- Gyere, Bodri kutyám, szedd a sátorfádat… - hangicsálta pianóban a Főnök a kedvenc nótáját, búsan merengve, majd hangosan gondolkodott. - Elbuktuk a pálinkacsatát, pedig a pálinka a legmagyarabb szesz. Hungarikum. Már azon se csodálkoznék, ha a magyar nóta éneklését is korlátozná az EU. Ezért szabadságharcolok. Nem kellenek nekem az uniós szabályok, nem kell az Örömóda… Ki is komponálta? – töprengett el egy pillanatra, aztán legyintett. – Nem mindegy? – s újból kezdte: – Gyere, Bodri kutyám…
- Itt vagyok, Főnök! – rontott az irodába Péter.
- … szedd a sátorfádat… - folytatta a Főnök.
- Hova? – érdeklődött szinte csaholva Péter, mint amikor a gazdi a velős csontot lóbálja négylábú kedvence előtt.
- Az Óperenciás-tengeren túlra.
- Miért?
- A félvér mufti házában nem fogad senki. Még a takarítónő is seprűvel zavarna a repülőtérre.
- És ha álruhában próbálod? – ötletelt Péter – Mondjuk, ragassz álbajuszt!
- Akkor azt hiszik, Hitlert másolom… - morgott kedvetlenül a Főnök -, meg diktatúrára törekszem. Pedig dehogy! – kiáltott fel indulatosan, s dühösen ököllel vágott a levegőbe. - Én illiberális államot akarok.
- Nem ugyanaz? - lepődött meg Péter.
- Ha diktatúrát akarnék, te sem lennél itt… - rövid hatásszünet után folytatta: – Bár ezen még elgondolkodom.
- Aha! – jött az érintettől, értelmesnek legkevésbé tekinthető válasz.
- A takarítónő is seprűvel zavarna, azért kellesz te. Új seprű, jól seper - somolygott elégedetten poénján a Főnök, utalva Péter nem régi külügyi székbe emelésére.
- Igyekszem, Főnök.
- Jaj, csak ne lenne annyira szolgalelkű pincsi kutya – bosszankodott magában a Nagy Kombinátor, mert gyakran annak is képzelte magát, majd hangosan folytatta: - Téged legalább fogad valaki.
- Több, mint testőr? – barkochbázott a beosztott.
- Igen, egy helyettes rangú funkcionárius.
- De szépen fogalmazott, Főnök! - hízelkedett lelkendezve Péter.
- Hagyjuk a nyalást - simogatta meg a friss külügyér buksiját. – Inkább munkára fel!
- Mit kell csinálni?
- Azt kell megtudnod, hogy az óceánon túl kik és miért kaptak piros lapot?
- Főnök! Piros lapot maximum a Pancho Arénában mutatnak fel.
- Ha engedem, még a fejemre nő ez a kis mitugrász – bosszankodott a Főnök belsőleg, majd hangosan folytatta: – Elmondod az a külügyis muksónak, hogy amit rólunk állítanak, az szemenszedett hazugság. A szocik, a lempések, meg Gyurcsány megvette a nyugati sajtót. Képzeld el, Péterkém, a Le Monde szerint Magyarországnak nem is az Európai Unióban volna a helye. Hallatlan! Minden az ellenzék műve. Engedtem, hogy néhányuk bejusson a Parlamentbe. Mi a hála? Térden állva, csúszva megközelítve kellene kézcsókot lehelni kacsómra. Ezek meg… - legyintett lemondóan, aztán újabb feladatot sózott Péter nyakába. - Ha már arra jársz, ugorj át a Niagara környékére! Kábítsd el az ottani magyarokat, hogy „Magyarország jobban teljesít”. Ott talán elhiszik.
- Értettem, Főnök! – vágta össze bokáját jutasi őrmester módjára Péter, aztán megvakarta fejét.
- Izé, a Munkácsy kép ügyében tegyek valamit?
- Azt majd elintézi a volt debreceni kis Főnök.
- Még valami? – érdeklődött Péter, mert már indult is volna Liszt Ferihegyre.
- A külmagyaroktól kunyerálj pénzt még tíz stadionra. Itthon majd úgy kommunikáljuk, hogy jelentős tőke fog az országba áramlani.
- Ennyi?
- Ennyi - bólintott fáradtan a Főnök, mert az irányítás, a kombinálás nehéz munka. Bele is őszült, meg is pocakosodott, amióta szögre akasztotta a stoplist.
Magára maradva eltöprengett: hogyan nyomja le a nép torkán az internetadót.
- Jaj, csak a nép ne lázadozzon ellene! - cidrizett és fohászkodott, szemeit a bárányfelhőkre emelve.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás