Nem értek a zenéhez. Természetesen vannak komolyzenei kedvenceim (Muszorgszkij: Egy kiállítás képei, Sosztakovics: Leningrád szimfónia, Dvorák: Új világ szimfónia, Smetana: Moldva, Ravel: Bolero). Ez csak annyit jelent, hogy meghallgatom és gyönyörködöm a dallamokban, az összhangzásban.
Némi ínyencség iránti érdeklődés is szorult belém, hiszen a feldolgozásokat keresem, kutatom, szívesen meghallgatom. Eklatáns példa éppen Muszorgszkij zongoraműve, az Egy kiállítás képei, melyet Ravel hangszerelt szimfonikus megszólalásra. Nos, a művet volt szerencsém hallani az angol progresszív zene legismertebbjei közé tartozó Emerson, Lake and Palmer feldolgozásában (1971), valamint a japán Isao Tomita szintetizátoros parafrázisában (1975). Tomita kimondottan tetszetős módon „elektronizálta” Ravel klasszikusát, a Bolero-t is.
A Nagyerdei Színpad felé bandukolva, mintegy a várható zenei csemegére is hangolódva, Thomas Mann: Doktor Faustus c. munkáján elmélkedtem. Adrian Leverkühn, a zeneszerző eladja lelkét Mefisztónak, ennek „fejében” zseniálissá válhatott, hogy aztán hatvanéves korában átadja lelkét a „vevőnek”. Nehezen emészthető olvasmány. A mű jelentős része zeneművészeti elmélkedés. A zenében járatlanabb olvasók e részeken kínnal-keservvel jutnak túl, gyakran anélkül, hogy egy kukkot is értenének belőle.
Zenei alapok híján nekem is nehéz volt a fejtegetések megértése. Féltem, hogy az alapozás hiánya a várható zenei irányzat befogadására is kihatással lesz.
Az irodalmi és zenei élmények felidézgetése eltartott a színpadig. Halk, andalító gépzene fogadta a koncertre érkezőket. Értékeltem e koncert „felvezetést”, hiszen az együttes majdani harsány hangszereit, előadását ellenpontozta. Míg a nézők helyüket keresték, addig a bandról gyűjtöttem be néhány információt.
A zenekar 1990-ben alakult. Tradicionális zsidó zenét, zenei átiratokat játszanak. A számokat az együttes alapítója és vezetője, Jávor Ferenc komponálja. A dallamok a Közép-Európa azon területeiről származnak, ahol egykor komoly zsidó zenei kultúra virágzott.
A fenti állítást igazolandó a koncert első negyedében erdélyi (Dorina) és bolgár (Besszarábia – jelenleg román határvidék) dalok hangzottak el. A következő részben a Gettó és a Menyasszonytánc c. zenés műveikből adtak elő részleteket. A koncert két vendégművésze, Falusi Mariann és Dunai Tamás új árnyalatokat vitt az addig is színes zenei produkcióba. Dunai Tamástól elvárhatóan, elénekelte a Hegedűs a háztetőn c. musical legismertebb dalát (Ha én gazdag lennék). Előadása hasonlított a klasszikus, a legismertebb, Bessenyei Ferenc-féle produkcióhoz. Meglepett Dunai hangszertudása. Korábbi években a színészek zenekarában basszusgitározott, most klarinétot és szaxofont szólaltatott meg.
Falusi Mariannak Isten adta ajándéka a hangja. Hihetetlenül szép, csengő, ha kell, erőteljes, vagy bársonyos. Számomra remek élményt nyújtott Balalajka c. dala. A balalajka három–hat húros pengetős orosz hangszer. Az egyszerű zeneszerszám, hozzáértő kezében életre kel, ezernyi hangon megszólaltatható. Eső nélkül is élő kő kongása, a mindörökké tartó szerelem, de a könnyek nélkül síró szív minden érzése, hangja elővarázsolható a húrok segítségével. Falusi Mariann hangjával érzékeltette az érzések széles skáláját.
Az együttes héttagú. Érdekes a hangszeres összeállítás. Zongora, tangóharmonika, klarinét, piszton, hegedű, elektromos bőgő és dob felállás nagyon érdekes és izgalmas zenei világba vezette a Szabadtéri Színpadra kilátogatókat.
Az ismétlésekkel a koncert közel kétórásra sikeredett. A Fásy mulató bárgyú dalainak, a lakodalmas rockförmedvények kényszerű hallgatása, a felszínes, néhány akkordos slágereket „toló” kereskedelmi rádiók sivár kínálata után üdítő élmény volt a Budapest Klezmer Bandet látni és hallgatni.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás