Az elmúlt napok heves, kiadós esőzése jelentősen megemelte hazánk folyóinak vízszintjét. A legkomolyabb árvízi fenyegetettség a Hernádon alakult ki. A hétvégére az Országos Vízügyi Főigazgatóság a folyó 62 kilométeres szakaszára rendelt el harmadfokú árvízi készültséget. A Hernád egyik legveszélyeztetettebb szakaszát kerestem fel.
Gibártot Abaújszántó-Abaújkér felől közelítettem meg. A kisközség előtti szerpentinen, az út rossz állapota miatti egyirányú forgalom „levezetésére” elhelyezett közlekedési lámpa zöldjére várva, ízelítőt kaphattam az árvíz méreteiről. A falu felett és alatt szélesen elterülve hömpölygött a barna víztömeg. Gibárt a folyó két partján települt. A Hernád egy torokba szorul, kevés a hely a víz elvezetésére.
A faluba leérve a legkritikusabb pontnál álltam meg. Tőlem egy méter távolságra, fél méterrel alacsonyabban hömpölygött az ár. Ketten támasztották a szalagkorlátot. Beszélgetésbe elegyedtünk. Kocsis Máté vitte a szót. Hamar kiderült róla, hogy helyi lakos, de rendszeresen Bocskaikertben dolgozik tetőfedőként.
- Még fél méter vizet várunk… - újságolta -, de nem lesz veszélyes. Itt, ahol állunk, a 2010-es árvízkor (a Hernád történetének legmagasabb szintű tetőzéssel levonuló árvize – a szerző) homokzsákokat raktunk, hogy ne törjön a víz a faluba. Akkor voltak meleg pillanatok.
- Rengeteg uszadékot hoz a folyó - mutattam több műanyag flakonra, melyeket a heves ár hullámai játékszerként dobáltak.
- Most már istenes - sóhajtott Kocsis Máté. - Látta volna húsz évvel ezelőtt! Akkor tele volt a víz dezodoros dobozzal. Csúnya volt - ráncolva homlokát figyelte a vizet. Amíg hozza a szemetet, addig árad, Ha már csak magas a víz, akkor biztosan jön az apadás.
Tőlük elbúcsúzva áthajtottam a gibárti hídon. Két méterrel alattunk hömpölygött az ár. A túloldali töltésen asszonyok figyelték a rohanó vizet.
- Kell félniük? – léptem hozzájuk.
- Nem - válaszolt egyikőjük. – Ez nem akkora víz, mint a kettőezertízes, de akkor is biztonságban voltunk.
Elsétáltam a vízierőművig. A zsilipkapuk felnyitva. A piszkos víz nagy erővel bugyogott fel a turbinaház alól. Lidérces látvány volt, ahogy a víz minden oldalról támadja a vékonynak tűnő erőmű épületet.
Gibártról Hernádbüdre hajtottam. A település magaspartra épült, így a falut nem veszélyeztette az árvíz, de a kertek alsó részét azért elöntötte. A község Pere felőli végén közvetlenül a folyópartra épültek víkendházak. Víz alatt álltak. Egy fiú rohantában említette, hogy soha nincs nagy víz, mert az ár a túloldali rétre csap ki. Nincs ok az ijedségre. Szavaira hamar igazolást is találtam, amikor az egyik üdülő emeleti erkélyére friss mosás ruháit teregették.
Míg a vízben álló nyaralókat fényképeztem, megállt mellettem egy férfi. Bemutatkoztunk. Lakatos Ferenc Pesten dolgozik, de minden hétvégére hazajön. Kérdezte:
- Ellenőrnek tetszik lenni?
- Nem, tudósítani jöttem.
- Nem rég jöttem haza, este megyek is vissza. Mit tud a helyzetről?
Röviden elmondtam neki addig szerzett információim.
- Tudja, az 1989-es volt nagy árvíz. Akkor Hernádszentandráson tizenhat házba tört be a víz. Mentettünk embert, állatot. Most már sokkal jobb a helyzet, mert magasabbak a gátak, a falukat is körgátakkal védik.
Még érdeklődött, merre tartok.
- Pere felé? – kérdezett vissza. – Na, akkor megy még egy kicsit, látni fogja, milyen közel van a víz az úthoz. 2010-ben átcsapott rajta.
Valóban. Akár a lábamat tehettem volna a piszkos lébe, olyan közel volt az ár az út pereméhez.
Perére érve, a főutcán homokzsákokat töltőknél álltam meg. Bártfai Pál István polgármester személyesen irányította a lapátolást. Összesen öten voltak.
- Csak a biztonság kedvéért töltünk - magyarázta ügyködésüket a polgármester. - A víz nem jön fel a házakig, de a kertekben ott van - át is mentünk az utca túloldalára, hogy megmutassa.
Közben harangoztak. Viccnek szánva azt mondtam:
- Csak nehogy félre verjék a harangot.
- Nem kell - mosolygott a falu első embere. - Csak misére harangoznak. Kis mise, nagy mise, nem kell nekünk víz semmi se.
Ő is azt tudakolta, merre tovább.
- Nem tud elmenni Hernádszentandrásra, le van zárva az út.
Kénytelen nagy kerülőt tettem vissza Gibárt, majd Encs felé. A két település közötti szeméttelepet körbefogta a víz. Belegondolni is rossz, mi lenne, ha nagyobb víz jönne.
A Bársonyos öntözőcsatorna, mely a Hernádból kapja a vizet, szintén csurig. Ha kilépne, az a víz is a szeméttárolót mosná.
Ha már így alakult, kíváncsi lettem a túloldal árvízi helyzetre. Ináncsig messze a távolban láttam a kiöntést, de a település előtt hirtelen a gátig víz látványa bukkant elém.
Más lehetőség nem lévén, a 3. sz. főközlekedési útra hajtottam ki, onnan értem el Halmajt. A falu túlvégén, a kishídnál hömpölygött már az ár. Négy ember homokzsákokat töltött, egy pedig a gát átereszét tömítette velük. A híd korlátjára támaszkodva férfi figyelte a vizet. Kérdezés nélkül mutatott a mederbe vezető lépcsőre:
- Reggel óta nem emelkedett.
A nagy hídhoz hajtva a vízmércéről olvashattam le az aktuális értéket. 240 cm-t mutatott. Közeledő férfit kérdeztem, mennyi volt a csúcs?
- Három hatvan - azzal a mércére mutatott. – Reggel óta nem emelkedett a víz. Hidasnémetinél reggel tetőzött, úgyhogy már csak kis emelkedést várunk - azzal gyorsan búcsút intett, mert megállt mellettünk egy vízügyes kocsi, amely felvette.
Szentistvánbaksánál váltam el a Hernádtól, folytattam utam Megyaszó-Szerencs irányába.
A falvakban és a gátakon nyugalmat tapasztaltam. A megkérdezettek egyöntetűen vélték, ez az árvíz nem fog problémát okozni.
Somogyi Ferenc
Képgaléria: Itt
Új hozzászólás