Jó harminc évvel ezelőtt a Göcsben a Kun Béla brigád volt a legjobb, ilyenkor május elseje előtt mindig kaptak valamilyen kitüntetést. Állítólag ma is van ilyen nevű szocialista kollektíva Debrecenben. Idős emberek nosztalgiából nem töröltették magukat a rendszerből, a mai rendszer pedig békén hagyja őket. Ismertem a brigádvezetőt. Lajos bácsi néhány évvel ezelőtt hagyta itt a földi létet. Sokat beszélgettem vele. Büszkén mutatta a naplót, amit ugyanúgy vezetett a húsz fős csapat, mint egykoron. Még szocialista szombatot is tartottak, 2006-ban nyáron pedig óvodát festettek az Újkertben, mert ehhez szoktak hozzá. Miért írom mindezeket. A sors keserű fintora, hogy manapság fellelhető egy magukat szocialista brigádnak nevező társulat városunkban. Nem a régi szellemben tevékenykednek, nincs feljegyzés a munkáról, a színházjegyeket sem ragasztják be sehová, slambucot sem főznek Fancsikán. Egy kéregető, hajléktalan társaság nevezi magát szocialista brigádnak.
- Így hív bennünket a főnök - mondta egyikük, amikor álltam a piros lámpánál és bekopogott az ablakon.
Utána jártam a dolognak. Nem szeretném leleplezni őket, a hiba az a társadalom, amelyik idáig juttatott egy réteget. Van közöttük egykori világhírű repülő tiszt fia, bukott agrármérnök, cipész és bigámista is.
A szimpatikus
Béla - a nevek nem lesznek valódiak - minden nap tucatnyi kilométert gyalogol. Ezt a távolságot mindössze egy harminc méteres szakaszon teszi meg oda-vissza. Ezerszer is rója a járdaszegélyt, kezében néhány színes magazin, fején sapka. Alacsony, vékony pali, rendkívül udvarias, nem agresszív. Nem áll meg a kocsiknál, szerintem ismeri az arra közlekedőket, tudja, kitől várhat néhány forintot. Lassan három éve ez a területe.
- Nem bántanak, tudják, hogy az én placcom itt van a kereszteződésben. Van, amikor tizenöt órát is kint vagyok, ha esik, ha fúj. Ne kérdezze, mennyi jön össze. Nincs munkám, csak két diplomám. Nyugdíjat nem kaphatok, alig múltam ötven. Valamiből élnem kell.
Az alkohol mámorában
Az áruház a főútvonal mellett van. Itt naponta négyen kuncsorognak. Egyikük, egy alacsony, rosszul öltözött, állandóan koszos, nem tudom nő, vagy férfi állandóan, de bűzlik a piától. Csoda, hogy eddig nem ütötte el senki. Agresszív, tévelyeg az autók között, a kerekek olykor súrolják a nadrágját. Cipője lukas, két kezét a mellére teszi, mintha imába foglalná kérését. Ha nem kap semmit - márpedig nem kap -, akkor néha nyomdafestéket nem tűrő hangon üvölt. Ebben a csomópontban eleve bezárt ajtókkal várják a zöld jelzést a sofőrök. Egy elhagyatott, bezárt élelmiszer bolt pincéjében laknak tucatnyian, rendőr nincs a környéken, szerintem ők is tartanak az atrocitástól. Vagy csak szolidárisak velük. Már hallottam olyan zsarut, aki azt mondta, azért nem megyünk, mert olyanok vagyunk, mint a hajléktalanok: éhezünk és védünk!
A fifikás
Egy nap legalább ötször megfordulok annál a lámpánál, ahol Sanyi lejmol. Ismer, előre köszön, és tartja a markát. Neki mindig adok. Csak akkor rágtam be a minap, amikor ötödször is adtam és a szememre vetett, hogy fél órával előtte kétszázat csúsztattam a kezébe, akkor most miért a felét? Ezen elvitatkozunk, gyorsan kiszámolom, ha minden nap, minden találkánál adok két kilót, az kb. egy ezres, egy hónap alatt harminc rongy. Mire Sanyi:
- Ide figyelj tesó! Adjál minden elsején tizenötöt és békén hagylak.
Erre mondják: Ügyes!
Az őszinte
Ül a padon, és beszél.
- Mi vagyunk a Hámán Kató brigád. Azért ez a nevünk, mert régen a Medicorban melóztam, akkor az utcát így nevezték. Meg különben is. Nem hívhatnak bennünket Salvador Allendének.
- Miért?
- Mert egyrészt a tagság nem tudja kimondani, másrészt azt sem tudják, ki volt a chilei vezér. Minden nap elszámolunk a főnöknek. Körbejár, begyűjti a lóvét, de rendes, mert hagy nekünk is.
- Ki ő?
- Na, ezt soha nem fogod megtudni! Mi vagy te? NAV-ellenőr? - így mondja, tudja a szabályokat, ismeri a könyvelést. - Ha kell, számlát is tudunk adni. Már persze annak, aki kér. De ilyenre nem volt még példa
- Nem ellenőriznek benneteket? Nincs büntetés? Az önkormányzati rendelet tiltja a kéregetést.
- És akkor mi van? Szerinted, ha megbüntetnek, behajtják bárkitől is a pénzt? A sok képviselő is inkább ide jönne közénk dolgozni. Én adnék nekik munkát. Szóljál az elvtársaknak ott a tanácsházán, jöhetnek. Van néhány szabad kereszteződés, ahová keresünk embereket. Az új villamosmegállók is üresek még. Adjanak be pályázatot, írjanak szakmai önéletrajzot, jöhetnek hozzám interjúra. Nyitva van pálya! Most úgyis lesz néhány lézengő, bukott képviselő, várjuk őket. Itt sem kell mást csinálni, csak feltett kézzel állni a sarkon. És akkor dől a lé.
Sanyi kipakolt. Igaza van, vagy sem, döntse el az olvasó! Egy kérdés azért motoszkál bennem. Lajos bácsi Kun Béla brigádjának fénykorában, vagy anno a Göcsben, esetleg a Medicor éra alatt hol voltak a mai lejmisták?
Igaz, akkor nem volt ennyi autó, és ennyi átláthatatlan, kibogozhatatlan, veszélyekkel teli kereszteződés...
W. Gy.
Új hozzászólás