Brassóban született 1887-ben, iskoláit Parajdon, Székelyudvarhelyen és Kolozsvárott végezte, majd Nagyenyeden lett tanár. Jékely Zoltán költő apja, 1967-ben halt meg Budapesten. Sokak szerint mindmáig a legnagyobb erdélyi magyar költő, nemcsak életműve egésze, hanem Erdélyben született versei alapján is. Németh László olyan költőnek tartotta őt 1927-ben, aki vigyáz a lírára annak bomlása idején. Amikor átköltözött Magyarországra, Reményik Sándor (1890-1941), a költőtárs valósággal elsiratta Elmégy című versében.
Várjuk a tavaszt, pedig tél se volt. Ezért ajánljuk most – vidám daktilusaival - Áprily Lajos talán leghíresebb versét, a Márciust. Gazdag formakultúrája, verseinek fogalmon túli sejtelmekkel játszó zeneisége, impresszionista-szimbolista vonásai a költőt az első Nyugat-nemzedék hagyományához kapcsolják. Mint műfordító is nagyon jelentős volt, világirodalmi halhatatlanokat ültetett át magyarra, s lefordította – kitűnően! - az Anyegint.
(erdei)
A nap tüze, látod,
a fürge diákot
a hegyre kicsalta: a csúcsra kiállt.
Csengve, nevetve
kibuggyan a kedve
s egy ős evoét a fénybe kiált.
Régi, kiszáradt
tó vize árad,
néma kutakban a víz kibuzog.
Zeng a picinyke
szénfejü cinke
víg dithyrambusa: dactilusok.
Selymit a barka
már kitakarta,
sárga virágját bontja a som.
Fut, fut az áram
a déli sugárban
s hökken a hó a hideg havason.
Barna patakja
napra kacagva
a lomha Marosba csengve siet.
Zeng a csatorna,
zeng a hegy orma,
s zeng - ugye zeng, ugye zeng a szived?
Új hozzászólás