Mi lesz veled Macsi Balcsi?

Egyre rosszabb kilátások

Csaknem két éve már, hogy a koronavírus okozta járványhelyzet miatt szinte az egész világ és az addig jól meg szokott életünk fenekestül felfordult, és kénytelenek voltunk és vagyunk alkalmazkodni ehhez az új felálláshoz maszkhasználattal és vakcinákkal vagy anélkül.

Eközben az elővigyázatosságból meghozott és a nemzetközi egészségvédelmi protokollt szorosan követő szabályok miatt igencsak behatárolódott az életterünk, és a szabadidős tevékenységeink száma is lecsökkent. Számos ágazatot pedig, többek között a vendéglátóipart, turisztikát vagy éppen idegenforgalmat is igencsak veszélyes vizekre terelte a pandémia okozta gazdasági sokk, és több olyan fájdalmas döntést kellett meghozni ezen a területen dolgozó illetékeseknek, amelyek anyagilag igencsak húsbavágóak voltak a tulajdonosok valamint kellemetlenek a potenciális vendégek számára is.

Egy nagyobb cég, a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. égisze alatt lévő Debreceni Gyógyfürdő, Aquaticum vagy éppen a nemrégiben átadott nagyerdei strand nem kérdés, hogy talpon tud maradni ezekben a viszontagságos időkben is. Azonban egy kisebb volumenű létesítmény, mint például egy Látóképi Tófürdő vagy nevezzük népszerűbb becenevén: a Macsi Balcsi jelene vagy éppen jövője már több mint kérdőjeles lehet, tekintve, hogy egy éve nyáron és idén sem nyitotta, nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt. Egy éve az ok a vírushelyzet okozta intézkedések betartásánál volt keresendő, hiszen az előírt folyamatos fertőtlenítést, valamint a vízparton és a vízben a vendégek között ajánlott másfél méteres távolság betartatását nem tudta szavatolni a retró stílusú strand üzemeltetője, a szolnoki székhelyű Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt., amelynek főprofilja elsősorban az ivóvíz szolgáltatás - olvasható a társaság honlapján.

2018-ban is már úgymond rezgett az a bizonyos léc, hiszen már akkor is bezárást és az elmaradó nyári szezont vizionálták a TRV Zrt. illetékesei első körben, amit akkor a nyitás előtti állapotfelmérést és műszaki felülvizsgálatot követően hoztak meg. A biztonságos működtetéshez és megfelelő kiszolgáláshoz ugyanis olyan fejlesztéseket kellett volna megvalósítani a társaságnak, amit már nem tudtak vállalni. Alig egy héttel később viszont meglepő fordulat következett be, és valószínűsíthetően lakossági és egyéb nyomásra, de mégis kinyitotta kapuit a látóképi fürdő.

Akkor a szokásos medertakarítás és festési munkálatokon túl felújították a parkolót, és miután megérkeztek az ilyenkor elvárt engedélyek, elhárult minden akadály a fürdőzők legnagyobb örömére, és feltöltötték a Keleti-főcsatorna kifogástalan minőségű vizével a tavat.

Ugyanakkor joggal felmerül a kérdés, hogy mi lehetne a legkézenfekvőbb megoldás erre a helyzetre?

Minden kétséget kizáróan az egyik legegyszerűbb az lenne, ha Debrecen önkormányzata átvenné az üzemeltetést, és akkor a vékonyabb pénztárcájú állampolgárok számára is elérhető lenne egy manapság már egyre ritkább kikapcsolódási mód a megyében, lévén, hogy a legtöbb mesterséges vízfelület leginkább a horgászoknak nyújt alternatívát pihentető elfoglaltságokra. Ezt a felvetést két éve már az egyik ellenzéki párt megfogalmazta a városvezetésnek, akik elutasították a javaslatot, mondva, hogy nem a város tulajdona a létesítmény, a fenntartó pedig nem kereste őket.

Ennek kapcsán természetesen megkerestük a TRV Zrt. illetékeseit, ahol minden feltett kérdésünkre részletes tájékoztatást ígértek, de a cikkünk megjelenéséig többszöri megkeresésünk ellenére sem kaptunk válaszokat.

A másik esetleges megoldást pedig a hetvenes években életre hívott Hajdúhátsági Többcélú Vízgazdálkodási Rendszer (HTVR) újragondolása, az eddig papíron létező CIVAQUA program jelenthetné, amelynek egyik fő célkitűzése a Nagyerdő és az Erdőspuszta megmentésén túl a környékbeli tavak vízellátása lehet. E programot a közelmúltban a magyar kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügynek nyilvánította.

A harmadik lehetőségként pedig egy vállalkozó kedvű mecénás jöhetne szóba, aki talán látna fantáziát a strand felvirágoztatására. Erre ugyanis nagy szükség lenne, hiszen a helyszínen járva döbbenetes látvány fogadott. Az egykor szebb napokat is megélt létesítményt ugyan könnyen meg lehet közelíteni, de a képeken jól látható, hogy a természet elkezdte átvenni az irányítást, ami jelenleg még a térdig érő gyomnövények elszaporodásában merül ki elsősorban. Beszédes ugyanakkor az is, hogy az „ikonikus” TÓFÜRDŐ feliratból nem sok látszódik a főútról nézve.

Amennyiben azonban mégsem születne záros határidőn belül megoldás az említett problémára, az fájó lenne, hiszen a Debrecentől alig húsz kilométerre található, 3 hektárnyi területen elterülő tófürdő különösen népszerű volt a pihenni vágyók számára; két éve nyáron több mint tizennégyezren látogattak el a kiváló vízminőségéről elhíresült létesítménybe.

A környéken ilyen fürdési lehetőség nincs, így igencsak csalódottak lennének a környékbeli emberek, ha végleg lehúznák a rolót, vagy stílszerűen, a szolgáltató honlapján található jelmondatra (Ki vizet ad, életet ad…) reflektálva, nem adnának több vizet, ami az életben maradáshoz szükséges.

Faragó László János

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.