Ingyenes áloméj az állatkertben

Leopárd a debreceni állatkertben

A Debreceni Állatkert- és Vidámpark munkatársai, táncosok, bábosok, és kézművesek együttműködésével valósul meg idén a Dreamnight - „Álmodj velünk!” című program Debrecenben.

A Dreamnight rendezvénysorozat a világ állatkertjeinek nagyszerű kezdeményezése. Az első Áloméjt a Sophia Loren Kórházzal együtt, a Rotterdami Állatkert hívta életre még 1996-ban, úgy, hogy meghívtak 175 daganatos betegségben szenvedő gyermeket és családtagjaikat egy különleges, nekik összeállított éjszakai programra. Ma már csaknem 300 állatkert szervezi meg a maga Áloméjszakáját szerte a világon és szerez feledhetetlen élményt a beteg kisgyermekek számára. A Debreceni Állatkert- és Vidámpark tavaly csatlakozott a kivételes kezdeményezéshez, mely évről évre mosolyt csal sok száz sápadt arcocskára és pihentető örömmel tölti el a beteg gyermekekért aggódó szülők lelkét is.

A 2016. június 14-én, kedden, 18 órától 20 óráig tartó Dreamnight - „Álmodj velünk!” című ingyenes rendezvényre szeretettel várják a 18 év alatti, fogyatékkal élő gyermekeket és családtagjaikat, nevelőiket.

A rendezvény célja, hogy a debreceni és Debrecen környéki sérült gyermeket nevelő családok és gondozóik egy olyan egyedülálló programon vehessenek részt, amely a természet szeretetére, az állatvédelemre tanítja őket.

Animátorok közreműködésével a gyermekek és a szülők, nevelők különböző helyszíneken, játékos elfoglaltságok keretében ismerkedhetnek meg a természet színpompás és gazdag világával.

Lesz szakvezetéses séta, állatsimogató, látványetetések, állatbemutatók, bábszínházi előadás, színpadi tánc, kézműves kuckó, lufibohóc, stb.

A részvétel a fogyatékkal élő gyerekek és családtagjaik számára (szülők és testvérek) ingyenes, de regisztrációhoz kötött, mivel a résztvevők létszáma korlátozott!  

Regisztrálni lehet a gabizoo@zoodebrecen.hu e-mail címen június 13-án délig.

Az állatkert honlapján (www.zoodebrecen.hu) egyéb programokról is tájékozódhatnak.

További információ kérhető az 52/ 310-065-ös telefonszámon.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.