Lézengek, múlok feldúlt ég alatt
Nem telik többre emlékezésnél
A színek bár sötétbe hajlanak
Nincs nagyobb öröm a létezésnél
Semmisem voltból semmisem marad
Hitek, szerelmek, bűn – s ki a vétlen?
Hatalmak szerte összeomlanak
Fogalmam sincs arról hogyan éltem
De már tudom – nem lehet megúszni
Mindenkinek jár több vagy kevesebb
Mások kárán nem lehet okulni
Évmilliók gyurmája a testem
Szerettem volna lenni önmagam
S nem jött össze: én s a világ bennem
Magyari Vilmos (Püspökladány, 1932. január 10. – Debrecen, 2014. május 14.) költő, újságíró.
1956-ban szerzett magyar szakos diplomát a debreceni Kossuth Lajos Tudomány Egyetemen. 1960-ig Józsán és Nagymacson tanított általános iskolában. 1966-ig a debreceni Ady Endre Művelődési Otthonban dolgozott, 1966-ban lépett az újságíró pályára. A megyei napilap kulturális rovatában elsősorban színházzal és képzőművészettel foglalkozott, és közben elvégezte a Színházművészeti Főiskola dramaturgiai szakát. Újságírói munkája mellett irodalmi színpadot és olvasótáborokat vezetett.
Igazi szakmai kibontakozását a Hajdú-bihari Napló olvasószerkesztőjeként érte el: ebben a munkakörben kiválóan érvényesült széles látóköre, általános műveltsége, csalhatatlan nyelvi készsége. Ezt a posztot több évtizeden át, 1995-ig, nyugdíjba vonulásáig töltötte be. Magyari Vilmos ismert és elismert alakja volt Debrecen kulturális közéletének. Újságírói életművéért 2005-ben a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) Aranytoll-díjjal tüntette ki.
A csend forradalma című verseskötete 2002-ben jelent meg.
Új hozzászólás