Elmarasztalták Magyarországot

Brüsszel, 2014. május 20., kedd (MTI) - Elmarasztalta Magyarországot kedden közzétett első fokú ítéletében az Európa Tanács égisze alatt Strasbourgban működő Emberi Jogok Európai Bírósága a tényleges - vagyis a felülvizsgálat lehetőségét kizáró - életfogytiglani szabadságvesztés büntetés miatt.

A bíróság az emberölésért és rablásért elítélt Magyar László ügyében megállapította, hogy a későbbi szabadlábra helyezés eshetőségét kizáró ítélet magalázó bánásmódnak minősül, és így sérti az emberi jogok európai egyezményének előírásait. A strasbourgi bírák azt is megállapították, hogy a magyar hatóságok a 2002 és 2010 között, vagyis mintegy nyolc éven át elhúzódó eljárással megsértették az ügy ésszerű határidőn belüli elbírálásának a követelményét.

Ez utóbbi pont miatt, valamint az eljárási költségek megtérítésére több ezer eurót ítéltek meg Magyar Lászlónak, ám ami a tényleges életfogytiglani büntetés megítélését illeti, azzal kapcsolatban - azon túl, hogy kimondták e büntetésfajta emberi jogokat sértő mivoltát - nem rendeltek el egyéb szankciót.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.