Józsi bácsi elsősorban boldogkőváraljai lakos. Alapjában véve nyugdíjas. Másodsorban gondnok az egyik iskola hétvégi házánál. Pontosabbat nem írok, mert amiért ez a rövid írás keletkezett, tulajdonképpen illegalitásban végzi.
Nem őstermelő, még kevésbé szőlőműveléssel foglalkozó főállású vállalkozó. Maga kedvtelésére készítget borokat – és itt jön a lényeg -, melyek oly zamatosak, hogy az ízlelőbimbók hetekig kábultan emlékeznek a semmihez sem fogható aromákhoz. Borainak persze híre ment. Jöttek, jönnek és kopogtatnak, Józsi bácsi pedig a nap huszonnégy órájában szíves vendéglátó. Nincsenek marketing trükkjei, nem erőlteti termékeit senkire, nemes egyszerűséggel csak kér, de úgy, hogy annak ellenállni lehetetlen. Mindössze ennyit szól:
- Kóstolják már ezt a fehéret! – aztán kínálja a hegyaljai vöröset, sőt pálinkát, mert újabban azzal is próbálkozik.
A birsalma pálinkája hihetetlenül finom. Nincsenek rá szavak, melyekkel méltóan szólhatnánk e fenséges nedűről. Kóstolni muszáj, hogy érezhessék azt, amit szavakban leírni eleve reménytelen vállalkozás. S ha még valaki nem elégszik meg ennyivel, Józsi bácsinál garantáltan megtalálja azt a pluszt, ami után a kóstoló elhaló hangon csak annyit nyöghet: eddig és ne tovább. Nos, ez a non plus ultra a barackpálinka.
Pincéje is meglepetés. Ne gondoljon senki kilométer hosszú, mindkét oldalán végeláthatatlanul sorakozó hordókra…, és itt a szerző megáll egy pillanatra, visszaréved a múltba. Oly erővel tolul az emlék, oly akarattal téríti el Józsi bácsitól, követeli írott emlékké rögzítését, hogy a cikk elkövetője enged az erőszaknak.
Nos, egy sátoraljaújhelyi továbbképzés pincelátogatásba csapott át. Egyik helyi kolléga invitált saját pincéjébe, a szerző és társai pedig nem kérették magukat. A pincében hordó, hordó mögött, míg a szem ellát. A kolléga lopózott az elsőből. Egészségetekre! - s már lépett a következőhöz. A hetedik hordóból nyert tartalom már a nemes penészen loccsant. A tizennyolcadik pohár után nemzeti felkelés vetett végett a további bortortúrának. Minden esetre hazafelé még megalakították a szakszervezetet.
Szóval a Józsi bácsi pincéje inkább emlékeztetett egy földalatti sufnira. A nemes penész és a pince hőmérséklet alaptartozéka egy hegyaljai pincének, így a sufniban is vastagon feketéllett, visszaadva a betérő hitét, miszerint nem holmi löttyárusító szentélyébe tévedt. A bejárattal szemben nemes penészes pálinkás üvegek, benne tizenöt-húszéves párlatok. A földön kis hordók, marmonkannák, melyekből a csodák kerülnek poharakba. Különlegesen édes szamorodnija verhetetlen a környéken. A cuvée vörösbora (kadarka, kékfrankos és tarcali kékből) pedig igazi kuriózum.
Aki Boldogkőváralján jár, érdeklődjön Józsi bácsi után. Útba fogják igazítani. Nem fognak csalódni.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás