Nem célom bakatörténetek közreadása. Teszem ezt annak ellenére, hogy a sorkatonai szolgálat tele van jobbnál jobb históriákkal. Fiatalság, bolondság – tartja a közhiedelem, s mi ifjú bevonultatottak képesek voltunk akár a legvadabb helyzetekbe is kerülni.
A kivételt a ritka poénért tettem. A történet a problémamegoldás nem mindennapi módját ismerteti.
Estére toronyszolgálatra vezényeltek. Morgósan, rosszkedvűen készülődtem. A század többsége kimenőt kapott, csak a járőrbe kijelöltek, no meg a helybetopisok, azaz a laktanyafogságosok maradtak. Eligazításra indultam, amikor egy fogis megállított:
- Figyu! Ki kellene mennem.
- De hát te topit kaptál! – meredtem rá értetlenkedve.
- Muszáj, haver – erősködött a cimbora. – Otthon vár a feleségem – némi szabódás után még hozzátette: – Azt mondják, lett valakije. Meggyőződnék róla.
- Tudod, hogy nem lehet. Mindketten nagyon megütnénk a bokánkat.
- Értsd meg! Muszáj! Takarodó után megengeded, hogy átmásszak a kerítésen. Ébresztő előtt félórával itt leszek. Isten engem, úgy segéljen… Meg adósod leszek egy láda sörrel.
- Ennyire rossz a helyzet?
- Cimbi, inkább a bizonytalanság.
- Rendben – sóhajtottam beleegyezően. – Ha van valami, te tartod a hátad.
- Akkor megegyeztünk.
Csak bólintottam. A takarodó után a kerítéshez osont. A laktanya nemhivatalos kijáratánál felhúzta a kerítésdrótot, és már el is tűnt a sötétségben. Engem egész éjszaka a frász kerülgetett. Éjjeli szolgálatban állandóan álmossággal küszködtem. Most azonban nagyívben elkerült. Ha vérnyomást mértem volna, kétszázig szökik a higany.
Reggel már nagyon szurkoltam neki, s persze magamnak. Jöjjön meg a megbeszélt időre. És érkezett.
- Ezt, hogy a fenébe csináltad? – hápogtam a meglepetéstől. – Tudtommal ilyenkor még nincs buszod.
- Nem is azzal jöttem – vigyorgott.
- Hát mivel?
- Lóval.
- Ne hülyéskedj!
- Isten bizony.
- Nem is tudsz lovagolni.
- A szükség rákényszerített – aztán gyorsan elhadarta utazását. – Gyalog indultam. A falu szélén néhány ló legelt. Egyet elkötöttem, és csak úgy szőrén megültem.
Nem bírtam tovább röhögés nélkül. Két öklömet gyömöszöltem a számba, ne hallatszódjon. Az ügyeletes tiszt irodája elég közel esett. Miután valamennyire lehiggadtam, még egy kérdés csiklandozott: - Hol hagytad a lovat?
- Itt legel a mezőn.
A mutatott irányba néztem. Tényleg ott poroszkált. Békésen harapdálta a füvet.
A lógás kettőnk titka maradt. Soha nem tudódott ki. Jelentem, a láda sört is megkaptam. Radebergert. Akkortájt ez nagy szó volt.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás