MSZP: a párt nem megszüntetni, hanem kijavítani akarja a gyed extrát

Budapest, 2014. január 11., szombat (MTI) - Az MSZP, választási győzelme után nem megszünteti a gyed extrát, hanem kijavítja, mert csak az elbocsátás tiltásával együtt válhat valódi segítséggé ez az intézmény - reagált az ellenzéki párt országos központja szombaton Rogán Antal szavaira.

    A Fidesz parlamenti frakciójának vezetője szombaton azt mondta: Gyurcsány Ferenc volt kormányfő lett újra a baloldal vezére, és ő diktálja a programot is, amely veszélyezteti a családi adókedvezményt, a gyed extrát és a rezsicsökkentést is. Gurmai Zita szocialista képviselő pedig nyilvánvalóvá tette: a szocialistáknál felmerült a gyed extra megszüntetésének lehetősége - tette hozz.

    Az MSZP közleményében azt írta: a Fidesz 2011-ben már egyszer megszüntette a gyed extrát, majd nyilván belátva, hogy hibázott 2013-ban újra bevezette, tehát "saját bűnét keni a Fidesz az MSZP-re". 2006-ban épp az MSZP-kormánya vezette be a gyes és a gyed melletti munkavállalás lehetőségét, amit Orbán Viktor 2011-ben megszüntetett - tették hozzá. Úgy vélik, hogy a Fidesz politikusai Gurmai Zita egy félreértett kérdésre adott válaszából vonnak le téves következtetést.



MTI 2014. január 11., szombat 17:15

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.