Nemigen akarnak visszajönni, akik évek óta Angliában dolgoznak, ott keresik a megélhetésüket. Azért nem, mert többnyire boldogulnak, s minden eszközt megragadnak arra, hogy maradhassanak, hátha egyszer az állampolgárságot is megkaphatják.
Kedves ismerősöm lánya (nem vagyok felhatalmazva rá, hogy a nevét ide írjam) szintén a ködös Albionban próbál(t) szerencsét. Egy hajdú-bihari településről ment ki jó néhány esztendeje a fiatal lány. 1984-ben született, s kéttanítási nyelvű tagozaton tett érettségi vizsgát.
Elvégezte a gimnázium után a Debreceni Divat- és Stílustervező Szakiskolát is, és Londonban immár két kurzuson is tanult: Central Saint Martins College of Art and Design, London College of Fashion.
2007-ben ment ki, hogy a divattervezés művészévé váljon. Ehhez természetesen dolgoznia is kellett. Bárokban, éttermekben és hotelekben vállalt munkát, mint felszolgáló vagy recepciós. Mint mondja: „nagyon sok fiatal dönt úgy, hogy dolgozik tanulás mellett, így mindenütt elég jó és fiatalos a légkör. Viszonylag korrekt megélhetést ad, és mellette tudtam a tanulásra koncentrálni, de gyakran 70-80 órás munkahetem jött ki. Viszonylag sok magyar él kint, így már nem volt meglepetés, amikor újra és újra magyarokba botlottam. Munka és előbbre jutási lehetőség sok van, aki keres, talál, de meg kell mindenért dolgozni.”
Még karriert is lehet építeni, (legyen Rita) Ritának egyik jó barátnője pohárszedőként kezdett dolgozni egy nívós belvárosi bárban, s most ő irányítja helyet. Rita egy idő után csak az egyetemre koncentrált. Úgy látja, szinte senki nem gondolkozik azon, hogy visszatér Magyarországra. Számítanak a letelepedési lehetőségre, elvégre EU-tagállam vagyunk. Remek az oktatási rendszer, egy brit diploma sokat ér bárhol a világon, és bár ott is csökken a munkahelyek száma, s nő a frissdiplomás munkanélkülieké, de még így is remek lehetőség kínálkozik annak, aki szorgalmas és könnyen alkalmazkodik. Egyre több és több külföldi érkezik az országba, Londonban már alig élnek angolok.
Milyenek az angolok? – tudakolom Ritától. „Segítőkészek, fontos nekik a jó megjelenés és a jó modor, s általában optimisták. Az életük sokban különbözik a magyarokétól. Az úgynevezett 'customer service' remekül működik. A hulladék-újrahasznosítás is. A szolgáltatók gyorsak és korrektek, és sokkal jobb az életszínvonal, minden gyorsabb és általános az a gondolkodásmód, hogy ha valamiért fizetünk, akkor jogunk van a legjobb szolgáltatáshoz és minőséghez.”
Rita előbb azt gondolta, itthon szerzi meg vágyott ruhatervező diplomáját. Jelentkezett az Iparművészeti Egyetemre, de általában évekig is eltart, míg bejut valaki. Ő nem akart várni, s változtatott a tervein. Azért ment ki Londonba, hogy ruhatervezést tanuljon. Szerinte a legnevesebb és legjobb iskolák ott működnek. Valamivel másabb az oktatási rendszer, így el kellett végeznie egy alapozó képzést a Central Saint Martins egyetemen, ami Európában igen ismert és elismert. Ez két évig tartott. Aztán a „London College of Fashion” főiskola következett, ami szintén világszerte ismert. „Elég kemény, nagyon sok feladatot kapunk és rengeteg plusz órát kell belefektetni egy-egy projectbe. Viszont megéri hajtani, az egyetem sok neves divatcéggel áll kapcsolatban, így tudják egyengetni a diákok útját. Sikereim inkább az iskolán belül vannak, bár az alternatív divathéten én is indultam. Egyelőre arra koncentrálok, hogy minden projectből kihozzam a legtöbbet, s kihasználjam azt az óriási előnyt, hogy Londonban tanulhatok. Nagy segítség a kötelező gyakorlat, ahol egy választott cégnek kell dolgoznunk fél évig, persze az iskola mellett. Ez nagy lehetőség arra, hogy egy tervező megismerje az ember munkáját. Minden a kapcsolatokon múlik. Hogy miket tervezek, s hogyan valósítom meg, főként a kapott feladattól függ. Sok olyan darabom van, amiket szerintem senki sem hordana az utcán.
Példaképeim és kedvenceim nincsenek, a divatvilág elég nagy ahhoz, hogy mindig valami vagy valaki újat fedezzen fel az ember. Nagyon szeretném a legjobbat kihozni ebből a lehetőségből, haza már valószínűleg nem költözöm, mivel úgy látom, jobb lehetőségeim vannak Londonban és Párizsban. Sokak szerint Berlin is egyre jobb hely ilyen téren is. Nyitott vagyok mindenre, de mindenképp a szakmában maradok és meglátjuk...
(fogarasi)
