A diákok nagyrésze tanácstalanul áll a pályaválasztás előtt, akár általános, akár középiskola utáni továbbtanulásról legyen szó. Valóban nem egyszerű ilyen fiatalon eldönteni, hogy mivel szeretnénk foglalkozni egész életünkben, úgy, hogy meg lehessen belőle élni és szeressük is elvégezni az adott munkát.
Ma már temérdek szakma közül lehet válogatni, de ez régen nem így volt.
Erdélyi Katalint kértem meg, hogy beszéljen a megszerzett szakmáiról, arról, hogy tudta-e alkalmazni őket az életben, illetve, hogy el tudott-e helyezkedni bennük, esetleg mit tanácsolna a mai kétségbeesett, pályakezdő fiataloknak, ha nem sikerül a diploma megszerzése.
- Ön tizenhét éves kora óta dolgozik. Most ötvennégy éves. Hogyan tekint vissza ezekre az évtizedekre?
- Kalandos éveim voltak. Különféle munkáim során bejártam az országot, sok mindenkivel megismerkedtem, egy-két emberrel azóta is tartom a kapcsolatot. Több a jó emlékem, mint a rossz, de abból is volt bőven. Mindig tanultam valami újat, főleg azt, hogy hogyan kell az emberekkel bánni, szót érteni. Az építő kritikát elfogadni, és nem megsértődni rajta.
Sokkal kedvesebb és türelmesebb lettem az évek alatt, nőtt az önbizalmam, bátrabb lettem és talpraesett. De én sem tűrtem mindent, ha nem éreztem magam komfortosan egy adott munkahelyen, akkor otthagytam.
Összegezve, az eddigi munkáim során megtanultam mindenhez érteni, mindenhez és mindenkihez alkalmazkodni.
- Két szakmája van. Hogyan szerezte meg őket?
- Az első, amit egy szakmunkásképző iskolában szereztem, a cipőfelsőrész-készítő, a második pedig a virágkötő, amit OKJ-s tanfolyamon keresztül sikerült elvégeznem, miután férjhez mentem, hogy ne csak egy szakmám legyen.
A Tisza cipőgyárban dolgoztam gyakornokként a legelején, akkor még örömmel mentünk dolgozni, őszintén szólva szerettem is. Minden reggel fél ötkor keltem. A munkatársak is kedvesebbek voltak, mint manapság, és a fizetés is elég volt ahhoz, hogy meglegyen minden, ami kell.
- El tudott helyezkedni ezekben a szakmákban?
- Igen. Tizenöt évet dolgoztam a cipőgyárban, csak akkor történt a rendszerváltás, így nem volt megrendelés. Vállalkozás lett a gyárból, a fizetés sokkal kevesebb lett, ezért végül eljöttem onnan.
Virágkötőként Szolnokon, az Éva virágboltban dolgoztam egy napot. Nagy örömmel mentem aznap az üzletbe, hogy hátha sikerül ott munkát találnom, mert nagyon szeretem a növényeket. Kiderült, hogy az első munkanapom volt egyben az utolsó is. A munkaidőm lejártakor szembesítettek azzal, hogy nem vesznek fel, mert van gyerekem.
- Később nem sikerült, vagy már nem akart virágkötőként dolgozni?
- Nem akartam, mivel találtam egy maszek cipészt, ahol nagyon jó volt a fizetés. Szívesen mentem, motivált a jó kereset, és a társaság is összetartó volt. Szerettem ott dolgozni, éreztem, hogy van miért.
- Régen nem lehetett annyi szakmából választani, mint most. Mik voltak az akkori lehetőségek?
- A nőknél a legnépszerűbbek a kereskedő, nőiruha-készítő, cipőfelsőrész-készítő és a kerámikus voltak, a férfiaknál kőműves, ács-állványozó és asztalos.
Engem érdekelt volna még a kerámikus, de abban az évben nem indult el kevés jelentkező miatt.
- Az említett két foglalkozáson kívül milyen munkahelyen dolgozott még?
- Nagyon sok helyen próbáltam ki magam. Dolgoztam húsiparban, ruhaiparban mint varrónő, cipőiparban, a mezőgazdaságban is voltam, elektronikai cégeknél, autóiparban és baromfifeldolgozó üzemben is. Elég vegyes munkáim voltak.
- Melyik állásban dolgozott a legtöbb ideig?
- A szakmámban, cipőfelsőrész-készítőként 15 évet dolgoztam.
- Az elmondottak alapján egymástól elég messze álló állásokat próbált ki. Mi volt ennek az oka?
- Akkoriban sokat költöztünk, ez az egyik oka. A másik pedig a rossz kereset. De volt olyan hely, ahol embertelenül bántak velem, nem vették figyelembe, hogy anya vagyok.
Így természetesen, ha találtam egy jobb állást, ahol gyorsabban el tudtam helyezkedni, akkor váltottam és kipróbáltam, milyen.
- Miért nem a szakmáival kapcsolatos munkát keresett?
- A cipőgyárak megszüntek. A virágkötészetet pedig később feladtam, mert már csak családi vállalkozás keretein belül oldották meg a munkát, és nem igazán akartak foglalkoztatni plusz egy főt.
- Munkahelyei során helyben dolgozott többet vagy inkább vidéken?
- Vidéken dolgoztam leginkább. Ritka volt az, hogy helyben adott volt egy olyan munkalehetőség, ami megfelelt anyagi szempontból és szívesen is végeztem volna.
- Amikor vidékre járt dolgozni, a családjával mennyit találkozott?
Nem sokat. Szinte csak hétvégén láttuk egymást. Nagyon korán keltem és későn értem haza. Volt olyan munkahelyem, ahová három műszakban jártam dolgozni, de volt olyan is, hogy csak délutánra. Viszont akkor én voltam a sofőr, aki vitte az embereket a munkába. Levezettem 130 kilométert, utána nyolc óra munka, majd megint vezetés. Olyankor körülbelül két-három szabad órám volt itthon nappal.
- Mennyire volt nehéz megoldania a gyermeke felügyeletét?
- Nehéz volt. Édesanyám szerencsére közel lakott, rá volt bízva a gyerek. Ő vigyázott rá, mikor beteg volt és az óvodába is ő vitte.
- Ha tehetné, máshogy alakítaná a szakmaválasztást?
Igen. Az biztos, hogy növényekkel, kertészkedéssel foglalkoznék. Virágok, zöldségek és gyümölcsök termesztésével. Ez érdekel igazán.
Mostmár úgy érzem nem kezdenék bele, olyan bizonytalanok a napok 2022-ben. Örül az ember, ha meg tud élni máról holnapra, és az egészségével bírja a jelenlegi álláspontját, helyzetét.
- Ön szerint mennyit ér egy diploma?
- Sokat. Könnyebben el lehet helyezkedni vele, több fizetést kap az, akinek diplomája van, mivel „nagyobb embernek” tartják őket. De szerintem nem feltétlen szükséges diploma ahhoz, hogy valaki jól meg tudjon élni.
- Nem gondolkozott azon, hogy diplomát szerezzen?
- Volt gondolatomban, hogy igen, jó lett volna egy felsőfokú végzettség, de végül sosem jött ki a lépés.
- Ön szerint manapság már papír nélkül is lehet egy embernek sikeres karrierje?
- Lehet, persze. Nem minden a papír. Ismerek olyan embert, akinek csak egy érettségi végzettsége van, mégis sikeres vállalkozó lett. És vannak olyan emberek is, akik több diplomával rendelkeznek, mégis egy átlagosnál átlagosabb pozícióban dolgoznak.
- A kitanult szakmáit fel tudta használni a hétköznapi életben?
- Bár a virágüzletben virágkötőként nem sikerült elhelyezkednem, nem akartam azonnal lemondani róla. Saját magam gyűjtögettem össze száraz virágkötészethez való növényeket a határból, az út széléről, vagy bárhonnan, ahonnan tudtam. Készítettem belőlük saját kezűleg, a saját pénzemből asztalidíszeket, faliképeket, különböző kompozíciókat, amiket próbáltam eladni, kisebb nagyobb sikerrel. Ezután már csak a közeli hozzátartozóimnak, barátaimnak kedveskedtem néhány ajándékkal, mert nem tudtam belőle megélni.
- Mi most a jelenlegi munkája? Szereti végezni?
A helybeli autóiparban dolgozom, mint operátor. Műanyag autóalkatrészeket gyártok.
Szeretem csinálni, csak nincs eléggé megfizetve.
- Mit tanácsolna azoknak a fiataloknak, akik nem tudják még, mivel szeretnének foglalkozni?
- Először is szerezzék meg az érettségit. Próbáljanak ki minél több új munkát, tapasztaljanak. Keressék azt, ami nekik a megfelelő. Tűzzenek ki egy célt, és törekedjenek annak elérésére. A munkájuk legyen a hobbijuk, hacsak tehetik, azzal foglalkozzanak, amit szeretnek. Ne essenek kétségbe, ha nem jutottak be az egyetemre, lehet halasztani, jelentkezni bármikor.
Kiszely Anita
Új hozzászólás