Az egyik internetes felvezető ezzel a címmel sokkolta az olvasót: „Kisebb csodára készül a Loki”. Az írásból megint a verbális kincstári optimizmus ordított. A cikkíró egyszerűen elvesztette tisztánlátását, vagy utoljára 1953-ban nézett magyar mérkőzést (Puskás, Czibor, Hidegkúti…). Hagyni illene ezeket a delíriumos önáltató magabiztosságot! Fehéren-feketén el kellene végre fogadnunk: a magyar foci gyenge.
Ha csak harmatos teljesítményre képes a honi labdakergetés, akkor halovány a Loki is. Nem magaslik a hazai mezőny fölé, nem meghatározója az itthoni focinak. Rajta kívül további tizenöt csapat rúgja ugyanolyan szinten, színvonaltalanul a labdát a nemzeti bajnokság első osztályában. A nemzetközi megmérettetésekben hamar jön a kupán vágás, ami után nem marad más hátra, mint a megszégyenült hazakullogás. Egymást közt meg elvannak. Micsoda különbség, amikor az aranycsapat, az elvesztett berni világbajnokság után szégyenükben, és a nép haragjától tartva, titokban Kelenföldön szálltak le a vonatról! Most nem kell félni a szurkolók haragjától, azok már csak fásultan legyintenek. Vonatról sem kell gerilla módon télakolniuk, mert az ötcsillagos luxusbusz öltözőtől öltözőig szállítja a pléhlábúakat.
A Nagyerdei Stadionban a Loki papírforma eredményt ért el a svájci Young Boys ellen. Senki nem várt sikert. Ugyan elébb a lepény-, aztán a remény hal meg utoljára, bizony a bizakodás csak titkon és alig pislákolt a legvérmesebb szurkolók lelkében is. Csodák nincsenek. A világ hét csodája is komoly emberi munka eredménye. Loki csak akkor varázsolhatott volna, ha a játékosok megfelelően dolgoztak volna a felkészülési időben. Az eredménytelenség elárulja az elvégzett munka intenzitását, minőségét.
Nem kell a Lokit mentegetni. Fölösleges a bíró nyakába varrni a kiesést. Nem lehet okolni a svájciak alattomos, durva játékát. Ez mind benne van a lehetőségekben. Minden attól függ, mire képes egy csapat. A Loki időről-időre bebizonyítja, hogy nemzetközi szinten nem sokra.
Sajnos megint lesz elég idő a rossz szereplés okainak elemzésére. Aztán megint lehet magyar bajnokságot nyerni (bár ebben a szezonban még e cél megvalósulása is távolinak tűnik), de hát csak annyit ér, amekkora a bajnokság rangja. Márpedig nemzetközi viszonylatban nem jegyzik a magyar focit.
Állítólag vannak jó szakembereink, most már büszkélkedhetünk új stadionokkal, a Magyar Labdarúgó Szövetség profin megszervezett (élén az ország leggazdagabb emberével), pénz is csordogál a honi labdaűzés nevezetű sportágba. Akkor, mi a baj? Tudja valaki? Ráadásul az még kevés. Csak az menjen a labdarúgás közelébe, aki a megoldást is tudja. A magyar labdarúgás egére mikor fog felemelkedni egy ilyen sporttárs?
Addig marad a papírforma.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás