Gulyás Pál, a polihisztor

Gulyás Pál

Költő, tudós, tanár és elgondolkodtató stílusú népi író volt. Példaképeinek európai látókörű debreceni kötődésű költőket tekintett, mint Csokonai Vitéz Mihály és Fazekas Mihály.

„Harmadikutasként” emlegették, viszont nem illett rá ez a jelző. Debrecen-centrikusként a várost eleven kulturális élete ellenére „ellen-Budapestnek” képzelte, mivel túlértékelte a vidékiséget. Kiválóan fordított, bár Lenau szonettjei kivételével a fordításai sosem jelentek meg.

Édesapja a debreceni kollégium elismert tanára volt. Gyengén látása ellenére kiskorától kezdve sokat olvasott, legjobban a történelem és a kultúrtörténet érdekelte, illetve kitűnő nyelvérzékkel és memóriával rendelkezett. Németül, franciául és angolul is beszélt, továbbá olvasott finnül, ógörögül, izlandi nyelven és románul. A Debreceni Református Kollégiumban barátságot kötött Szabó Lőrinccel, Kardos Lászlóval, Gáspár Endrével és Juhász Gézával. Ekkortól érdekelte a pesszimista filozófia, amely egész további életét végigkísérte. A helyi egyetemen  tanári és bölcsészdoktorként (magyar-német szakos tanárként) végzett. 1919-ben a baloldali Gáspár Endre mellé állt és a Tanácsköztársaságot verssel üdvözölte. Korai költészetére a német líra és a Nyugat hatottak. Első műve 1923-ban jelent meg. 1924-ben Hajdúböszörményben,- 1925-1926-ban Kiskunhalason,- majd  a debreceni Iparostanonc Iskolában tanított. Egyre közelebb került a természetimádó panteizmushoz. Távolodott a Nyugat és a nyugat-európai modern költészettől más népek költészete és az ősmondák felé. 1927-ben alapító tagja volt a helyi Ady Társaságnak, ahol aztán vezetőként tevékenykedett. 1928-ban megnyerte a Napkelet költői pályázatát. A népies-urbánus vita idején a népi irodalom középpontjába került. Több folyóirat-kísérlet után 1934-ben Fülep Lajossal és Német Lászlóval szervezte és főszerkesztette a Nyugat-ellenes Válasz nevű népi íróknak szóló lapot. Debrecenben kívánt szellemi központot kialakítani, de a folyóirat végül budapesti lett. Emiatt visszavonult a szerkesztéstől, bár végig munkatárs maradt.

A Kalevalában fedezte fel a közös finnugor őshagyományt, így akarta folytatni a népies költészetet, amivel leküzdhetővé tette volna a XX. század szellemi válságát, de ezek a művei csak szűk réteghez jutottak el. Az esszéi szakmai érdekességeknek hatottak, mégsem formálták a közgondolkodást. A II. világháború idején aggódott a magyar nép sorsáért, ellenezte a fasizmus előretörését, viszont a polgári baloldalt és a munkásmozgalmakat sem pártolta. Egyre inkább elszigetelődött, mert a vidék szemében túlságosan művelt, de Budapest számára szűklátókörű volt. Az 1943-as Alföld csendjében  című kötetben vált igazán éretté a költészete. Utolsó éveiben Hamvas Béla szellemisége hatott rá. 1944-ben Baumgarten-díjjal tüntették ki. 1957-ben Válogatott versek című posztumusz kötete jelent  meg.

A művész tervei

Homály volt, mert az ég szinét
eltakarták a lombok.
Csak néha láttam fent a kék
hullámu égkorongot.
Mentem a fák alatt s a fák
szeme szívembe látott:
úgy néztek rám, mint ősapák,
jószívü óriások.
S ebben a templomi setét
csöndben, amelyet éj fed,
itt és ott sárga lámpaként
nagy sárga lombok égtek.
A lég hideg volt és a föld
alattuk kékbe játszott...
S a lelkem mély sóhajba tört:
„Mit akarnak e lángok?”

Mentem az úton csüggeteg,
járván e néma estet,
s szemeim a holt levelek
formáin révedeztek.
Olyan művészi volt a rajz,
mint ércbe vésett álom,
s a szél ezer rajzot kavart
keresztül a határon.
Itt és ott sárga lámpaként
nagy sárga lombok égtek,
temetői lámpájaként
a porladó művésznek,
akit egy gondolat a mély
homok csöndjébe vitt,
s a szél táncolva szórja szét
itthagyott terveit.

(1899, Debrecen – 1944, Debrecen)

Nádai Nikolett

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.