Mint, ahogy a Díszpolgár is beszámolt róla, befejeződött a parkerdő felújítása a Nagyerdőben. A munkálatokra 2,6 milliárd forintot fordítottak (2,1-et uniós forrásból, félmilliárdot a város költségvetéséből). „A Komplex gyógyhelyfejlesztés a debreceni Nagyerdő parkerdejében projekt eredményeként megújult a város zöld szíve.” – „harangozta be” a jó hírt Kósa Lajos polgármester. Hétfőtől látogatható a projekt eredménye. Megnéztem.
Háááát! – Tudom, háttal nem kezdünk mondatot, ezért a klasszikus megoldást választottam: megfordultam… Így se volt jobb. Uram, én nem ilyen lovat akartam!... Sőt egyáltalán nem akartam. Jó lett volna nekem az egy kicsit feltuningolt régi.
Mert az milyen is volt? Ha egy mondattal válaszolhatok: életszerű. A Békás-tóban halak lubickoltak, tavirózsák levelein himbálózva breki orchesta többszólamú, fortissimóig fokozódó kuruttyolása elnyomta a bengáli villamosok egyetem előtti zörgését, járó-kelőktől vadkacsák kunyerálták a pattogatott kukoricát, fűzfa lombja borult a vízre, távolabb mókus is szaladgált, ha nem vadállati bömböléssel sétáltunk az erdőben… Ja, meg akadt elég szemét vízen, szárazon.
Az most is van. Hiába a változás, a szépülés. A magyar ember konokon szemetel. Fafejű kuruc módjára, vagy Pató Pál uras lustaságból, laza csuklómozdulattal ejti, dobja, funkcióját vesztett anyagait, eszközeit.
Nemcsak a szemét szúrt szemet. Az Ady sugárúton parkoltam le. Nyugodtan vihettem volna kétéltűt is, mert akkora volt a dagonya. – Ez még a stadion „sara”. – vélekedtem. Az arénát még májusban átadták, de körülötte bőven van még pótolni való.
A felújított parkerdőt a gyógyfürdő felől közelítettem meg. A Békás-tó előtti, és azt megkerülő térköves kialakítás még tetszetős. A tó azonban egy betonteknő…, pontosabban a partja. Egy halott víz. Ráadásul mocskos, habos. A tóra épített szökőkút vízsugara állandóan mozgásban tartja a vizet, a hordalék képtelen leülepedni. Körbejártam a tavat, mire egyetlen élőlényre leltem, egy tanácstalanul cikázó vízipókra.
A tótól indult az Aktív tanösvény. Ha valaki megmondja, miért aktív, és tanösvény, annak hálásan fogom őrizni emlékét. Aktív talán azért, mert biciklizni, gyalogolni lehet. A tanösvényen egy nyíregyházi, kültéri alkotásokkal foglalkozó cég, állatokat modern felfogásban mintázott faszobrai tekinthetők meg, mint nyúl, gímszarvas, szürkén ábrázolt, az életben patyolatfehér kócsag, és így tovább. Egy-egy faállathoz tábla is dukál, rajta ismertető szöveg a kiállított két- vagy négylábú eredetijéről. A gyerekek és felnőttek jobban örültek volna élő egyedeknek. A Nagyerdei Állatkerttel kooperálva, áthozhattak volna néhány állatot. Természetes környezetükben jobban mutattak volna. Lelki szemeim előtt felsejlett, hogy az állatokat, hogy ki ne fáradjanak, akár rotációban is (mint a Barcelona világsztárjait) szerepeltethetnék. Egy állatsimogató mennyire feldobta volna az erdő népszerűségét.
Az alkotók hangyákat festettek a repedezett betonra. A fatörzsekre „felmásztattak” néhány kapitális méretű példányt. Olcsó megoldás. Egy kis doboz fehér zománcfestékkel „letudták” a hangyaábrázolást.
A tótól az egyetem felé haladva a megújulást nyomoznunk szükséges. Az ösvények burkolata ugyanúgy buggyanásos, mint tíz évvel ezelőtt, az erdő rendezetlen, és szemetes. A beruházás végrehajtói valami patakszerűséget is kreáltak. Víz nem csordogált benne. Távolabb pedig medernek álcázott árokban pangott az előző napi vihar lezúdította vízmennyiség. Az utak alatt nem építettek átereszt.
Szerencsére az erdőből a tervezők és építők nem irtottak ki, üldöztek el minden mozgó élőlényt. A távolban láthattam settenkedő mókust, az avaron pedig igazi vakondtúrásokat. A földalatti négylábúak megúszták a dózerek tolólapátjainak gyilkos talajegyengetését.
Az már csak hab volt a tortán, hogy az eredetiben meghagyott Csobogón egy harmatcseppnyi víz sem csordult alább.
A gyerekeknek épített, játszótérrel kombinált kalandpark a sikeresebb ötletek közé tartozott.
A látottaktól nem voltam elájulva. A tó mögötti rész a pénztelenségtől ordított. Sokba került a parkot védeni hivatott kerítés építése. Nehogy aztán gondoljon egyet a városvezetés, és egy nap lezárva az erdőt, csak pénzért engedjék be az érdeklődőket! Félre sikerült ez a beruházás. Nem hiszem, hogy látogatási időben, bebocsátásra várva, hosszú sorok kígyóznának majd a pénztárak előtt. A város tüdeje, ennyire elfuseráltan is, legyen mindenkié, mert különben igazzá válik, a szinte mindennapos áremelések során elhangzó vásárlói sóhaj: „lassan a levegőért is fizetni kell.”
Különben a városvezetőknek el kellett volna menniük az egyetem botanikus kertjébe, látni egy kis szakszerű erdőképzést, gondozást, növényi élőhelyeket, társulásokat. A városházától negyedóra.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás