Egyesek szerint az ezüst kevésbé fénylik, mint az arany. Ám akkor is így gondolnánk-e, ha az az ezüst épp az évszázados múlt egyik legfényesebben ragyogó darabja? A DEAC férfi kosárlabdacsapata a Magyar Kupa ezüstérmese.
Amikor 2019-ben Berényi Sándor kupabronzig juttatta tanítványait, ünnepelt a város. A Debreceni Egyetem csapata az ország harmadik legjobb gárdájaként zárta a kupacsatát. Akkor pedig különösen nem lehet okunk panaszra, amikor az utolsó körben az ország két legkiemelkedőbb legénységének egyike a DEAC. Márpedig a 2019-ben még Berényi-mester segédjeként tevékenykedő fiatal edző, Kovács Adrián 2021-ben még a csillogó, harmadiknak járó érdemeket is felülmúlta, s aranycsatáig, a nagydöntőig vezényelte az egyetemieket. Végül drámai küzdelemben, majdnem húszról felállva, a bajnoki címvédő Falco csapata ellen maradtak alul Polyák Lászlóék. Épp az a Falco győzött, amely csupán hetedik nekifutásra tudta elhódítani a kupát. No, de tekintsünk kicsit vissza a diadalmenet elejére!
A legelső találkozón, a nyolc csapatot számláló mezőnyben a szezon egyik meglepetéscsapataként menetelő Szeged gárdája ellen léptek pályára Stefan Moodyék. A bajnokságban is rangadónak számító negyeddöntőben a Tisza-partiakat szoros meccsen 87-80-ra sikerült legyőzni, élen a 23 pontot jegyző Djordje Drenovaccal. Nagy kihívás előtt álltak a fekete-fehérek, hiszen a sors a DEAC számára a leginkább hosszabbításos vereséget jelentő Körmendet szánta ellenfélként. Azonban tudták, esélyük sincs nyerni, ha meg sem próbálják. Így gondolták ezt Kovács Adrián tanítványai azon a két rangadón is, amelyeken a bajnokságban összesen 5 hosszabbítás után rabolt 4 pontot a piros-fekete vasi alakulat. Útnak indult, a labda, s egyetlen negyed után láttuk, ez a Körmend nem az a Körmend, amelyet a magyar kosárlabdasport egyik legnagyobb múltú fellegváraként ismerhetünk. A DEAC esélyt sem hagyva ellenfelének 102-74 arányban győzött az elődöntőben. A történelem pedig megíratott: a Debreceni Egyetem kosarasai a klub évszázados történetének első kupa-aranydöntőjének résztvevői lesznek.
Vasárnap este, épp az április 11-i jeles napon pedig elérkezett a pillanat. Farkasszemet nézett egymással a hat kupadöntőt elveszítő sárga-fekete Falco KC Szombathely és a történelmi hőstettet alakító DEAC. Nem úgy alakult a kezdés, ahogy azt Debrecenben várták. A hárompontosok szinte egyáltalán nem, a közeli kísérletek pedig csak hellyel-közzel sikerültek, a szombathelyiek pedig hamarabb megtalálták a ritmust. Már bőven kétszámjegyű volt a különbség, de sem Tóth Ádám, sem Moody, sem Drenovac nem találta a helyét. A csapattagok közti összhang nem működött zökkenőmentesen. A harmadik negyedben aztán valamiféle szikra lángot gyújtott. A 17 pontos előnyét ledolgozó Debrecen átvette a vezetést. Csakhogy a tűz kialudt – látszólag. A Falco győzött, magasba emelték a trófeát.
A döntő helyszínétől, Budapesttől bő 200 kilóméterre azonban még az elvesztett aranymeccs után is ég a tűz. A büszkeség tüze, amely ott lángol valamennyi szurkolóban, hiszen ez a csapat naggyá tette a százéves klubot, a szurkolókat, a város nevét. Egy ország hajolt meg büszkén a győztesek előtt, hiszen két csapat is történelmet írt a döntőben. Az egyikük aranyéremmel a nyakában bajnoki címvédőként térhet haza. A másik pedig bármilyen lehetetlennek tűnő kihíváshoz vált felnőtté, és hősként érkezhet vissza városába a fekete-fehér címeres busszal.
Barna Marci
Új hozzászólás