A DVSC Schaeffler kézisei ezúttal Nyíradonyban léptek pályára pénteken. Persze, tét nélküli találkozót vívtak, hiszen a szezon még nem kezdődött el. A Kisvárda elleni tízgólos győzelmet hozó összecsapás több tekintetben mégis rendhagyó élmény marad.
A találkozó egyperces csenddel, megemlékezéssel kezdődött. Isten magához szólította Jeddi Máriát, vagy, ahogy Debrecen és az ország megismerte, Manyit.
A Harangi Imre Rendezvénycsarnokban nem üzemelt a légkondi, így aztán kezdő sípszó után az MTK otthonában lejátszott forró meccshez hasonló, újabb izzasztó délután várt a Vasutas hölgyeire. S, ha már a forró jelzőt használjuk, érdemes kiemelni a Loki frissen igazolt légiósa, Mariana Costa lobbanékony, igen magabiztos játékstílusát. Megalkuvást nem ismerve rázta le magáról védőjét, s tört kapura. Az első félidő kiegyenlített, hibáktól sem mentes megoldásaira a DVSC higgadt edzője, Szilágyi Zoltán rá jellemző nyugalommal reagált, a lányok pedig újra magukhoz ragadták az előnyt, a szünetben már hárommal vezettek.
A lelátóról, illetve a közvetítésen keresztül kissé hosszúnak tűnhetett az első harminc perc, a kézilabda ugyanis a sok törlés miatt jelentősen szakadozott. Apropó, törlés. E feladatot ezúttal a debreceniek számára is ismerős, közkedvelt átlövő, maga Karnik Szabina végezte, aki sérülten is jócskán teljesítette a lefutott métereket, ám láthatóan élvezte, s hálás tapsot is kapott.
A második félórát kiváló cívisvárosi védelem jellemezte, a kapuban Csapó Kyra brillírozott, elöl a szélsők és a belsők is kiválóan teljesítettek, a különbség pedig nőtt. Talán olyasfajta folyamatábrával lehetne körülírni, melyen így állnak az események:
Jött a Loki-gól, Csiki védett, Szacsa törölt, a szurkolók pedig az örömtől izzadtak. A bajnokságban bizonyára pikáns csatával kecsegtető párharcot a DVSC Schaeffler 31-21-re nyerte. A Debrecen legeredményesebb lányai a 6 gólos Costa, a védelem tengelyéül is szolgáló, 4 találatig jutó Hornyák Dóra és a szintén 4-et jegyző, ifjú irányító Szabó Nina lettek.
Barna Marci
Új hozzászólás