Balaton Sound - Szerdától Zamárdiban elektronikus zenei fesztivál

Budapest, 2014. július 5., szombat (MTI) - David Guetta, Wiz Khalifa, Armin van Buuren, Alesso, Martin Solveig, Sven Väth, Steve Angello vagy Roni Size & MC Dynamite is fellép a szerdán Zamárdiban kezdődő MasterCard Balaton Sound fesztiválon.

 

    Európa egyik legnagyobb szabadtéri elektronikus zenei fesztiválját, amely vasárnapig tart, immár nyolcadik alkalommal rendezik meg, ezúttal hét színpadon.  A program hivatalosan csütörtökön indul, de - kizárólag a bérletesek számára - már szerdán kora estétől lesznek koncertek: az első dj setet aznap 17 óra 30 perctől a Jägermeister Arénában Peter Jabin mutatja be. Ugyanitt éjféltől Sander van Doorn holland trance dj és producer, éjjel 2 órától pedig az orosz Hard Rock Sofa duó következik.

    A nagyszínpadon csütörtöktől vasárnapig 16 órakor kezdődik a program és 23 óráig tart. Az első napon az ausztrál Nervo, a holland Garrix és a svéd Alesso, pénteken a francia Martin Solveig, a belga Dimitri Vegas és Like Mike, valamint a szintén francia David Guetta, szombaton a hazai Irie Maffia, a svéd Sebestian Ingrosso és az amerikai Wiz Khalifa, a zárónapon pedig a szintén amerikai Azealia Banks, a svéd Steve Angello, végül a holland Armin van Buuren szórakoztatja a közönséget.

    Ismert külföldi dj-k a többi színpadon is pakolni fogják a vinyleket, köztük lesz például az amerikai Deep Dish és a brit-kanadai Richie Hawtin a Party Arénában, a chilei Ricardo Villalobos, a német Sven Väth, az amerikai Felix Da Housecat, valamint az argentin Hernán Cattáneo és az amerikai Nick Warren a Telekom Teraszon, illetve a brit Roni Size és MC Dynamite, Rudimental és Disclosure, az amerikai Dillon Francis és Baauer, a kanadai Datsik a Jägermeister Arénában.

    A hazai színtér képviseletében fellép a Balaton Soundon mások mellett a We Plants Are Happy Plants, az Anez, Bernáthy Zsiga, Lotfi Begi, a mius, a Manoya, Anorganik, a Biebers, Deniz, a Halott Pénz, a Cloud 9+, a Copy Con, Zoohacker, Marge, az Akkezdet Phiai, a Neo, Sterbinszky, a Carbonfools, a Zagar, a Brains, Infragandhi, Karányi, Newl, Antonyo, Lauer és Kühl is.

    Már csak napijegyekkel, valamint a B.My.Lake-kel kombinált és VIP bérletekkel lehet bejutni a Balaton Soundra, miután a bérletek öt héttel a kapunyitás előtt elfogytak. Bővül a Sound területe: a korábbi fesztiválhelyszín mellé az eddig kempingezésre használt vízparti területekre is színpadok és partihelyszínek költöznek, de más irányban bővítik a kempingterületeket is.

    Valamennyi fő programhelyszín mozdul, ezzel együtt bővül a nagyszínpad küzdőtere, költözik a Party Aréna, a Terasz és az idén első ízben a szabadtéri színpad is. A Balaton Sound idén a Nagyon Balaton programsorozat része. Ennek jegyében a korábbi évekből ismert Borfalu átalakul és idén először Nagyon Balaton Gasztroudvar néven a régió legjobb éttermei, sütödéi, borászatai is bemutatkoznak a fesztivál keretében. Csatlakozott a kezdeményezéshez a vezető tóparti borászatok által létrehozott szervezet, a Balatoni Kör is, amelynek több tagja megjelenik a Gasztroudvarban.

    A fesztivál részletes programja a www.balatonsound.hu oldalon érhető el.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.