Éppen húsz éve, 1994 novemberében brutális betörésről adott hírt a helyi sajtó. Két elvetemült férfi a debreceni Honvéd utcai óvodában tett hívatlan és kártékony látogatást. Azon a november közepi éjen érthetetlen vandalizmussal dúltak, törtek-zúztak, kicsinyek kedvenc játékait taposták szét, virágokat borogattak, bútorokat zúztak szét.
A napokban egy volt ovissal találkoztam, akivel beszélgetve, a szó véletlenül terelődött az ominózus betörésre. Hatéves gyerekként, kora miatt sem emlékezhetett sokra. Ami egyedül megmaradt benne, az a kedvenc Bori babája kitekert nyaka. A szörnyűségekről szülei elbeszéléséből tud.
A véletlen hozott vele össze, s ugyancsak, nem tervezetten, találtam meg azt a rövid riportot, amit az egyik elkövetővel készítettem. Két évtized után is döbbenetes cinizmusa, infantilizmusa, a megbánás hiánya. Íme a beszélgetés:
Szerző (Sz): Azt hallottam, hogy óvodai tettük nagy felháborodást keltett.
V. József (V): Hallottam róla.
Sz: A cselekedetükről csak ennyi a véleménye?
V : Hülyeség volt… Jókedvünk volt és balhéztunk egy kicsit.
Sz: Jókedvük?
V : Igen.
Sz: Miért?
V : Nem is tudom… Inni, ittunk… Egy-két virágot én is felrúgtam.
Sz: …aztán?
V : Bementem az élelmiszer raktárba. Összepakoltam a Télapó csomagokat. Három kosárral volt.
Sz: Arra nem gondolt, hogy az óvodások Mikulás csomagjait lopja el?
V : Nem. A haverom tudott rá egy vevőt, annak akartuk elvinni…, meg elemeltem magamnak két rúd szalámit.
Sz: Mást nem?
V : De igen. Vittem a kávéfőzőt, rezsót, fényképezőgépet. Ezeket is magamnak akartam…
Sz: Poroltóval is lefújtak mindent.
V : Á! Majdnem az életembe került. Benn voltam a raktárban, amikor Zsolti, a haver, a küszöbről befújt a poroltóval. Egyenesen a szemembe fújt, aztán a hülye rám zárta az ajtót. Nem láttam semmit, ráadásul nyeltem is a porból. Fulladoztam. Nem tehettem mást, szétrúgtam az ajtót. Megzavartam a Zsoltit, akkor rúghattam fel a virágokat…
Sz: …meg borított fel polcokat, taposott össze játékokat.
V : Lehet. Nem emlékszem rá…, de kibékültünk.
Sz: Az óvodások nem értették, mi történt a szobájukkal. Miattuk nem érez lelkiismeret-furdalást?
V : Zsolti is rugdosott.
Sz: Mit tett volna, ha gyerekei játékait rugdossák fel?
V : Az biztos, hogy élve nem került volna ki a kezeim közül.
Sz: Akkor, akár magát is meglincselhetnék.
V : Na, azt merje valaki megtenni! Kiontom a belét.
Sz: Maga kettős mércével mér.
V : Az mi?
Sz.: Másként ítéli meg saját, és másként a mások tetteit.
V : Ja, értem! Akkor is agyon verem azt, aki a gyerekeim játékait bántja.
Sz: Gondolom azért is van börtönben.
V : Igen. Elég gyorsan eljár a kezem.
Sz: Akkor betörés és súlyos testi sértés van a számláján?
V : Hát valahogy úgy.
V : Alaposan meg fogják mérni.
Sz: Hát aztán? Leülöm, aztán kiirtom azokat, akik ellenem vallottak.
V : Javíthatatlan.
Sz: Erre a kis időre, ami hátra van, már nem érdemes.
Azzal kaján vigyorral búcsúzott.
Érdemes néhány szót ejteni az óvodai zsákmány sorsáról. A Mikulás csomagokat egy közeli bérház szeméttárolójába (!?) rejtették. Őrzése V. József feladata lett volna, ő azonban annyira fázott a hideg éjszakában, hogy inkább melegedési lehetőség után nézett. Egy közeli éjjel-nappali boltban vásárol fűtőanyagot, kétdecis formájában. Egyszusszra húzta le. Mire visszaért, a csomagoknak csak hűlt helyét találta.
Nem járt jobban a rezsóval, kávéfőzővel és a fényképezőgéppel sem. A szajrét szintén egy közeli bérház pincéjében rejtette el. Balszerencséjére a házmester éppen arra a napra tervezte az alagsori helyiségek kitakarítását, s persze megtalálta a lopott tárgyakat.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás