Barangolásaim során az elmúlt hétvégén Nógrád várába jutottam el. Nógrád megye névadó erődítése a Börzsöny keleti részére épült. Váctól 5 kilométerre, a 2-es útról letérve, szintén 5 kilométerre értem el Nógrád települést.
A vár a község fölé emelkedő 286 méteres kúp tetején áll. Erősen romos állapota ellenére népszerű kirándulási cél. Jól megközelíthető. A kúp lába kocsival is elérhető. Onnan kényelmes sétával juthatunk a romhoz. Belépődíj nincs, ellenben a látogatókat tábla figyelmezteti, hogy mindenki csak saját felelősségére látogathatja a történelmi emlékhelyet. Nem véletlen a figyelmeztetés, hiszen a magasba törő torony- és falmaradványok kövei bármikor alázuhanhatnak. Erősen szeles időben nem is ajánlatos felkeresése.
A vár sorsa tipikus magyar vársors. Már honfoglaló eleink földerődítést emeltek. Később a váci püspökség birtoka lett. Az egyház alakíttatta át kőerődítménnyé. Török időkben többször cserélt gazdát. 1605-ben Bocskai Istvánnak hódolt be az erősség, aztán a törökök visszavették, majd 1619-ben újra magyar kézen. 1663-ban a török harcosok újra elfoglalták. 1685-ben villám csapott a lőporraktárba. A hatalmas robbanás miatt a várfalak erősen megrongálódtak. A törökök gyorsan el is hagyták az építményt. „Búcsúzóul” még felgyújtották, ami megmaradt. A Rákóczi szabadságharc idején kísérletet tettek az újjáépítésre, de pénz és idő hiányában nem sokra haladtak. Azóta az enyészeté. Az utóbbi években állagmegóvásokat végeztek, de renoválása jelenleg nincs tervben.
A várból remek kilátás nyílt a környékre. Lelátni a falura. Ott jártamkor éppen valakit temettek a kúp lábánál kialakított temetőben. Távolabb egy műhely udvarán motoros fűrésszel aprították a fát. A falu központjába Vácról érkezett kék színű helyközi busz. A Vác-Balassagyarmat vasútvonalon piros motor- és egy utánfutó kocsi (Bézé) csattogott mérsékelt sebességgel a leromlott állapotú síneken. Szememet magasabbra emelve láthattam a valamikori végvári rendszer másik tagját, Drégely várát. Arany János balladája, a „Szondi két apródja” szép emléket állít az erősséget 1552-ben védő vitézeknek és kapitányuknak, Szondi Györgynek. A tiszta időben jól kivehetőek voltak a Selmecbánya környéki ezer métert közelítő hegycsúcsok.
A várból kocsijához visszatérve, indulás előtt még beugorhat a vendég a parkoló végében üzemelő csehóba. Leöblítheti a mászás izzadtságát, porát. Kimondottan barátságos hely. A vártúra így válhat igazán kerekké.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás