Bementem a kocsmába. Törzstag vagyok. Leltári számom is van. Ott vagyok minden leltározásnál. Nem venném szívemre, ha a tulajnak leltárhiánya lenne. Ha meghalok, leírhat amortizációként.
Szilveszterre tekintettel, kértem egy négyzetméter fröccsöt. A csapos problémázott:
- Ha korsóba kéred, az bivalyfröccs…,
- Négy és fél deci vörösbor és fél deci szóda! – skandálták az ücsörgő kocsmatöltelékek.
- …az hatvannégy korsó, harminckét liter. Karácsonyra se végzel vele.
Az érvek előtt meghajoltam, hát kértem egy lórúgást.
- Négy és fél deci bor és fél cseresznye! – szólt újra a töltelék kórus.
A többiekhez ültem. Ekkor jött a Kacsintós Józsi. Azért kacsintós, mert a szeme állandóan bilukszol. Egyszer biciklivel összeütközött egy kocsival, mert a sofőr azt hitte, a szemével jelzi a jobbra kanyarodást, de ő egyenesen tekert tovább. Amúgy nemrég megbüntették a zsaruk. Tökrészegen, a lejtőn lehagyta a rendőrautót. Kékfény, sziréna. Megállították. A Józsi leszállt, lassan derékszögbe hajlott, majd óvatosan padlót fogott, akarom mondani árkot ért. Már elterülés közben éktelenül horkolt. Nem ittas járművezetésért, hanem gyorshajtásért büntették meg.
A Kacsintós kamikáze koktélt rendelt.
- Két deci szaké meg egy, összerázva földrengéssel – szajkóztuk most már közösen.
- … és úgy zúdul le a gigámon, mint egy cunami – helyeselt Kacsintós.
Ő is mellénk csüccsent.
Micsoda forgalom! Gödény Pista bácsi totyogott be. Mögötte két fia, hordággyal. Pista bá’ régen nagyivó volt. Annyi sört meg tudott inni, hogy a sörösautó naponta kétszer szállított. Manapság már egy felestől lerongyolódik. Most is gallér mögé küldte a napi kupicát, de már vágódott volna, ha fiai nem álltak volna készenlétben. A bácsi a hordágyra és a fiúkkal el.
Nagy mesélhetnékem támadt.
- Mozdonyvezető akartam lenni. Elmentem a MÁV-hoz. Az illetékes megkérdezte: „Volt már katona? – Nem! – Akkor jöjjön vissza utána.” Akkor hajógépész leszek. Repülő halak, matrózfröccs, kikötői lányok. Irány a MAHART. „Ölvtársam, volt már katona?...” Na, így lettem gyógypedagógus.
Feltépték az ajtót, Kati néni meglehetős tempóban érkezett a pulthoz:
- Csapos úr, kérek egy Cavintont, mert elfelejtettem, miért jöttem ide.
- De néni, ez nem gyógyszertár, hanem kocsma!
- Ja!? – csodálkozott nagyot – Na, nem baj. Akkor elég egy feles.
Sipos Józsi köszörülte a torkát:
- Verset írtam a részeg apámról. Meghallgatjátok?
- Persze, persze…, Add elő művészeted!
Apám, már megint satu vagy,
Térdelve ittál a tatuval,
Pistát hívtad mamusnak,
Este mentél a kapunak.
Másnap nyögve jajdulgatsz,
Fejed érzed satuban,
Futsz kocsmába, a Kakukkba,
Este már megint kakukk vagy.
Vastaps, aztán Doni Kari bácsi vette át a szót:
- Gyerekek! A Donnál egymagam két lóval visszavertem egy egész ruszki zászlóaljat. Ha kidőlt alólam egy ló, gyorsan toltak alám egy másikat. Reggel betáraztam, négykor még lőttem vele. Mögöttem mindig volt egy szakasz. Ha felhevült a puskacső, levizelték.
- Mégis az oroszok győztek – vetettem közbe.
- Persze. A puskások mögött egy-egy ezred állt vizelésre készen. Állítólag a csaták előtt vízhajtót kaptak. Hosszabb csaták alatt teljesen kiszáradtak. Egyszer láttam, hogy szárazra ittak egy halastavat. Szóval ennyi hűtővízzel szemben nem lehetett háborút nyerni.
Az idősebb Szabó Ádi alig várta az öreg végszavát.
- Én se vagyok mai gyerek. A múlt héten nyugdíjas találkozón voltunk az óvodában. Az 53’-ban végzett nagycsoportosok jöttek össze. Az oviban tőke volt a jelem, ezért Anyák napján nekem kellett szavalni József Attila: Favágó c. versét. „Ej, döntsd a tőkét, ne siránkozz, ne szisszenj minden kis szilánkhoz…”. Ezzel is figyelmeztettük az édesanyákat, hogy míg apáink a vas és acél országát építik, az anyáknak kötelessége baltát ragadni, mert nagy tanítónk, Rákosi elvtárs jelezte: biztos értesülései vannak arról, hogy idén is lesz tél. Rákosi pajtás arra is figyelmeztetett, hogy az imperializmus a kertek alatt oson, a kapitalisták pedig a hátsó ajtónál lapulnak, ezért az óvónéni elrendelte: a homokozóban várat építünk, négy tornyába géppuskafészket telepítünk. Az imperialista szél azonban ledöntötte. Mi újra építettük. Így készültünk a harmadik világháborúra… Ja, meg testedzéssel. Tízórai után tornáztunk: akadálypálya, alaki, aztán ágyúval lőttünk verébre. Óvónéni mondta, azért kell lövöldözni, mert ha apáink hősi halált halnak, mi vesszük át az elsütő billentyűt… Egyszer azt kérdeztem a dadustól: „Mari néni! A kommunizmusnak hány fekvőtámaszt kell nyomnia, hogy erős legyen?”
Csámpás Csaba az új vendég, de csak futólag. Felesége minden nap eltángálja, ezért állandóan sántít.
- Imre, ma rövid leszek – szólt a csaposnak. – Egybe kérem a négy felest. Sietek haza, mert az asszony új sodrófát vett. Nem szeretném, ha rajtam tesztelné.
- Mi lett a régivel?
- Szerinted?
Az asztalnál egyre kókadtabb a társaság, csak Kovács Pista élénkül:
- Pajtikáim! Úgy látszik, józanodom, már csak kettőt látok… - e tényen felélénkülve ivási jó tanácsokat osztogat: – Ha megittál négy üveg sört, rántsd össze egy felessel. Ha megittál négy felest, csapasd szét egy üveg sörrel. Borra sör meggyötör. Sörre bor nagyon jó. Amit ma megihatsz, holnapra megpimpósodik. Ha sokat iszol, meghülyülsz. Belezöldülsz, ha nem ihatsz.
Az asztalnál mérsékelt tetszésnyilvánítás.
- Na, még egy sztori, aztán szedjük sátorfánkat – ajánlottam.
- Jó - morogtak néhányan.
- Horgászversenyre mentünk. Barátunk eszeveszetten vezetett. Minden necces előzésre ittunk egyet. Ötven kilométerenként kivégeztünk egy üveget. Késő délutánra értünk a tóhoz. Gondoltuk, még edzünk egyet, de annyira kómásak voltunk, hogy nem találtuk a vizet. Másnap verseny. Nem a víz hullámzott, hanem mi. Csak a botot fogtuk. Valamibe csak kellett kapaszkodni.
- Tizet ütött az óra, térjetek nyugovóra! Az újévi Himnuszt már otthon akarom hallgatni. Boldog újévet a társaságnak! – Jelezte a pontos időt és kívánságait Imre, a csapos.
- Viszont kívánjuk! – Feleltük kórusban, aztán még hozzátettem: – Jövőre minden nap ugyan itt.
- Úgy bizony – helyeselt egyöntetűen a kocsmagyülekezet, aztán mindenki megcélozta otthonát. Voltak, akik még 2014-ben hazaértek, a Doni Kari bácsi azonban csak harmadnapra talált a helyes útra. Állítólag vonatra szállt és kétszer is megjárta Sopront úgy, hogy tudott volna róla.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás