A címben szereplő római kettő azért van, mert az öregről újra írok. Eltelt egy év. Azóta nem találkoztam vele. Örömmel tapasztaltam, hogy egészsége és hangulata rendben.
E megállapításról jut eszembe Gönczi Pali bácsi. Tokajban, a Rákóczi utca 13. alatt élte élményekben gazdag életét. Az elmúlt század harmincas éveiben például Mexikóban dolgozott, és ott leste el a borkészítés titkait. A tokaji szőlőből csodákat erjesztett. Még Ausztráliából is rendszeresen jártak hozzá, csakhogy a királyok borából vihessenek néhány flaskával az új hazába. Pali bácsi szép kort élt meg. Kilencven évesen még vezette Aro terepjáróját. Igaz, indexelni időnként elfelejtett, de nála már megbocsátható volt. Gyakran feltették neki a kérdést: mi a hosszú élet titka? „A saját borom.” – felelte egyszerűen. Saját készítményeit nem pancsolta, nem próbálta ízfokozókkal vagy cukrokkal jobbá tenni. Nedűiben minden természetes volt. Pali bácsi nem is nagyon fékezte magát. Elmondása szerint is, naponta megivott fél litert. „Azok az én tartósítószereim.” – dicsekedett.
Nos, Józsi bácsi, számomra nem is meglepő módon, ugyanezt válaszolta. Ha emlékeznek rá, az öreg Boldogkőváralján él, pálinkával foglalkozik. Sokak számára kihagyhatatlan boldogkői program. A birsalma pálinkája fogalom.
A boldogkői vár tövébe gyerekeket vittünk kirándulni. Aznap háromszor is túráztunk, így kellőképpen elfáradva értünk panzióbeli szállásunkra. Nem sokkal később újabb busznyi társaság érkezett. Kiderült, debreceni gimnazisták a Tóth Árpád Gimnáziumból. Sajátos nevelési igényű gyermekekkel foglalkozunk, így számunkra az este nagy öröme lett, hogy a gimnazisták befogadták fiainkat egy focimeccsre. Amúgy fura társaságnak tűnt. Nem akartam hinni a fülemnek, amikor a tizenévesek Deep Purple és Led Zeppelin nótákat bömböltettek. „Miért ezeket hallgatjátok?” – furdalt a kíváncsiság. A válasz számomra meglepő: „Mert jó.” Igen, ez nem vitás, de a mostani fiataloknak is? Hihetetlen.
Vissza Józsi bácsihoz! Késő délután kerestük fel. Sejtette, mi járatban lehetünk, mert már halászta is elő a pincekulcsot, és kedves szavakkal invitált. „Rossz” szokása szerint az első butéliánál kezdte. Történetesen az éppen a birspálinka volt. Mennyei ízű. Az öreg közben elárulta a kellemetesség titkát. Pálinkáját negyvennyolc fokosra főzi, azaz nem kisüstinek párolja. Józsi bácsi szinte „kicentizi” a kívánt fokot, mert negyvenhét foknál alacsonyabb szeszfokú főzet opálosodik.
Az öreg tele furfanggal kínálkozott. A lopóban lötyögő finomságra bökve kijelentette: „Nincs kedvem visszatölteni, még megtöri a bent lévőt.” Mi meg nem akartuk elrontani legjobb pálinkáját… A barackról legalább olyan szuperlatívuszokban érdemes zengedezni. Józsi bácsi körültekintően cefrésít és főz. A gyümölcsöt megválogatja, azonnal kimagolja, önti hordóba, és nem több mint két kiló cukrot önt hozzá. Bő egy hónap alatt főzésre éretté válik az elegy. Az íz miatt egyetlen lépcsőben főzet.
A barackból sem egyetlen pohárka kóstoló jutott. Aztán harmadiknak jött a cseresznye. Erre a párlatra már nem is marad jelző, mert a korábbiaknál elpuffogtattam.
Az öreg zárásképpen kisebb hordóhoz sasszézott. Kevés kék szőlővel megbolondított félédes hárslevűt lopózott poharainkba. Erre mondhattuk: „Ilyet még nem ittunk.” Nagyon finom volt.
Józsi bácsi ügyes marketinges. Megtörtént a beitatás, jöttek is a megrendelések. Búcsúzóul megígértük: „visszatérünk”. Az öreg ravasz mosollyal reagált: „El is várom.”
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás