2000. május 29. és július 8. között, 34 forgatási nap alatt, napi 10-12 órában, Debrecenben és Mikepércsen: 20 helyszínen, 8-10 fő- és mellékszereplővel, 1200 statisztával forgatta Hajdu Szabolcs első nagyjátékfilmjét/diplomafilmjét, a Macerás ügyeket (Happy days munkacímen). A forgatás 16. napján volt lehetőségem Jancsó Miklós epizódszereplővel egy rövid ideig beszélgetni a Békás-tó színházi sátrai között, gyönyörű sárga-vörös lampionoktól körülölelve. A Mester, a legtermészetesebben véve a fiatalodás gesztusát, megengedte a tegező disputát:
- Van egy olyan szereped a filmben, miszerint egy színházi meghallgatás is történik, és téged kérnek fel, hogy döntsél: válogass a szereplők között. Hogyan kaptad a felkérést Szabolcstól?
- Előtte már sokat beszélgettünk, találkozgattunk. Nem analizáltuk egymást, de egyes filmjeinket sem, egyszerűen tetszett nekem, ami Szabolcsból sugárzott. Sok főiskolás filmjét láttam, és az egyik filmjében (Kicsimarapagoda) megjelentem egyszer. Én akkor azt mondtam viccelődve, hogy szegény Gábor Miklós meghalt, nyilván őrá gondolt, de most én vagyok itt helyette.
- A forgatáson mennyit tudsz és kívánsz segíteni?
- Dehogy, nem lehet ebbe beleszólni. Én csak nézője vagyok és kollégája.
- Hogy érzed magad itt a fiatalok és a gyerekek között?
- Nagyon jól, fiatalok között mindig, különösen, amikor Szabolcs dolgozik.
- Szabolcsot egy nyilatkozatodban nemzedéke egyik legtehetségesebb tagjának tartod.
- Szubjektíven természetesen. Nagyon sok tehetséges fiatal van manapság. Én Szabolcshoz vonzódom leginkább, ahhoz, amit ő csinál. Az tényleg elég furcsa, és valami egészen új dolog.
- Miben látod Szabolcs furcsa nyelvezetét, különösségét?
- Van benne valami mágikus. Valami olyasmi, ami a valóságon túlemelkedik. Szóval, úgy hat, mintha valóság lenne, de mégsem az. Majdnem olyan, mintha valami furcsa irodalmat olvasnék.
- A szöveg vagy a kép hordozza inkább a mágikusságot?
- A kép főleg, meg, ahogy a képet használja, a furcsa lélegzetszerűen lüktető montázsok. Mintha Fellinit látnék. Angyali szürrealizmus. Szabolcs arról beszél, hogy lehet megnyugtatni a világban levőket. Erre nem vállalkozik senki. Nemcsak itthon, más országokban sem, vagy alig.
- A forgatás nem idézte fel benned a hősi időszakot, a 60-as éveket?
- Hát persze, ilyen banda akkoriban is volt, most is tud lenni, de az ő csapata egészen különös. Nemcsak a gyerekekkel tud bánni, hanem azokkal a kollégákkal, ifjú színészekkel, akikkel filmre álmodja álmait, akik barátai. Ezt nem lehet másképp csinálni, csak ilyen baráti szeretettel.
- Profizmus ez, vagy valami egészen más?
- Nem tudom, mi az, hogy profizmus. Ha a profizmus az, amit szoktunk látni a mozikban, ez egy másfajta profizmus. Nem lehet másképp csinálni filmet, csak profi módon.
- Szabolcs színészi pályája mennyire segíti ezt a fajta nagyon nagy érzékenységet?
- A Jó éjt, királyfi! óta ismerem őt, ekkor került be a szakmába. Színészként is jónak tartom. Sajnos nem láttam azt a rendkívüli alakítását, ami Marosvásárhelyen a Peer Gyntben csinált. Mindenki azt mondja, hogy fantasztikus volt benne. Hogyha idejében befejezi a filmet, akkor remélem, a mienkben is „fellép” majd.
- Szabolcsnak milyen titokzatos szerepet szánsz?
- Még azt sem tudom, milyen lesz a film, nem hogy a Szabolcs milyen lesz benne.
- Hogy látod a ma élő nemzedékek kapcsolatát, viszonyát?
- Nem tudom, hogy mennyire kell, hogy viszonyban legyenek a nemzedékek. Filmesek egymás közt - ez ma már más, mint valaha volt. Akkoriban sokkal összetartóbb kellett, hogy legyen a szakma, hogy egymást segítsék, főként azokkal szemben, akik a producert jelentették. Ma nem biztos, hogy ilyen nagy tábort kell alakítani. Ez már nem az a „cserkészet”, ami azért kellet, hogy a „tábortűz” mellett mindenki tudjon melegedni.
Szűk Balázs
Új hozzászólás