Meglepődve, ám annál nagyobb örömmel konstatáltam a minap, hogy február közepe ellenére még a késő esti órákban is stabilan 8 fokot mutat a hőmérő. Ráadásul nem is a belvárosban, még csak nem is Debrecenben. Úgy tűnik, a félév kezdetével ébred a természet.
Elkezdődött az egyetemeken a tavaszi félév, túléltük az első megpróbáltatásokat, örömmel érkeztünk az első nagy (újra)találkozások helyszínére, mindezt pedig alighanem az égiek is meghallották, meglátták. Éledezik a természet, a tél pedig feledtetni készül magát. A hétvégére egy kicsit úgy döntöttem, távol maradok a belváros nyüzsgésétől, hogy kicsit gondolkozzam, tervezzek a következő hónapokra. Mondhatom, őszintén érdemes olykor efféle kis családi kitérőket tenni, hiszen ilyenkor tanulja meg az ember, hogy munka közben is lehet időt szakítani a pihenésre. Halaszthatatlan teendőik elvégzése után a tömegkommunikáció végtelen medrébe vetettem magam. Több-kevesebb sikerrel és örömmel…
Naiv elképzeléseket támasztottam az iránt, hogy a kereskedelmi televíziózás kulturális élvezeteket fog-e majd nyújtani. Nem mondom, hogy csalódtam, de eddigi tapasztalataimat is alulmúlta, amit a sekélyes, sematikus sorozatok nyújtottak. Leginkább mégis az döbbentett meg, hogy az egyébként közismerten alja minőségű, immár tizenegyedik szériáját számláló, emberi viselkedési formákat minden lehetséges szinten nélkülöző, erkölcstelen és alpári agyhalottakat felsorakoztató ValóVilág milyen agypusztító és IQ-romboló mélységekbe tör. Egyszerűen felfoghatatlan, hogy miféle létjogosultsága van egy ilyen pusztító műsornak. Valóságos felüdülést jelentett átkapcsolni a Hét év Tibetben című klasszikus utolsó néhány percére. Rájöttem tehát, hogy az intellektuális kikapcsolódást nem a kereskedelmi tévében kell keresnem. Maradt a jófajta pénteki-szombati magyar foci. S hogy miként lesz a munkából pihenés!? Miután tettem egy kört az udvaron, és végre vacogás, fogcsikorgás nélkül léphettem ki a szabad levegőre egy szál pulóverben, kedvenc csapatom, a Vasutas legközelebbi meccseinek esélyeit tanulmányoztam, amely információhalmazból majd a mérkőzések után születnek a szokásos értékelők, tudósítások, beszámolók. Megjegyzem, egyébként zenei élvezetekbe is sikerült bocsátkoznom, ráadásul úgy, hogy kimondottan kellemes volt egymás után meghallgatni egy egészen friss trapszámot, majd egy Cseh Tamás-klasszikust (A hatvanas évek) - ez utóbbival mintegy felidézve az elmúlt balatoni nyarakat, és már jó előre ábrándozva Siófokról, a Magyar Tenger augusztusi víztükréről, ahogy könnyeden siklik végig rajta a hajó. Végül megtudtam, hogy Debrecenben a villamosok menetrendjét is sűrítik. Mégis érdemes volt a közösségi médiát előkapnom.
No, de elkalandoztunk. Mit is jelent tehát felébredni? Felismerni valamit, rájönni, hogy a kötelesség, hivatás is gyönyörködtethet. Épp úgy, mint az éledő természet, amely rideg, fehér télikabátját levetni készül, majd immár belátható időn belül felébred téli álmából, és magára ölti tiszta, színes ruháját. Hogy mi levethessük azt, amit csak azért hordunk, hogy megfeleljünk bizonyos körülményeknek. És végre megmutassuk, mi is lakozik az álca alatt.
Barna Marci
Új hozzászólás