A Zempléni-hegység keleti részén, a Tokaji járásban, a hegyekkel és szőlőkkel körülvett Bényei-patak völgyében fekvő Erdőbénye kedvelt kirándulóhelye a debrecenieknek, sőt nemcsak úti cél, hanem pihenési, borászati lehetőség is. Számtalan cívisnek huzamosabb idejű tartózkodási helye, mivelhogy a faluban ingatlanokat vásároltak vagy építettek.
A környező hegyekben rengeteg szőlő termett és terem. Erdőbénye nevéhez fűződik az aszúbor. A Szepsi Laczkó Máté prédikátorként a faluban ténykedve, 1631-ben alkotta meg a fejedelmi italt, munkálta ki annak készítési technológiáját.
A falu másik nevezetessége a fürdő volt. Gróf Szirmay Ödön az 1830-as években fürdőtelepet épített ki a falutól néhány kilométerre, a mostani honvédüdülő területén. A gyógyvíz magas timsó tartalmú, így a középkortól kezdve gyógyászati célokra használták. A fürdőhelyen pavilonok, kastélyszerű fürdő- és vendégházak álltak.
Erdőbénye kedves kis hely. Egyedi hangulatát, kisvárosias jellegét az épségben megmaradt régi épületei adják. Különböző stílusú földszintes és egyemeletes házak váltogatják egymást.
Sétámat a református templomnál kezdtem. A meredek úton a Bényei-patak hídja felé ereszkedtem alá. Valamikor módos házak sora közt haladtam. Többségük elhagyott, gazdára és felújításra várnak. Még így elhanyagolt, romos állapotukban is érdekesek, szépek a hosszan elnyúló házak, faoszlopos tornácokkal, üveges, félköríves vagy hatszögletű verandákkal, homlokzati díszekkel. Hálás építészeti feladat egy-egy építmény rendbe hozatala. Hála az égnek, ízlésesen felújított épületekből is örvendetes mennyiséget láttam.
A művelődési házból éppen helyiek tódultak ki. Tőlük kérdezősködtem a szomszéd épülettel kapcsolatban. Különlegesen díszített, utcafronti részén a község és a magyar címerrel ékített lakóhely üresen állt. A bényiek (így nevezik magukat) kevés információval szolgáltak, mivelhogy maguk sem dúskáltak benne. Annyit tudtak, hogy valamikor egy festőművész lakta, s próbálta saját ízlésére formálni az épületet.
A patak felé haladva, a szemközti hegyoldalon szépen felújított kastély látványa vonzott. A Fekete hegynek nevezett emelkedés aljában magas kőfallal körülvett épületet állítólag egy debreceni doktornő vette meg, renoválta. Két éve borászati cég működik falai között. A kastély közelebbi fényképezését az őrző kutyák akadályozták meg. A hatalmas ebek félelmetesen vicsorogtak.
A kastély utcájában továbbhaladva kovácsműhely várja az érdeklődőket. Minden megvan, ami a vas alakításához szükségeltetik. Időnként kovácsbemutatókat is tartanak.
Egy közön fordultam vissza a templom felé. A patak felett gyaloghídon jutottam a másik oldalra. A környékbeliek megoldották a kocsival történő átkelést. Egyszerűen áthajtottak a vízfolyáson.
Ungváry Krisztián történész kis borászatának épületét hátulról közelítettem be. Belopóztam az udvarára. A közismert történelemtudós tizenhétmilliós pályázati forrásból újított fel egy romos épületet és az alatta húzódó pincéket. Keresni fogom Ungváry borait, méghozzá két okból: egyrészt, mert történelem tanár lévén is, erőteljesen foglalkozom a múlttal, másrészt tisztelettel adózva Ungváry bátorsága előtt, aki a közelmúlt honi történelmének kutatási eredményeit, a különböző, nem kevés számban politikai támadások ellenére is megvédi.
Visszatérve a főutcára. A református és katolikus templomokkal majdnem szemben emelkedik a Szirmay kastély. Jelenleg szociális otthonnak ad helyet. Kissé lejjebb szépen felújított zsidóház érdemel figyelmet, melynek földszintjén ízléses kávézó üzemel.
Érdemes még felkeresni a falu határában a művelésen kívüli kőbányát. Ásványkutatóknak valóságos kincsesbánya. A falu túloldalától pedig keskeny aszfaltcsík vezet az Aranyosi-völgybe. Vízcsobogás, csend, tiszta levegő. Mi kell más a városi embernek?
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás