A férfi két percig, mint a profi balett táncos, spiccen tipegve lejtette romantikus táncát. Nemzeti viseletbe öltözött táncosok levegőbe ugrásból térdre esett motívumokat mutattak be vagy térden forogva járták körbe a színpadot.
Grúz táncosok akrobatikus produkciókkal ejtették ámulatba, szórakoztatták a debreceni közönséget. Szerdán este a Sukishvili Grúz Állami Népi Együttes lépett fel a Kölcsey Központ színpadán.
A magyar átlagpolgár Grúziáról vajmi keveset tud. Talán a grúz konyak, az Ararat hegy, a kőolaj és hírhedett szülötte, Josif Dzsugasvili (később Sztálin) juthat hirtelen eszébe. Aki azonban látta a grúzok táncát, az soha nem fogja elfelejteni a Sukishvili nevet.
Az idén 70 éves tánccsoport jelenleg hazánkban turnézik. 1945-ben az együttest Sukhisvili és Ramishvili alapította. Évek szívós munkájának eredményeként nekik köszönhető, hogy a grúz nemzeti tánc az egész világon ismertté vált.
A 70 éves jubileumi showjukban két órában dolgozták fel a népük történelmét, látványos jelmezekkel és olykor már-már harcias koreográfiákkal, amelyekben a modern és a hagyományos népi elemek jól megfértek egymás mellett. A hét zenész által élőzenével kísért műsor a grúz nép harcáról, szenvedéséről és hősiességéről szólt. Mesés jelmezek és gyönyörű koreográfiák mutatták be a grúzok lelkét. A férfiak felfedték teljes mivoltukat: a harcias, temperamentumos énüket, és a nemes, érzelmes lelküket is. Hihetetlen képességeik lenyűgöző példái a keménytalp nélküli puha bőrcipőikben, lábujjon bemutatott forgások és ugrások, vagy a két szívdobbanás között lezajló fél térden bemutatott pörgések (az együttes védjegyévé vált a legendás motívum, amikor magasba ugranak, és végül térdre érkeznek a padlóra). Lélegzetelállítóan gyönyörű nők suhantak a színpadon és bájos táncukkal magával ragadták a nézőket. A grúz lélek sajátosságai izgalomba hozták a nézőket, és felejthetetlen élményekkel gazdagították.
A temérdek táncos makulátlanul szinkronizált mozgása tökéletesre csiszolta a társulatot. Elképesztő technikáról és atletikusságról tettek tanúbizonyságot. A kivételes egyéni képességeik a „versengő” szólókban csúcsosodtak ki, amikor a táncosok egyénileg léptek fel és aratták le a tapsot.
A gondosan kidolgozott koreográfia egy kis létszámú csoporttól is lenyűgöző lett volna, de nyolcvan táncossal és több jelmezcserével az előadás kétszer olyan lenyűgöző, szinte kimerítő látvány.
Amerikai fellépésük alkalmával a Chicago Sun Times újságírója lelkesülten írt a látottakról: „Akár térdükön pörögnek, mint a szél, csinos fekete bőrcsizmájuk visszahajló orrán forognak, vagy a levegőt hasítják halált meghazudtoló csatában, a társulat férfi táncosai csodásan megragadják hazájuk vezéreinek vad versengő természetét.... Szálldosó fátylakba burkolt nők borzolták a színpad felszínét, gyors és könnyed lépteikkel hosszú ruháik alatt, mintha csapágygolyókon suhantak volna egy másvilági erőtől.”
A nézők az előadás alatt szűnni nem akaró tapssal, utána pedig lelkes értékeléssel fejezték ki a látottak feletti csodálatukat. E kétórás fergetegről másképpen nem is lehetett szólni.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás