Évkezdő DEAC-diadal

Drenovac lett a mérkőzés embere  Fotó: MKOSZ

A DEAC férfi kosárlabdacsapata szombaton este évnyitó csatába indult Budapesten, a Honvéd otthonában. A Mandics-csapat motiváltan vághatott neki a 2025-ös esztendőnek, hiszen a tavalyi naptári idényt az Oroszlány ellen kupaindulást érő győzelemmel zárta az egyetemi gárda.

A Ludovika Arénába volt hivatalos a Debreceni Egyetem csapata, hiszen a Budapesti Honvéd vendégeként kezdte a 2025-ös esztendőt a Magyar Kupa mezőnyében helyet kapó DEAC. Annál nagyobb jelentősége volt ennek a mérkőzésnek, hogy visszatért a hosszú rehabilitációját követően Mócsán Bálint a parkettre, valamint az ifjak közül Ságodi Róbert is bevetésre kész volt.

A kezdés egyértelműen a fekete-fehérekről szólt. Kyan Anderson indította távolról pontokkal a meccset, példáját pedig Danilo Osztojics követte. Anderson lendülete nem lankadt, míg Djordje Drenovac is vezérré lépett elő csapatában. Korántsem volt szelíd mérkőzés, hiszen kifejezetten fizikális csatát láthatott a publikum. Az első felvonás végén 18-20 állt az eredményjelzőn. A második tízperc elején Andre Williamson is ihletetten jelentkezett be a meccsbe, míg a hazaiak részéről Gatlingé volt a főszerep. A Honvédnak már két számjegyű hátrányból is fel kellett állnia, ám úgy tűnt, a hazai pályán játszó alakulat mindent megtesz a zárkózás érdekében. A nagyszünetben ötpontos DEAC-előnnyel vonultak pihenőre a felek: 35-40.

A fordulás után tovább igyekezett faragni hátrányán Zlatko Jovanovics legénysége, ám ebben jelentős akadályt képezett a lepattanókban és centerben jeleskedő Williamson. Pongó is pontokkal tett hozzá csapata győzelmi reményeihez, míg Osztojics is tartotta remek formáját, így újból tíz fölé nőtt a debreceni előny. Az utolsó csörtére 46-60-as állással érkeztek a csapatok. A negyedik negyedben szorossá szerette volna tenni a Honvéd a végjátékot. A túloldalon azonban Osztojics zsákolt, Drenovac triplázott, mígnem a lélekszakadva kosarazó egyetemiek megérdemelt előnnyel érkeztek az utolsó játékpercekre. A mérkőzés sorsának döntő mozzanata is Drenovacra jutott, miután dudaszóval együtt zúgatott be egy triplát. A vége 68-80 lett, amellyel újból fontos magabiztos győzelmet aratott a Debreceni Egyetem legényhada.

A folytatás szombaton következik az Oláh Gábor utcán, ahova az Alba Fehérvár érkezik.

Barna Marci

Endo Plus Service-Honvéd – DEAC 68-80 (18-20, 17-20, 11-20, 22-20)

Honvéd: SIMON 11/3, Mucza 6, Grubor 10/6, Hajdu 3/3, Balogh csere: GATLING 20/12, FREEMAN 13/6, Kopácsi 5/3, Reizinger.

vezetőedző: Zlatko Jovanovics

DEAC: ANDERSON 17/12, Hőgye, DRENOVAC 24/12, Williamson 12/6, OSZTOJICS 19/3 csere: Pongó 8/3, Mócsán, Kovács.

vezetőedző: Andjelko Mandics

Andjelko Mandic: Gratulálok a srácoknak! Azt kaptuk, amilyen meccsre számítottunk, a Honvéd nagyon küzdős kemény csapat, főleg hazai pályán. Okosan játszottunk, nagyjából végig kontrolláltuk a mérkőzést, csak a negyedik negyedet veszítettük el. Számunkra mindegyik idegenbeli győzelem nagy győzelem. Mint kolléga, sajnálom a Honvéd edzőit, hiszen én pontosan tudom, hogy milyen az, ha valaki nem tud számolni két fontos játékosával. Nekünk is ez volt az első meccs, hogy teljes kerettel tudtunk elutazni. Sok sikert kívánok a Honvédnak, mi pedig megyünk tovább és készülünk, hiszen sok meccs van még hátra.

Danilo Ostojic: Gratulálok a csapatomnak, karaktert mutattunk és hogy sosem adjuk fel! Tudtuk, hogy problémáik vannak, de így is keményen odatették magukat, úgyhogy gratulálok a Honvédnak is! Sok sikert kívánok nekik a folytatásra!

A számok tükrében: (Honvéd-DEAC): szerzett labda: 1-7, eladott labda: 10-7, lepattanó: 28-34, gólpassz: 14-18, fault: 15-19, VAL: 89-110

2p közeli: 53%-47%, 2p ktáv.: 50%-29%, 3p táv.: 35%-43%, 1p bünt.: 76-100%

Legnagyobb vezetés: 1-15, legtöbb egymás után szerzett pont: 6-8, csapat vezetési ideje: 00:19-37:59

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.