Biztos vagyok abban, hogy minden felnőttnek élete során legalább egyszer kicsúszik a száján: „bezzeg az én időmben..”, pedig senki sem hallja szívesen azt, ami utána következik. Történetek egy sokkal jobb, értékesebb világról.
Z generáció. Így kódoljuk a kétezres évek szülötteit. Az elnevezés egyben a kezelhetetlen, motiválatlan, lusta és hasonló tulajdonságok szinonimájává válik időnként a tőlük idősebbek körében. Előszeretettel anekdotázunk nekik gyerekkorunkról. A mai világ számunkra néha túlságosan gyors, személytelen. A mindennapi rohanásban jól esik kicsit visszaemlékezni, hogy is ment ez régen. Boldog, kalandos nyarak a nagyinál. Kertmozi a Balatonnál, hajnalban kelni a horgászathoz. Olyan élénken él még bennünk minden. Lesz mire emlékezniük a mai gyerekeknek?
Reggel, még mielőtt kimásznának az ágyból, a telefon után nyúlnak. A készülék idáig a töltőn pihent. Jól tette, hiszen most az erőtlen ifjonc kézbe veszi, s a nap hátralévő részében ez a kütyü látja el őt a létfontosságú információ-cunamival.
Kedves szülőtársam, légy résen! Ragadd meg a ritka pillanatot! Válts néhány szót vele, mert a gyermek eltűnik a fürdőszobában, s nem tudhatod, felismered-e azt a középkorúra hasonlatos hölgyet/urat, akit röpke 30 perc után újra láthatsz kilépni onnan teljes harci díszben. Szerencsés vagy, ha marad ideje indulás előtt legyűrni két falat szendvicset. Ez már majdnem egy közös reggeli. Sietni kell. Egy gyors szelfi, és indulhat a nap. A hétvége más. Akkor délig fel sem kel a fényre oly érzékeny ifjú.
Egész héten a rohanás. Különórák, edzések, buli a haverokkal. Nyakunkon az érettségi. Jó lenne tudni, mi legyen, ha nagy lesz! A 12. évfolyam vége előtt már levizsgázik az összes lehetséges módon angolból. Ez jó. Angol nélkül nem működik semmi. Búcsút intünk az angol tanárnőnek, aki útravalóul elmondja, hogy ügyes gyerek, csak hát…. jobban beszél angolul, mint magyarul. Ajánlott nekünk egy fiatal írót, aki segít felkészülni az érettségire. Angol után most magyar magánórák. Biztosan az a sok online játék az oka mindennek. Bárkivel lehetséges beszélni, a világ bármelyik sarkából lépett is a közösségbe. A lusta kamasz a második óráról hazaérve beismerte, hogy jó volt, pontosabban: „Ez nem is olyan rossz.”. Ahogy közeledik a tanév vége, még kevesebb ideje marad mindenre, beleértve mindenféle diskurzust a szülővel, hiszen a barátokkal is kell találkozni, mert ballagás után szétszélednek a nagyvilágban. Taktikát kell hát váltani. Kiügyeskedni néhány szabad félórát. Nem egyszerű, de megoldható. Sokkal találékonyabbak leszünk, amikor rájövünk, hogy ez egy másfajta világ. Nem rosszabb, csak más. Nem lehetetlen beletanulnunk. Mire felocsúdunk, az érettséginek is vége. Elköltöznek egy másik városba, továbbtanulnak vagy dolgozni mennek. Egyik szemünk sír, a másik nevet. Büszkék vagyunk. Nagyon. Csend van. Kínzó csend. Kirepült a Z generációs.
Előkerül a fotóalbum. Milyen jó is volt régen. Amikor még kicsik voltak. Egy hétig sütöttünk, készülődtünk, programokat szerveztünk, osztottunk-szoroztunk, hogy tudunk egy hét nyaralást kigazdálkodni a gyerekekkel. Állatkert, bábszínház, skanzen, főtt kukorica, kürtős kalács a Balaton parton. És homokos part, mert már ilyen is van a Balcsin. Jó a régi, és jó az új is.
Tudnunk kell, hogy mi, az X generációs szülők tehetünk a legtöbbet ezért a korosztályért. Ők a mi nevelésünk gyümölcsei. Mellettünk lettek „Z”-k.
Végi Anikó
Új hozzászólás