Imponáló győzelem Körmenden

Osztojics a mérkőzés embere: 21 pont, 3 gólpassz, 7 lepattanó... Fotó: MKOSZ

A DEAC férfi kosarasai szombaton este Körmenden tettek vizitet. A fekete-fehérek célja két győztes hazai csata után az első idegenbeli diadal megszerzése volt.

A Mandics-csapat a Honvéd elleni sima nagyerdei győzelmet követően hullámzó meccsen a PVSK alakulatát is felülmúlta hazai környezetben. Ezúttal idegenben volt jelenése az egyetemi gárdának, a szebb napokat is látott Körmend otthonában, a távolság miatt pedig már pénteken útra kelt a csapat. A DEAC mestere továbbra sem számíthatott a még nem százszázalékos egészségű Mócsán Bálintra.

A feldobást követően a DEAC centerjátékra apellált, amely látszólag meg is hozta eredményét. Debreceni szempontból határozottan biztatóan indult a csata, noha Duráziék egyelőre tartották magukat a vasi katlanban. A fekete-fehérek azonban a meccs után a mérkőzés embere címet kiérdemlő Danilo Osztojiccsal az élen meg tudtak lépni piros-fekete riválisuktól. Az első játékrész hajrájában Andre Williamson ihletetten köszönt be a meccsbe, majd Djordje Drenovac növelte két számjegyűre a cívisvárosi előnyt: 18-28. Forray Gábor hazai alakulatának úgy tűnt, nincs ellenszere az egyetemiek rohamára, ám egyre közeledve a nagyszünethez, rendre eredményes akciókat vezettek a hazaiak. A debreceni nevelésű, sokáig Debrecenben pattogtató Gáspár Mátyás óriási zsákolással ugrasztotta talpra a publikumot, a Körmend pedig a meglehetősen rutinos Ferencz révén került mindössze egypontnyi közelségbe ellenfeléhez. Kétszer tíz perc csatározás után 41-42-es állással vonultak pihenőre a felek.

Bár némileg „csendesen” teltek a fordulás utáni első percek, Pongóék játékkedve korántsem látszott lankadni. Bár kissé bizonytalanná vált a DEAC játéka – amolyan jól ismert harmadik negyedbéli módra –, a hazaiaknak érdemben nem sikerült megfékeznie a Mandics-legényeket, akik a hárompontosokat is igen magabiztosan szórták, és nem engedték ki kezükből a vezetést. Az utolsó csörte 54-57-es állással kezdődött. Ezt pedig ki is használták a hajdúságiak. A kispad ifjú titánja, Neuwirth Bence is triplával növelte a debreceni előnyt, amely már a 13 pontot is elérte. Bár a végén a Körmend valamelyest szépíteni tudott, a két pont sorsát ez már nem befolyásolta. A Debrecen 80-85-ös, fontos idegenbeli győzelmet aratott.

Miután egymás utáni harmadik meccsét is megnyerte a Debreceni Egyetem gárdája, minden oka megvan, hogy pozitív előjelekkel várja a következő, kifejezetten nehéznek ígérkező derbit. Csütörtökön ugyanis a jelentős erőket mozgósítő Atomerőmű érkezik a Nagyerdőre.

Barna Marci

EGIS Körmend – DEAC 80-85 (18-28, 23-14, 13-15, 26-28)

Körmend: WILLIAMS 24/12, KOUNTZ 19/3, Durázi 6/3, Pipiras 8/6, Vukovics 6 csere: FERENCZ 10/6, Gáspár 2, Schmera 5, Doktor.

vezetőedző: Forray Gábor

DEAC: Pongó 8, Anderson 8, DRENOVAC 27/3, WILLIAMSON 14/9, OSZTOJICS 21 csere: Garamvölgyi, Kovács 4, Hőgye, Neuwirth 3/3.ve

vezetőedző: Andjelko Mandics

Andjelko Mandics: Gratulálok a srácok, azt hiszem, hogy jó meccset játszottunk jó ellenfél ellen. Nagy részét a meccsnek kontrolláltuk, 2. negyedben beragadtunk a zóna ellen. A harmadik negyed elejétől kontrolláltuk végig a meccset. A vége felé komolytalan hozzáállásunk volt. Örülök, hogy nyertünk, sok sikert kívánok a Körmendnek. Nem kell túlvariálni a dolgokat, lényeg, hogy mindenki egészséges legyen

Dorde Drenovac: Először is tudtuk, hogy a Körmend kemény meccseken van túl. Jól kezdtünk, a Körmend folyamatosan változtatta a védelmét, ezzel néhol összezavartak bennünket. Az utolsó pillanatokban nehézségeket okoztak, de álltuk a sarat.

A számok tükrében: (Körmend-DEAC): szerzett labda: 5-6, eladott labda: 8-6, lepattanó: 28-33, gólpassz: 15-17, fault: 15-17, VAL: 103-119

2p közeli: 50%-67%, 2p ktáv.: 22%-67%, 3p táv.: 48%-22%, 1p bünt.: 93%-82%

Legnagyobb vezetés: 3-13, legtöbb egymás után szerzett pont: 6-10, csapat vezetési ideje: 01:30-35:22

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.