Wessely Zsófia általános iskolás kora óta a színpadra készült. Hosszú utat tett meg, de nem adta fel az első akadály után, hanem folyamatosan képezte magát. Példaértékű kitartásának meg is lett az eredménye, immár negyedik éve erősíti a Csokonai Színház társulatát. A fiatal művésznő nyitott a világra, sok minden érdekli és a színészet mellett elsajátított egy teljesen más kvalitásokat igénylő szakmát is. Az általa bejárt útról, a színház sokszínűségéről és családjáról beszélgettünk – fiatalságából és közvetlenségéből adódóan tegező formában.
- Hogyan érkeztél meg a színi pályára?
- Mindig nagyon érdekelt a színészet, a színház világa és elég korán bele is kóstolhattam, hiszen már ötödikes koromban elkezdtem színi tanodába járni. Érettségi után viszont nem nyertem felvételt a budapesti egyetemre, ezért elvégeztem egy OKJ-s színészképzést. Ezzel párhuzamosan elkezdtem a Budapesti Gazdasági Főiskolán a turizmus-vendéglátás szakot levelező tagozaton. Nem szerettem volna ezen a területen elhelyezkedni, de örülök, hogy elvégeztem, mert a mai napig hasznát veszem az ott tanultaknak.
2012-ben felvételt nyertem a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemre, ahol nagyon magas színvonalú képzést kaptunk. Nagyszerű tanáraink voltak, és egy különleges közösséghez tartozhattam – csodálatos korszaka volt az életemnek az ott töltött öt év. Ma már egyáltalán nem bánom, hogy nem Budapesten végeztem. Más és hosszabb volt az utam, de megérkeztem erre a pályára és most abban dolgozhatok, amit a legjobban szeretek. A megfelelő emberek vesznek körül, sok erőt is tudok meríteni a környezetemből, a szeretteimből, és a nézőkből is. Mindig jól esik, amikor kapok tőlük egy-egy üzenetet, vagy ha személyesen találkozunk és megszólítanak.
- A Bonnie és Clyde című zenés előadással debütáltál Debrecenben, azóta főleg prózai darabokban láthatunk. Hozzád melyik műfaj áll közelebb? Vannak olyan darabok, amiket kiemelnél?
- Soha nem gondoltam, hogy egyszer egy musicalben fogok szerepelni. Hirtelen jött ez a lehetőség és nem is ment zökkenőmentesen. Egy zenés darabban szerintem főleg az énekre helyeznek nagyobb hangsúlyt, ezért sokszor nincsenek kellően kidolgozva a karakterek. Én máshogy közelítettem meg és színészileg próbáltam a lehető legtöbbet kihozni magamból és a karakteremből. Nem vagyok musicalszínész, de nagyon örülök, hogy kipróbálhattam magam ebben a műfajban is. A próza közelebb áll hozzám, de nem az a fontos, hogy milyen stílusban játszunk egy darabot. Számomra sokkal lényegesebb, hogy mit közvetítünk, és mit visz haza a néző az előadásból.
Szakmailag fontos állomás volt számomra Zalán Tibor Unferlédi című drámája, melyben egy komplex karaktert vihettem színre. Ebben a darabban a drogfüggőség különböző szintjeire helyeződött a fő hangsúly. Nagy megmérettetés volt számomra ez az ismeretlen terület, sok utánajárást igényelt. Rengeteg dokumentumfilmet néztem a függőségről, sokat olvastam róla és ellátogattam egy rehabilitációs intézetbe is, hogy minél jobban el tudjak mélyülni ebben a témában.
A Kimondhatatlan című előadásunk, amelyet Madák Zsuzsanna rendezett, a családon belüli bántalmazás témakörét boncolgatja. Nagy Kírával együtt vetettük fel az ötletet a színház számára, és boldogok vagyunk, hogy teret és lehetőséget kaptunk ennek a megvalósítására. Szívügyem ez az előadás, ráadásul a Kimondhatatlan egy színházi nevelési produkció, amely során a fiatalokkal együtt, több nézőpontból vizsgáljuk meg a családon belüli erőszak problematikáját. Fontosnak tartom, hogy ezzel a társadalomban igencsak jelenlévő problémával színházilag is foglalkozzunk.
Ezen kívül nemrég mutattuk be Pass Andrea Finálé című darabját, ami egy rendkívül jó feladat volt és nagyon fontos üzenete van. Debrecenben és Budapesten egyaránt láthatta már a közönség. Bízom benne, hogy lesz még alkalmunk játszani, és sok emberhez eljut ez az előadás.
- Elég széles az érdeklődési köröd. Mostanában mi foglalkoztat a legjobban?
- Sok minden érdekel egyszerre. Mindent tudni szeretnék, ezért csapongok a témák között ahelyett, hogy részletesen elmerülnék bennük. Korábban például nagyon érdekelt a kvantumfizika, mostanában inkább podcastokat, beszélgetéseket hallgatok jobbnál jobb témákban. Jelenleg az emberi hiedelmekről olvasok egy könyvet. Magam is sok mindenben szeretnék hinni, például hogy az ember képes felülmúlni önmagát, képes az összefogásra és arra, hogy a szeretet vezérelje.
Ezen kívül nagyon foglalkoztat, hogy mi lesz a Földünkkel, és hogy egyéni szinten min tudunk változtatni. Vannak nálam sokkal környezettudatosabb emberek, de én is igyekszem minél több mindenre odafigyelni. Úgy gondolom, hogy minden apróság számít. Ha szelektíven gyűjtjük a hulladékot és odafigyelünk arra, hogy ne pazaroljunk, már sokat tettünk a környezetünkért.
- Jól tudom, hogy nagyon családcentrikus vagy?
- Igen. Négyen vagyunk testvérek, és nagyon összetartunk. Édesanyám már nem él, apukám egyedül nevelt minket, így elég korán beletanultam az anyaszerepbe is. Szeretnék idővel saját családot is, legalább két gyereket, de próbálok nem rágörcsölni erre. Példaképként van előttem a nagymamám, aki igazán céltudatos és erős nő volt, szeretnék rá hasonlítani. Szerintem a család a legfontosabb, értük érdemes élni.
- Elégedett vagy? Milyen céljaid vannak?
- Sose vagyok elégedett, mindig van bennem egy belső hajsza. Azt érzem, hogy a jelenlegi körülmények megakadályoznak a fejlődésben. Még pályakezdőnek tartom magam, rengeteg rutinra lenne szükségem. Szeretném minél többféle előadásban, szerepkörben kipróbálni magam, ezáltal minél többet adni az embereknek.
Szerintem elengedhetetlen, hogy a színház rávilágítson élethelyzetekre, problémákra, érzelmekre, és hús-vér embereket mutasson meg. Fontos, hogy mindenki megtalálhassa benne azt, amibe tud kapaszkodni, amivel azonosulhat, hogy ezáltal egy hasonló élethelyzetben majd könnyebben és okosabban tudjon cselekedni. Emellett a színház terápiát is nyújthat egy bizonyos élethelyzet feldolgozásában. Elmondhatatlanul jó érzés része lenni ennek a gépezetnek. Úgy érzem, hogy egy kicsit jobbá tudjuk tenni általa a világot. Számomra ezt jelenti a színház.
Hreskó Anita
Új hozzászólás