Mint a napokban kiderült, az Európai Unió húsz elmaradottabb régiója közül négy magyar. Így egész Kelet-Magyarország az EU szegény fertálya.
Amilyen a térség gazdasága, olyanok az útjai is. A szlovákokat lenézzük, pedig inkább útjaikat irigyelnénk. A sógorok közlekedési felületeit látva bánatunkban fakadunk sírva. Ha még hozzágondoljuk az ottani fizetéseket, életszínvonalat és elfogadható kormányt, akkor van csak igazán okunk az irigy búslakodásra.
Különben nem muszáj olyan messzire merengeni. Dunántúl észak-keleti régiójában miért jobbak az utak? Az is Magyarország. Minden tekintetben kettészakadt az ország. A különbség pedig csak nő. Még megéljük azt az időt, amikor országunk nyugati része beleun a szegényebb területek lakosságának eltartásába (GDP) és önállósodik, mondjuk Lajta bánság néven új államot alapítanak, vagy csatlakoznak Ausztriához és megint lesz az Osztrák-Magyar Monarchia.
A Kelet-Magyarországon autózni szándékozók, indulás előtt kössenek életbiztosítást, írjanak végrendeletet! A telefonkönyvből gyűjtsék ki az útvonal közelében található autómentők telefonszámait! A sárga angyalok elérhetőségéről se feledkezzenek meg! Vigyenek magukkal szerszámokat, két pótkereket, féltengelyt, egy garnitúra lengéscsillapítót, felnit és egy rakás pénzt, autójuk gyorsjavításához! Természetesen Casco nélkül ne induljanak el. Indulás előtt mindenképpen térjenek be egy templomba, szerencsés megérkezésért könyörögve fohászkodjanak a kátyús utak istenéhez. Kötelező Szent Antalnak a húszas perselybe dobása.
Fejemben nagyjából ilyen gondolatok kavarogtak, amikor hétvégén Tokajhegyalján autóztam. Rakamaz és Tokaj között a 38-as út borzalmas állapotban rongálja az arra haladó kocsik futóműveit. Tokajtól Tarcal irányába nap, mint nap új kátyúk keletkeznek. Hatvan-hetven kilométer per óránál gyorsabban hajtani életveszélyes. Tarcal és a 37-es út közötti részen évek óta ismerősként üdvözlöm az egyre mélyülő gödröket. A 37-es út állapota minősíthetetlen. Bodrogkeresztúr és Szerencs között két éve kapott új burkolatot. Mostanra tele van kátyúval, a javítások miatt pedig úgy néz ki, mint a szegény ember foltos ruhája. Bodrogkeresztúr és a tolcsvai elágazás között remek szlalomversenyket lehetne rendezni. Ám ez csak lájtos felvezetője azoknak, akik Tolcsva, Háromhuta, Regéc, Fóny irányába kívánnak továbbhajtani. Minden leírás helyett, inkább fogadják meg tanácsomat: ne menjenek arra! Tudom, nehéz betartani, hiszen a Huták üdülési, pihenési lehetőségekkel csábítanak, a regéci Rákóczi vár felkeresése remek hétvégi program, Fóny pincéiben remek borokat erjesztenek. A környék szegény, nincs munkalehetőség. Kitörési lehetőség az idegenforgalom, a falusi turizmus lenne, de a borzalmas utak tönkre teszik a helyiek utolsó esélyét is. Marad a segély, meg a közmunka. Általuk nem fog a vidék felvirágozni.
A boldogkői vár felkeresése legalább akkora utazási lutri. Már gyermekkoromban (ami nem most volt) rossz volt a burkolat. Az aszfalt nagyjából velem egy idős lehet. Képzelhetik, milyen állapotban van.
E rövid ízelítő is megérteti az olvasóval a cinikusnak tűnő javaslatsort. Sajnos nem áll messze a valóságtól. Tényleg, komolyan készüljön fel az, aki arrafelé kíván járni! Igazi kalandtúra, adrenalinfröccsös autókázás, gondtalan kirándulás helyett túlélő program.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás