Nem tudom, hogy a debreceni Tóth család (amelyben egymást követték a lelkészek, mondhatni familiáris foglalkozás volt) hogyan kapta a Könyves előnevet (megkülönböztető nevet a többi Tóthtól), de nem lenne nehéz kitalálni.
Azt sem tudom, hogy a sorban jelenleg ki az „ügyeletes” református lelkész a dinasztiából, de azt tudom, hogy nemrég megjelent egy jó kis kisregény a család azon tagjáról, aki a 19. században élt - csaknem elejétől a végéig - 86 évet, s arról lett nevezetes, hogy „Kossuth papjaként” emlegették, holott nem szolgálta szorosan (közelebbről) az önállósodási küzdelem fővezérét.
Tóth-Máthé Miklós írta (tessék, már megint egy Tóth, aki a Máthé-val különbözteti meg magát a többi Tóthtól), s a Kálvin Kiadó bocsátotta közre 2013 végén. A tót szlovákot jelent(ett), s a szlovákok bízvást elhihetik, hogy a Tóth nálunk nem szitokszó, hisz olyan sok magyar embert neveznek Tóthnak, hogy meg lehetne velük tölteni több futballstadiont. Ha a tót gúnyolódás lenne, ki nevezné magát tótnak?
Mára jóval harmincon felülre szökött a Tóth-Máthé-könyvek száma, ezek között akad drámakötet, novellaválogatás, kisregénygyűjtemény, memoár, komédiaösszes s még verseskötet is. Az elmúlt három-négy évben is nagy szorgalommal működött az író műhelye, csaknem fél tucat kötet került ki a különböző (Kálvin, Ethnica, Uropath Bt. stb.) kiadóktól: Tűz és kereszt, A rögöcsei csoda, Öt kenyér és két hal, A nagyrahívatott – s most, legutóbb a Kossuth papja.
A kisregények külön vonulatot alkotnak az életműben, Méliusz Juhász Pétertől immár Könyves Tóth Mihályig terjed a névsoruk azon protestáns nagyoknak, akikről regényes portrét rajzolt Tóth-Máthé Miklós. Négy történelmi regényt jegyzett eddig a magyar református egyház múltjából: Méliusz Juhász Péterről (Isten trombitája), Károli Gáspárról („Megszámlálta futásodat”), Szenci Molnár Albertről (Élet zsoltárhangra) és Ráday Pálról (A szabadság nótáriusa). Ez a szépprózai anyag bővült most a Kossuth papja című kisregénnyel.
Sok mai olvasónak (akik pedig érdeklődnek múltunk – históriánk, művelődéstörténetünk, egyházaink évszázadai - iránt), meg kell mondanunk, ki volt a könyv főhőse. A kisregény ugyanis ezt köztudomásúnak, tudottnak veszi. Nem az egész életútját ismerjük meg Könyves Tóth Mihálynak, hanem „futásának” azt a szenvedéstörténetét, amit azért juttatott neki a sorsa, mert komoly szerepe volt a felkelők, szabadságharcot vívó katonák lelkesítésében. Az 1848-49-es szabadságküzdelemben mint lelkész és író fontos szerepet vitt, ezért a megtorlás idején halálra ítélték. (Alakját a Debrecen főterén álló szoborcsoportban megörökíti a Kossuth-alak mellett álló egyik bronz figura.) Az ellene megfogalmazott vádban a tehertételt a beszédei és írásai jelentették. Ahogyan az udvart szolgáló Zichy gróf mondja a regényben: „melyekkel több kárt okozott őfelségének (...) még egy hadseregnél is."
Tóth-Máthé Miklós mélyen azonosul hősével, mint az, ő is elveszítette feleségét, mindkettejüknek özvegyen kellett megfelelniük az apaszerepnek, s keservesen kínlódniuk a hiánnyal, az elvesztett kedves utáni vágyakozással. Könyves Tóth Esztert siratta, az író Enikőt – szinte már nehezen érthető, mániás ragaszkodással, örök szerelemmel. Az író nem „énekelhette meg” hőse egész életét egy kisregény keretei között, olyannyira gazdag volt az eseményekben és szellemi-lelkészi teljesítményekben. Választhatta volna a heroikus időszakot, amikor még akár végső győzelemmel is kecsegtettek a harci sikerek, de az író a veszteségben való helytállás mellett döntött, ezt az életszakaszt akarta ábrázolni és kifejezni, amikor Könyves Tóth osztályrésze a szabadsághiány, amikor nagyszerűségéért, magyarságáért, hősies helytállásáért igaztalanul bűnhődik.
A könyv elé a Bibliából vett mottót az író, a Zsoltárok könyvéből (50. 14-15.): „Hálával áldozzál Istennek, és teljesítsd a felségesnek fogadásaidat! És hívj segítségül engem a nyomorúság idején, én megszabadítlak téged, és te dicsőítesz engem”. Tökéletesen ez történt Könyves Tóth életében, akivel – a regényben – akkor találkozunk, amikor Debrecennek a Köntöskertnek nevezett részen Nagysándor József tábornok seregét összeroppantotta a hatszoros orosz túlerő. Vége tehát a szabadságharcnak, s jön Haynau bosszút állni a magyar nép bátrain, legjobbjain, akiknek elegük volt Bécs igájából. Hiába beszélnék rá a menekülésre, ő bevárja sorsát. Félárva gyerekeit, nevelt lányát a rokonok vették magukhoz. Fogságából 1856 tavaszán amnesztiával szabadult, de eltiltották a lelkészi és a tanári munkától. Előbb a Kollégium főiskolájának és az egyházközségnek számvevője volt, 1859 tavaszától a püspöki iroda vezetője lett. 1863-ban karcagi lelkésszé és heves-nagykunsági esperessé választották, majd 1871-ben újra Debrecenben lelkész. Fekete márványból készült síremlékét a Nemzeti Sírkert részévé nyilvánították 2003-ban. Jeles szónok és erélyes egyházkormányzó volt, több prédikációja és halotti beszéde nyomtatásban is megjelent. A Könyves Tóth lelkész-író dinasztiából több jeles személyiség került ki, Könyves Tóth Kálmán lelkész (1837-1924), „Kossuth papjának” a fia, s dr. Könyves Tóth Kálmán nyelvész, matematikus, tankönyvíró (1929-2007).
(A könyvnek nemrég volt a bemutatója a Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtárban.)
Erdei Sándor
Új hozzászólás