Kajászó nevének eredetéről)
„Figyelj barátom, azt mondta az Attila, hogy minden rendben lesz. Lesz szállásunk, itt van a cím, a tíz ejurós órabér is oké, tiszta melót csinálunk, mert hőszigetelünk a homlokzaton, meg fizetik a kocsit, mondjuk most kifelé nem, az a mi sarunk, te figyelj, az jó lesz, ha első fizetésnél adom meg ezt az utat?, és bejelentett francia munkahely az egész, fizetik az egészet, kapunk ottani tébé-kártyát. Na? Mit szólsz? Ugye ez rendben van? A bejárást is fizetik persze. Ezek nem olyan smucigok, mint a németek, mink már voltunk franciában, ott tudják, mi a magyar. Mondta is Fransziz, hogy most má’ csak magyarokkal dógoztat, úgy meg volt velünk elégedve. Biztosan lehet majd túlórázni, oszt úgy meg lesz a napi tíz óra, úgy meg egy százas naponta, az meg kétezer havonta, ami már szép péz, ha közösen főzünk, mert én kurva jól főzök, akkor sokat tudunk spórolni.”
A mi kis falunk azért nem olyan kicsi. Van két egész, meg néhány egészen rövid utcája. Meg egy, amelyik a két egészet összeköti, mert a foci pálya melletti földút az nem számít utcának, bár még neve is van és az is összeköti a két főbb utcát. A rövid utcáknak is van nevük, az egyiket például Kórház utcának hívják. Bár kórháznak ott se híre, se hamva, és ráadásul felvisz a temetőbe, mint ahogyan a párhuzamos Temető utca is. Viszont így a Kórház utca, mint névadás vagy optimista, vagy morbid. Vagy mindkettő. Akad egy olyan utcánk is, amelyikből több van, mert szerteágazik, mint egy bokor ágai. Felszalad a hegyre az egyik ága, a másik csak arrébb teszi ugyanezt, a harmadig ág a partoldalban kanyarog tovább, hogy azután ott is szétágazzon. A két fő, és az összekötő utca lehetne akár az alföldön is, míg a többi utca, mintha hegyekben túrázna az ember. Meredek és szűk és köves és magamfajta alföldinek tisztára hegyvidék. Merthogy a mi kis falunk egy völgyben fekszik, pontosabban szólva egy mederben, ahol valaha egy egész nagy folyó hömpölygött, és néhányan még emlékeznek arra, hogy talán egyszer egy nagy árvíznél a Dunát is ebbe a mélyedésbe terelték. Egyes mendemondák szerint magát a hunok királyát is itt temették el, most azonban csak egy patakocska csörgedezik a völgy, vagy medernek közepében, hogy a falu alatt néhány téglalap alakú halas- és horgásztavat tápláljon és tovább csörgedezzék délnek, időnként persze sebesen, mint egy folyóvá növekedni akaró vízfolyás, míg máskor csak úgy megadóan, mint aki elfogadja sorsát, jelentéktelenségét egy néhai fősodor helyében. Szóval, a völgy alapvetően észak-déli fekvésű, de kicsit inkább észak-nyugat felől húzódik dél-keletnek. Majdnem a falu határában, a halastavak mellett fut az autópálya, attól kicsit délebbre pedig a vasútvonal van, s persze vasútállomás is, amely a szomszéd, az állomáshoz közelebbi faluhoz tartozik. A falu és az autópálya, és az állomás közti rész sem a senki földje, mert a hegyoldalban (vagy a meder parton) pincesorok, présházak bújnak meg, sokat ezek közül laknak is, többet borért keresnek meg, mert ahol pincék és présházak vannak, ott szőlő is terem, ámbár ez nem annyira egyértelmű. Az autópályáig meg ott vannak a halastavak látványnak, mert azokon mindig van mit nézni, egyrészről kíváncsi az ott járó, hogy éppen hányan horgásznak ebben jó, vagy rossz időben, fagyban, égető napsütésben, még ha nem is tudok róluk semmit, de kik azok a nem ép eszűek, akik ebben a hőségben, vagy fagyban, vagy esőben, vagy szélben ott ülnek a parton és etetőkkel, meg előzékkel, meg csalikkal, meg pici és hegyes horgokkal, nehezékekkel kínlódnak, és ha mégsem látni olyan sok horgászt, akkor meg a madarakat lehet nézni, mindenfélét látni abból is, színre, méretre, fajtára tekintettel. Szerintem ők is a halakra pályáznak. Majd valahogyan behajtják rajtuk a haldíjat. Mondjuk a tavakat üzemeltető cégre lehetne madár ellátó díjat kivetni. Amit persze azután a horgászok, és a tavak mellett elbicikliző bámészok fizetnének be. Mondjuk matricákkal…
Pogány Gábor
Új hozzászólás