Több funkciója is volt a Szép estéket, Debrecen! című gálaműsornak a Csokonai Színházban augusztus 29-én, péntek este. A társulat vezetése egyrészt ízelítővel akart szolgálni az évad repertoárjából, másrészt szerette volna kissé bemutatni a művészgárda új, fiatal tagjait.
Teltház fogadta a Ráckevei-éra kezdeményezését, vélhetően a színház legelkötelezettebb barátai ültek a széksorokban, jó szurkolók módjára előzékenyen, szívesen ünnepeltek minden megtapsolhatót. Megható pillanatoknak is tanúi lehettünk, már sokadik alkalommal gratuláltak Kóti Árpádnak a Kossuth-díjhoz, Dánielfy Zsoltnak az állami kitüntetéséhez, s többek között az is kiderült, hogy a nyáron egybekelt a két remek énekes, Rendes Ágnes és Haja Zsolt. A zengő torkú „férj” immáron az Állami Operaház tagja, ám remélhetőleg elengedi majd új társulata énekelni Debrecenbe. Huszonöt éve hasznosítja magát a cívis Thália-műhelyben színészi-rendezői-darabírói-műfordítói minőségben Jámbor József, akit szintén köszöntöttek. A közeljövőben már 15. alkalommal utazik Japánba, ezúttal az általa írott darabbal (A rút kiskacsa), egy turnén a Debreceni Színjátszó Stúdió tagjai fogják előadni a mágikus történetet japán nyelven.
Az is felemelő momentum volt, hogy együtt láttuk-hallhattuk verset (Karinthy Frigyes: Nem mondhatom el senkinek) előadni apát és lányát, Szalma Tamást és Szalma Noémit. Az apa még 1996 és ’99 között gazdagította a debreceni társulatot, szívesen emlékezett vissza a Caligula helytartója című darabban játszott szerepére, Székely János színművében fellépni szerepálma volt. Ebben az évadban Ratkó József gyönyörű nyelvezetű drámájában alakítja első királyunkat, Istvánt, a darab címe: Segítsd a királyt! Eljátszása nyugodtan mondható debreceni tartozásnak, a műsorra tűzés elodázását pedig mulasztásnak, már csak azért is, mert Ratkó Józsefnek, a kiváló (József Attila-díjas) költőnek komoly debreceni kapcsolatai voltak.
Az est folyamán Varga Klári és Vranyecz Artúr alakították a műsorközlő moderátorokat. Kiderülhetett számukra, hogy riporternek lenni nem könnyű, itt-ott csikorgott, kissé formális-merev volt a gépezet, ám összességében jól szerepelt a páros. Alighanem Juhász Árpád, a prózai tagozat titkára is helyt állt volna, efféle szerepben már többször láttuk őt.
Gördülékenyen követték egymást a jelenetek, a fellépők, megszerkesztett-rendezett volt az egész, stílusosak a hangulatváltások, a programsor elindult valahonnan és elérkezett valahová, egy mókás-derűs tablóképig, amelyben is Szendi Szilvia és Peller Károly, a budapesti Operettszínház sztárjai énekelték az örökzöldet, a Szép város Kolozsvár…című slágert.
Kóti Árpád ihletett előadásában rácsodálkoztunk arra, hogy ma is mennyire aktuális József Attila nagyszerű verse, a Hazám, melyben „háltak az uccán”, s azért esedezik a költő (egyebek mellett), hogy „ne legyünk német gyarmat”. A szöveg más részeiben is a mára ismerhettünk. Nemcsak szépek, hanem tehetségesnek is tűnnek az új „aktorszerzemények”, Sárközi Nagy Ilona, Szakács Hajnalka, s vélhetően Papp Istvántól és Pál Hunortól is sok avatott alakítást várhatunk. Egyikük-másikuk már nemcsak ígéret, néhány darabban már bizonyított is az elmúlt évad(ok)ban.
Egy előzetes szerint kellett volna kapnunk egy kis jelenetet a Tar Sándor műveiből összerakott színpadi játékból, „kocsmadrámából”, ám ez valami miatt fájdalmunkra elmaradt. Várakozással tekintünk a vállalkozás elé, abban reménykedünk, hogy a Tar Sándor-kép nem merül ki abban, hogy az író kocsmában lebzselt, s innen kitekintve szerezte értesüléseit az életről. A vidéki társadalom mélyvilága ábrázolásának (akár mikrorészletekig menően) hiteles ábrázolója volt ő, még a vályoggödörben lézengő, elvadult kölykök lelkivilágát is ismerte. Voltak nem kevesen, akik, amíg élt, a legnagyobb magyar írónak tartották – s ezt nem gondoljuk elképesztő túlzásnak. Most – post humus - túl nagy a csend körülette (utána), szeretnénk sarkallni az irodalmi élet felelőseit, hogy jelöljék ki méltó helyét az irodalmi értékpalettán. Noha jó néhány éve halott, mai írónak számít.
Szintén nyereség, hogy aki nem ismerte, kissé megismerhette Szirtes Edina Mókust, az öntörvényű zenészt-énekest-zeneszerzőt, akit Lackfi János költő nagy erejű „természeti jelenségnek” tart, nem egyszerűen tehetséges embernek. A debreceni kérésre Lackfi által írott gyermekdarabnak a mezítlábas „Mókus” a zeneszerzője, s ő és csapata a zene életre keltője.
Részletek hangzottak el a Marica grófnőből, A sevillai borbélyból, s először lehetett szemelvényeket megismerni A dühös lovag és a Tűzről pattant Tündérország zenés előadásokból. Jelen volt Kocsák Tibor kompozítor és zongoraművész, aki régóta szeretett volna írni egy zenés magyar Harry Pottert, a történetet a rendezőnő, a Benedek-család leszármazottja, Pesti Nagy Kata írta Elek apó csodás fabuláiból. (Mint emlékezetes, majd’ negyedszázada Kocsák Tibor – s az időközben meghalt Miklós Tibor dalszövegíró – tehetségéből telt ki debreceni felkérésre a Légy jó mindhalálig c. musical, amit Pinczés István külhonban is számos helyen színpadra állított, Debrecenben pedig 125 alkalommal kellett játszani. Tavaly ismét deszkákra került Várhelyi Ilona emlékezetes interpretálásában.)
Sokan örülhettek a Hajdú Táncegyüttes közreműködésének, a Hajdú már hagyományosan jó partnere a Csokonai Színháznak. „Különleges vendégeknek” titulálta a meghívó – mások mellett – Tordai Zoltán prímást, Lukács Miklós cimbalomművészt, az Áspis Project énekegyüttest valamint a Kaposvári Egyetem színművész hallgatóit.
Az est ízléses volt, bizonyára betöltötte szerepét, felkeltette az érdeklődést sok jövőbeli produkció iránt. Ám nem egyszerűen egy tartalomjegyzék „felkérőzése” volt, sokkal több annál, művészi élményeket nyújtó esemény, igazi színházi est. Reméljük, lesz jövőre is.
Erdei Sándor
Új hozzászólás