Vasárnap volt a finn természet napja (zászlós ünnep). Ezt a napot nem is lehetett másképpen ünnepelni, mint horgászattal. Az elmúlt időszak esős, borongós ideje után verőfényes napsütés, kellemes meleg bíztatott a halvadászatra.
Már az előző nap megvettem engedélyemet az Oulanka folyó alsó szakaszára. A felső részen egész évben tiltott a pecázás. Az alsó szakaszon is csak szeptember elsejéig lehetett zsinórt áztatni, úgyhogy az utolsó szabad két horgásznapot a víznek szenteltem.
A kutatóállomás közelében, ahol gyakornoskodtam, korábban is horgásztam. Megszokott helyemen azonban nem fogtam semmit. Este (ott még sokáig nem nyugszik le a nap) ismét nekivágtam, újból felkerestem a megszokott helyet. Borúsra fordult az idő, de szerencsére nem esett. Ennek ellenére megint nem fogtam semmit.
Másnap ebéd után indultam horgászni. Most a folyó túloldali partját választottam, ahol korábban már hat sügért zsákmányoltam. Megérkezésem után félórával, vagy lehet, túlzok, mert nem néztem a mobilom óráját, megakadt az első sügér. Megörültem neki. Konstatáltam, hogy jó ötletnek bizonyult a partváltás.
Valamivel később leállt mindenféle kapás. Villantóztam. A part mentén minden helyet kipróbáltam, de hiába, nem volt semmi. Nem adtam fel, dobálóztam tovább. A szerelék egyszer mégis csak beleakadt valamibe. Először azt hittem, a fenékalji hínár fogta meg, vagy hal helyet egy hatalmas követ akasztottam meg. A villantót kiszabadítandó húztam, vontam, rángattam, amikor valami torpedó módjára elindult. Úgy beindult, hogy alig bírtam vele. Engem is húzott a vízbe. Elcsúsztam, belefenekeltem a folyó sekélyes folyásába. Távoztában a hal, hatalmas csuka képében egyszer megmutatta magát, aztán elszakítva szerelékemet, elviharzott.
A villámgyors események miatt öt-tíz percig képtelen voltam feldolgozni a történést, miközben elázva remegett kezem, lábam. Amikor eszméltem, a már kifogott sügérem is menekülni próbált. A haltartóként szolgáló zacskón kívül járt, de egy hínárcsomóban még sikerült elkapnom a grabancát, akarom mondani: kopoltyúját.
A csuka, vagy ahogy a finnek nevezik, hauki, legalább öt kilós lehetett. Ekkora bestiával még nem találkoztam.
Lényegében nem csalódtam. Jó horgászat volt, mert fogtam egy sügért és majdnem egy nagy csukát. Igaz, el is áztam, ami aznap bosszúságot okozott, de mostanra élménnyé szelídült.
Somogyi Eszter
Finnország
Kuusamo
Új hozzászólás