A hajléktalanok számát csak becsülni lehet. Támpontot a hajléktalanellátó szervezetek statisztikái adhatnak. A számok azokról szólnak, akik valamilyen módon igénybe veszik e szervezetek szolgáltatásait (téli melegedők, hajléktalan szálló, teajárat). A látens fedél nélküliek számát becsülni is nehéz, mert csak időlegesen hajléktalanok, vagy segítségkerülők, vagy vándorolnak, azaz nem kerülnek a velük foglalkozók látókörébe.
Két éve Debrecenben megszámolták a hajléktalanokat. A munkában a hajléktalan ellátás munkatársai és önkéntesek vettek részt. Meglepően keveset, ezret el sem érő csillagok alatt élőt találtak (országosan húsz-negyvenezer ember lakhelye az utca). A realitáshoz közelebb áll az ezret meghaladó valószínűsítés.
Hihetetlen emberi sorsok végállomása az utca. A következőkben szomorú embermeséket olvashatnak.
Az ötvenes éveiben járó férfi rakétamérnök volt. Az előző rendszerben a középiskola befejezése után katonai főiskolára került, majd a rakétákra szakosodva, Szovjetunióban kapott célirányos képzést. Légvédelemnél szolgált a Budaörs feletti hegyekben. Gyorsan haladt előre a ranglétrán. Elvette régi szerelmét. Úgy nézett ki, boldog jövő vár rá, ám a rendszerváltás mindent megváltoztatott. A kilencvenes években leselejtezték a szovjet technikát és francia Mistral rakétákat állítottak rendszerbe. A rakétamérnököt is átképezték volna, de ekkor éppen válófélben volt feleségétől, aki fűvel-fával megcsalta. A lelki válság akaratát megroppantotta, nem ült iskolapadba. A leszerelés egyenes következmény lett. Se szakma, se állás, se család. Az exnej, izompacsirta új barátja hathatós közreműködésével a lakásából is elüldözte.
Lajos és apja, kissé terhelt. Masszív ivással roncsolták májukat, tompították agyukat. Igazi pitiáner bűnözők voltak. Gyakran nem is a rendőrség, hanem a szesz buktatta le őket. Egy Kassai úti boltba betörve annyit vedeltek, hogy a helyszínen szenderültek mély álomba… A Kassai úton, egy első emeleti lakásban laktak. Az apának éppen az emelet lett a veszte. Népes társaság szórakozott náluk. Az apa, ha ivott, kötekedett. Akkor sem történt másként, mire ketten megfogták, nemes egyszerűséggel kihajították az ablakon. A kórházban halt meg… Más alkalommal a szórakozó banda a fiú kutyáját dobta ki. Az ifjabb Lajos nemtetszésének adott hangot, mire alaposan elverték…, aztán egy nap megjelent a fiú édesanyja. Kezében végzést lobogtatott, amely szerint övé a lakás, az ifjabb Lajos pedig takarodjon, amerre lát. A fiú nem tehetett mást, mert az asszony a rendőrséget hozta volna rá, az ifjabb Lajos pedig éppen körözés alatt állt. Maradt az utca. A Köztemető kriptáiban lakik. Alkalmi munkákból él. Naponta megiszik öt liter bort, így napról-napra jótékony homályba vész sorsa, jövője.
Zolinak soha nem volt lakása. Születése után anyja a kórházban hagyta. Cseperedőben egyik nevelőotthonból a másikba helyezték. Serdülő fiúként a kalocsai fiúnevelőt is megjárta. A sajátos nevelési igényű fiút tizennyolc évesen rokkantnyugdíjazták. Kibírhatatlan természete miatt szociális otthonok garmadájában fordult meg. Sehol sem tűrték három hónapnál tovább. Ő is rendszeresen megszökött. A télak alatt kórházakban lopott. Börtönbe került. Szabadulása után az utcát választotta. Inni kezdett, azonban nem sokszor takarózhatott a csillagokkal, mert egy kótyagos estén feltépte gyomorműtétje hegét és elvérzett.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás