A kirándulás mindenkor élmény. Az új, a szép, a kikapcsolódás pillanatai, napjai maradandó élmények forrásai. Néha a véletlenek, az előre nem tervezett, váratlan események, melyek nem minden esetben pozitívak, még maradandóbbá tehetik.
Az összeszokott debreceni csapat egy hétvégén a Magas-Tátrát kereste fel. A Csorba- és a Poprádi-tó, oda-vissza tíz kilométeres távjának megtételére vállalkoztak. Aznap a hegység a zordabb arcát mutatta. A lomnici és gerlachfalvi csúcsokat, a fő vonulatot csak a Poprád előtt, húsz kilométerre üzemelő benzinkúttól láthatták (először és utoljára), mert a természeti szépséget hamarosan vastag felhőpaplan takarta be. Ezek után, nem meglepő módon, a társaság egész nap felhőben gyalogolt. A látótávolság soha nem haladta meg a száz métert.
A mostoha körülmények ellenére is élvezetes trappolás végén a túrázók örömmel találtak rá buszukra. Gondolatban már ülésein nyújtózkodtak, jó melegben bóbiskolásra vágytak. Nem lett belőle semmi. A sofőrök közölték: szétdurrant a kuplungcső. A pótalkatrésszel a járművet üzemeltető cég vezetője útnak indult, csakhogy Magyarországról a Magas-Tátráig eljutni nem egyszerű feladat. Már csak azért sem, mert sűrű hóesés kezdődött. A kirándulók utólag tudták meg, hogy a „megmentésükre” siető útközben elakadt, csak segítséggel került ki a hó fogságából.
A kényszerű várakozásra kárhozottak egy közeli vendéglőbe vonultak, a pótalkatrész megérkeztéig se fagyoskodjanak. A helyiség alkalmazottai szívesen fogadták őket, míg euróik tartottak, kéréseiket szívesen teljesítették. A helyieknek a hosszúra nyúló terembitorlás már kevésbé tetszett, a társaságot az étteremből lassan kinézték. A fáradt és fásult kirándulók szedelőzködtek és átköltöztek a közeli kisvasút végállomására. Ott hamar kiderült, a várótermet már nem sokáig tartják nyitva (az éttermet ugyanúgy). Rémálmuk megvalósulni látszott: szabad ég alatt éjszakázni. A többség ekkor döntött a kisvonatozás mellett, azaz a tátrai villanyvonattal Poprádra jutni, remélve, hogy a város pályaudvarát, az éjszakai személyforgalomra tekintettel, nem fogják bezárni. Harmincegy kilométer a sötét Tátrában, egy óra húsz perces menetidő, de legalább meleg volt az utastérben. Útközben végre jó hírt is hallhattak: megérkezett a vezető, hozzá foghattak a busz javításához. A poprádi vasútállomáson türelemmel várták be a „meggyógyított” szállító járművet.
Úgy gondolhatják, itt a történet happy enddel véget is ér. De nem! A poén még hátra van. Debrecenben, a Böszörményi és Füredi út kereszteződésében a busz végleg megadta magát. A fáradt, a tortúrától elgyötört kirándulók gyalog indultak haza, vagy a Tesco parkoló felé vették az irányt, ahol induláskor autóikat hagyták.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás