Tohonya bácsi nem egy kapkodós fajta. Mindent szép lassan, megfontoltan végez. A jó munkához idő kell, és a megállapítást ő két dimenzióban is erősíti: egyrészt a feladathoz látás idejét a végtelenségig kitolja, másrészt a ráfordított idő is erősen túlméretezett.
Mióta nyugdíjas, még ráérőssebben lát munkához. Pató Pál úrnál azért egy fokkal jobb. Legismertebb hazai henyélőnk „Ej, ráérünk arra még”- mentalitásával soha nem tett egy szalmaszálat sem keresztbe, Tohonya bácsi a munkáit azért ebben az évszázadban bevégzi.
Az öreg eléggé meglepő esetekben gyorsul fel. A kakaskukorékolás például a közeli kocsmában találja. Nyáron pedig a szomszéd strand nyitásakor ő az első vendég, hogy minél többet legeltethesse szemét a fürdőruhaként viselt, falatnyi textildarabkák alig takarta női domborulatokon. Szokta mondogatni: a vén kecske is megnyalja a sót, majd némi hatásszünet után szerényen hozzáteszi, hogy a parajdi sóbányában a falat.
Tohonya bácsi nyugdíjának összege a futottak mezőnyét gyarapítja. Aktív korában nem tört Sztahanov nyomába, aki 1935. augusztus 31-én 102 tonna szenet bányászott 5 óra 45 perc alatt, ami előírt mennyiségének 14-szerese volt. Szeptember 19-én új csúcsot állított fel, 227 tonnát termelt egy műszak alatt. Ezzel névadója lett a munkásokat nagyobb termelékenységre ösztönző, a szocialista gazdasági rendszer fölényét hirdető sztahanovista mozgalomnak. Tohonya bácsi, nem kapta meg a „kiváló dolgozó” kitüntetést, de még az „Ötszörös véradó” emlékplakettet sem. A szerény állami apanázson ezért nincs semmi csodálkoznivaló, hogy az csak a tengődésre elég.
A napokban váratlan szerencse érte. Januári sötét, szélsüvítős, fagyos hajnalon (amikor a macskanyávogás megfagyott a levegőben), amíg kedvelt tartózkodási helyként kihagyhatatlan búfelejtő hat órai kinyitására várt, egy 72 kilométeres sebességű fuvallat ötszázas bankót sodort elé. Sutba vágva tohonyaságát, meglehetős élénkséggel kapott az égi ajándék után.
- Apád, anyád idejöjjön! – köpdöste meg friss szerzeményét, azzal hamar zsebébe süllyesztette, nehogy egy váratlan légfröccs kikapja a kezéből.
- Három a magyar igazság. – dörmögte a lillafüredi fagyott vízesésre emlékeztető, jégcsapos bajsza alatt.
Reményteljesen vizslatta a látóhatárt. Lelki szemei előtt húszezresek felhőjét fújta felé a szél. Sólyomszemként elemezte a szél kavarta levegőben repkedő papírfecniket, nejlonzacskókat, hátha az ötszázas testvérkéi arrafelé szállingóznak. Fohászkodott a magyarok istenéhez, hátha hozzásegíti néhány nagyobb címlethez, ám nem talált meghallgatásra. Fohászát talán elfújta a szél. A lényeg, hogy néhány perc alatt belefáradt a levegő mihaszna vizslatásába. Lemondóan legyintett:
- Egyszer volt Budán kutyavásár.
A csapos akkor tárta ki üzemelésre a becsületsüllyesztő ajtaját. Tohonya bácsi elgémberedett végtagokkal lépett a helyiségbe és menetből dobta be a fél cseresznyét, amit a fehérköpenyes, a törzsvendégének már előre odakészített.
- Tohonya bácsi, magához órát lehetne állítani – kedveskedett -, annyira pontos volt ma is.
- Ühüm – az öregtől két köhögésroham között csak ennyire tellett, mert az alkohol kegyetlenül belemart torkának enyhén gyulladt gócaiba.
A rohamot egy pohár sörrel lokalizálta, aztán a csapos nem kis meglepetésére, búcsúzkodni kezdett.
- Nem szokott ilyen gyorsan elmenni – jegyezte meg.
- Dolgom van – szúrta oda foghegyről (fogakból ugyan nem sok akadt ajkai mögött), azzal fordult is ki.
A közeli lottózóba sietett. Az is hattól fogadta a Fortuna asszonnyal flörtölni szándékozókat. Tohonya bácsi úgy gondolta, megforgatja az ötszázast. Ha kis szerencséje van, három perc múlva milliomosként sétálhat ki. A szélfútta bankón kaparós sorsjegyet vett. Kora reggel aludt még a szerencse. A nyeretlen szelvényt bosszúsan tépkedte miszlikekre. A papírdarabkák a szemetesben landoltak. A könnyen jött pénzt tíz perc alatt elpazarolta.
Most már az élet összes gondjától megroggyant vállal csoszogott vissza a reggeli kezdés áporodott helyiségébe. Bánatát újabb felessel igyekezett kompenzálni – nem sok sikerrel.
Hazafelé azon bosszankodott, hogy néha milyen oktondi tud lenni. Nem elég, hogy „eltapsolta” az ötszázast, a megismételt felessel még pluszkiadásba is verte magát. Úgyhogy aznapra összébb kell húzni a nadrágszíjat. Vacsorára csak száraz kenyeret engedélyezett magának.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás