Debrecen ismét pályázik

A pályázat logója

Három nappal azután, hogy a kiírás megjelent az Emberi Erőforrások Minisztériumának honlapján, 2017. február 23-án Papp László Debrecen polgármestere hivatalosan is bejelentette, hogy a város pályázik az Európa kulturális fővárosa 2023 címre.

Papp László polgármester abban az intézményben jelentette be az indulást, amely zászlóshajója lesz a debreceni pályázatnak. A MODEM megépítését ugyanis a legutóbbi kiírásban vállalta a város. 2010-ben ugyan Pécs lett a kiválasztott, de Debrecen így is teljesítette akkori vállalásait. A MODEM mellett többek között megépült a Kölcsey Központ és megújult a Nagyerdei Szabadtéri Színpad is. 2023-ra pedig kívül-belül megújul a Csokonai Színház, befejezik a Latinovits Színház belső kialakítását és egy komolyzenei koncertterem is épülhet.

– Debrecen vonzza a kultúrát, ezért készen áll arra, hogy Európa Kulturális Fővárosa legyen 2023-ban – hangsúlyozta a polgármester.

A bejelentés előtt közös nyilatkozatot írt alá a városi közgyűlésben képviselettel rendelkező összes szervezet delegáltja. A nyilatkozatban rögzítették, hogy mindenki elkötelezett a pályázat sikere mellett.

A bejelentés után Gulyás Gábor, a program főtanácsadója bemutatta a pályázat logóját, amelyet a zsűri 98 pályázó több mint 100 alkotása közül választott ki.

A MODEM-ben felállítottak egy „időgépet” is, amelyben egy kamera segítségével bárki üzenhet a 2023-as Debrecennek. Az időgépet több helyen, például kulturális események helyszínén állítják majd fel, hogy minél többen tudják elküldeni üzeneteiket. A legjobbakból kisfilm készül.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.