Hetvennyolc éve, 1944. március 19-én a német hadsereg megszállta Magyarországot. A Margaréta-terv már az előző év őszén megszületett.
A nyugati szövetségesek 1943 júliusi szicíliai partraszállása után Olaszország kivált a háborúból. A keleti fronton történt hadműveletek is indokolták a tervezés mielőbbi megkezdését. A magyar politika puhatolózni kezdett. A Gestapónak pontos információi voltak az ország szövetségesekkel folytatott titkos fegyverszüneti tárgyalásokról. A németek egyre kevésbé bíztak az ingadozó magyarokban.
Már 1940-ben is felmerült a megszállás gondolata. Biztonságos hátteret adott volna, az akkor már előkészülés stádiumában lévő Szovjetunió elleni támadásnak, ám az akkori külpolitikai körülmények még nem tették ezt lehetővé, illetve a magyar politika kifejezte hűségét a németek iránt. Ennek nyomatékosítására Horthyék 1940. november 20-án csatlakoztak a Berlin-Róma-Tokió tengelyhez.
A második világháború sorsfordító csatái a németeket defenzívára, állandó visszavonulásra kényszerítették. A 2. magyar hadsereg 1943 januári doni katasztrófája is arra késztette a politikai vezetőket, hogy lazítsanak a tengelyhez kötődésen. A náci Németország veresége egyre közelebb került, ezért a Kállai kormány titkos fegyverszüneti tárgyalásokat kezdeményezett a nyugati szövetségesekkel. Hitler azonban semmit nem bízott a véletlenre. Nem viselte volna el, hogy megismétlődjenek az olaszországi események. A németek tisztában voltak Magyarország stratégiai jelentőségével: ha az ország kiválna a háborúból, akkor összeomlana a balkáni front, a szövetségesek könnyen elérhették volna a Német Birodalom déli határát. Ez volt Hitler egyik oka, másrészt a Führer nem bízott a Kállay-kormányban. A magyar politika puhatolózni kezdett. A németek egyre kevésbé bíztak az ingadozó magyarokban. Tehát nem volt alaptalan Hitler kételkedése, a hírszerzés folyamatosan tájékoztatta a vezérkart a Kállay-kormány kiugrási tárgyalásairól.
A békepuhatolózások alacsony szinten, különböző helyszíneken folytak. Főleg a három nagy (Roosevelt, Churchill és Sztálin) teheráni találkozója után pedig egyértelművé tették, külön fegyverszünetről nem lehet szó. Mivelhogy a Vöröshadsereg lendületes támadásai következtében a front egyre közelebb került az országhoz, a nyugati szövetségesek a magyarokat a szovjet félhez irányították. Horthy hezitált. Kommunistaellenessége miatt, ameddig bármilyen kis remény állt fenn, a nyugatiakkal erőltette a tárgyalásokat.
1944 elejére a keleti front Románia határaihoz ért. Hitler nem halogathatta tovább a megszállást. Komoly politikai erők készek lettek volna minden német kérést teljesíteni. Horthy jelentette az egyedüli akadályt. Hitler biztosra akart menni, nem akart kockáztatni. Ennek megfelelően március 15-én meghívta a kormányzót a Salzburg mellett található klessheimi kastélyba. A meghívó március 18-ra szólt. Horthy ingadozott: tudta, nem véletlenül kapott meghívást Klessheimbe. Ott kész tények elé állították. Nem volt választása. Hiába tiltakozott, végül bele kellett egyeznie a megszállásba.
A német erők három irányból támadtak az országra. Horthy parancsának megfelelően nem volt ellenállás. A betolakodókra mindössze Bajcsy-Zsilinszky Endre és még néhányan emeltek fegyvert. Az ország megszállására öt hadosztály elegendőnek bizonyult. Voltak közöttük SS-alakulatok is, amelyek listákkal érkeztek, elkezdték az ellenzékiek letartóztatását, intézkedtek a zsidó deportálások előkészítésére.
Horthy a helyén maradt, mert úgy vélte, így tud legtöbbet tenni az ország érdekében. Valójában csak báb volt. Végrehajtotta a németek követeléseit, németbarát kormányt nevezett ki, Sztójay Ödön volt berlini nagykövet vezetésével, szemet hunyt a deportálások felett, jelentős katonai erőt ígért és adott.
Az ország több mint egy évig élt német fennhatóság alatt. A szovjet csapatok ’45 áprilisára űzték ki a németeket, kezdődött egy újabb megszállás, de az már egy másik történet, ami sajnos sokkal hosszabb ideig tartott.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás