Emlékszünk még arra a szocvégi időszakra, amikor sokat sajnálkoztunk azon, hogy az emberek nem olvasnak? Legalábbis nem eleget. Ma elégedettek lennénk az akkori nem-olvasással. Buzgón tagadtuk, hogy a kultúra áru lenne, aki annak gondolja, az egy helóta senki, hogy’ járkálhat az ilyen szabadlábon.
Ki hitte akkor, hogy a hatalmasnak gondolt, retró Centrum Áruház egészéből egyszer egy könyvesbolt lesz? Arról papolt a sajtó, hogy a három-négy debreceni könyvüzlet nem tud megélni, mi lesz a szegény könyvesboltosokkal. S nemrég akkora könyváruházak keletkeztek, hogy leszakad a lábunk, mire az egész üzletet bejárjuk.
Valamikor azt képzeltük, hogy a könyv az mondjuk Petőfi Sándor összes versei, vagy Mikszáth Kálmántól a Szent Péter esernyője. Ha tudományról van szó, akkor Magyarország története, ha szépirodalomról, akkor Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig című regénye. Ma azt látjuk, hogy a hatalmas könyváruházakban a szépirodalom csak egyetlen, s nem a legnagyobb „fejezet”.
Most, hogy befejeződött az országban az újságírás, lehet mondani (főleg a nyomtatott sajtónak vannak erősen megszámlálva a napjai), mindenki könyvet ír. Az újságíró is. Nem maradt más fórum. A fenenagy nyugat-európaizálódásban és demokratizálódásban gyors ütemben kiszenvedtek az olvasható újságok, az az újságkészítési mód, amely Móricztól, Mórától, Krúdy Gyulától, Ady Endrétől eredezteti magát.
Szinte a kereskedelmi rádiózást és televíziózást imitálják ma már a magukat közszolgálónak mondó újságok is, legyenek jobb- és baloldaliak. Apropos! Megszűnt az objektivitásra törekvő újságírás is. Nem tudunk egyetlen egy lapot sem mondani, amelyik ne húzna erre vagy arra, nálunk nincs BBC-szellemű újságfórum, amely ne gazsulálna abrakért politikai erőknek, nincs olyan, amelyik kimondottan az olvasó szent szolgálatára esküdött volna fel.
Irgalmatlan mennyiségű könyv jelenik meg. Jelentős részük memoár. Mindenki „emlékezik”, aki kicsit is érdekesnek képzeli magát. Aki – teszem azt – egy ültőhelyében meg tud enni két sült kacsát, s le tud rá önteni tucatnyi korsó sört (nehogy azt higgye a kacsa, hogy a kutya ette meg), mindjárt négert fog magának, s lediktálja az élettörténetét. Ha ámokfutó rablók megölnek két benzinkutast, mindjárt könyv lesz belőle, legfeljebb amiatt aggódik a szerző, elég lesz-e a sikerhez a két hulla.
Bebumliznak kisiskolás gyerekeikkel a falusi asszonyok a városba, korzóznak, s gusztálják a lektűrös asztalokat is. Nézik az arcukba harsánykodó kiadványokat, s azt hiszik, hogy ezek a KÖNYVEK. Interjúkötet egy prostituálttal. Riport a Csillag-börtön nehézfiúiról. S nem jön a kufárkorbácsoló Jézus. Persze az is elég lenne, ha a szellemi ínségeledel standjai előtt nem nyílna ki a pénztárcánk.
Erdei Sándor
Új hozzászólás