Kultúra

Anyanyelvünk védője gyakran tapasztalja: a médiában és a mindennapok nyelvhasználatában egyaránt számos helyesírási hiba forrása az, hogy a közlő – feledékenységből, sietségből, tudáshiányból – nem fordít kellő gondot szövege értelmezésére. Arra nem gondol a nyelvhasználó, hogy efféle helyesírási bakikkal akár sértegetni is lehet. E hibák gyakran az egybe-, illetve különírás szabályait szegik meg.

Anyanyelvhasználatunkban évek, sőt évtizedek óta szívósan élnek tartalmatlanná kopott, szürke kifejezések, rég elcsépelt, de újra meg újra divatozó szavak. Az egyik túlélő a fantasztikus melléknév.

 „Micsoda lélek lobog tebenned, / micsoda szerelem, az áldott? / Vettem neked, mert szeretlek nagyon, / nézd, egy csokor szenvedést, virágot” – írja gyönyörű ifjúkori szerelmi dalában Juhász Ferenc, a 20–21. század egyik legnagyobb magyar költője.

Belefáradva a napi lótás-futásba, siettem haza. Gyalog tettem, mert legfőbb érték az ember, legfőbb értéke az egészség. Ezt anno Sztálin mondta, s kivételesen igaza volt a ragyás arcú grúznak.