Újságunkban a Fehér bot világnapja (október 15.) alkalmából már közöltünk egy rövid megemlékezést vak és gyengénlátó embertársainkról. Akkor elhatároztuk, hogy hasábjainkon a témának folytatása lesz. Megkerestük a debreceni Gyengénlátó Gyermekekért Alapítvány vezetőjét, Pirik Jánost, beszéljen a látássérült gyermekekről, felnőttekről, az alapítványról. Az alábbiakban erről olvashatnak.
- Milyennek tartja a látássérült emberek helyzetét, iskoláskorú gyermekek oktatását, helyben és országosan?
- Hazánkban a látássérült emberek helyzete igen változatos. Egy kisebb részüknek van munkája, de sajnos többségüknek csak az állapotuknak megfelelő járadékok vannak, amiből nehéz megélniük. Nagyon kevés az országban az olyan jellegű munkáltató és munkahely, amely foglalkoztatná a látássérült embereket. A gyermekek helyzete sem könnyebb. Az általános iskoláskorú látássérült gyermekek közül kb. 400 fő tanul gyógypedagógiai intézményekben. Ők is inkább a súlyosabb állapotú látássérült gyermekek. Három nagyobb, ilyen jellegű intézmény van az országban. Kettő Budapesten (Gyengénlátók Általános Iskolája, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye és Kollégiuma; Vakok Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, Egységes Módszertani Intézménye, Kollégiuma és Gyermekotthona) egy pedig Debrecenben (Hajdú-Bihar Megyei Általános Iskola és Kollégium – Dr. Kettesy Aladár Általános Iskola Intézményegysége). A két előző intézmény önállóan működő, az utóbbi egy, már nem. Az idejáró gyermekekkel vagyunk szorosabb kapcsolatban. Sajnos 2009-ben gazdasági okokra hivatkozva a debreceni intézményt összevonta az akkori fenntartó – Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat – egy középiskolai kollégiummal. Így megszűnt az iskola önálló intézményként működni. Ma már csak egy telephelynek számít. Tudomásom szerint, e nem túl szerencsés összevonás következményeként már nem minősül gyógypedagógiai intézménynek, holott egyre súlyosabb állapotban lévő gyermekek járnak oda. A látássérült gyermekek oktatását-nevelését igyekszik az intézmény biztosítani, de ma már közel sem olyan ideálisak a feltételek, mint az összevonás előtt. Talán nincs is „ilyen jellegű intézmény” az országban több. A jövő sajnos megjósolhatatlan! De hátha jön még egy jobb kor …!
Ami igazán aggaszt, az inkább az integráltan tanuló látássérült óvodás és iskoláskorú gyermekek sorsa. Az ő számukra még mindig nem megfelelő a tiflopedagógiai megsegítés. Kevés oktatási intézmény tudja biztosítani számukra a megfelelő tanulást segítő eszközöket és szakembereket. A tapasztalatok szerint a gyógypedagógus utazótanárok évente 1-2 alkalommal jutnak csak el azokba az iskolákba, ahol látássérült gyermekek tanulnak. Ez pedig egyáltalán nem elegendő a speciális megsegítésükhöz. Vannak például hátrányos helyzetű településen élő vak tanulók, akik nem járnak óvodába.
A másik nagy gond, hogy az általános iskola elvégzése után nem nagyon van olyan szakma és utána elhelyezkedési lehetőség, amely a súlyosan látássérülteknek megfelelne. Ez nagy probléma a gyermeknek és családjának is.
- Önnek milyen kötődése van a Dr. Kettesy Aladár Általános Iskolához?
- Első kötődésem az iskola elődjéhez, az akkori Gyengénlátók Általános Iskolája és Nevelőotthonához fűződik 1980-1985-ig, ugyanis látássérültként itt jártam én is általános iskolába.
Nagyon szerettem az akkori iskolát. Családias légkörben fogadták a látássérült gyermekeket. Második otthonunknak tekintettük az iskolát és kollégiumot is.
A gyógypedagógusok és pedagógiai munkát segítők azon dolgoztak, hogy nekünk minél zökkenőmentesebb legyen a tanulásunk. Itt nem csak tanítottak, hanem neveltek is bennünket. Maximálisan igyekeztek megteremteni a feltételeket a látássérülésünkből fakadó hátrányaink leküzdéséhez.
Közülünk sokan tanultak tovább, és szereztünk szakmunkás bizonyítványtól a doktori címig terjedő végzettséget.
- Kérem, beszéljen „A Gyengénlátó Gyermekekért Alapítvány” célkitűzéseiről, feladatairól, tevékenyégéről, eredményeiről!
- Alapító okiratunknak megfelelően az alapítvány célja és feladata: Hozzájárulás a gyengénlátó gyermekek társadalmi beilleszkedésének elősegítéséhez, esélyegyenlőségük megteremtéséhez. A látássérülés okozta hátrányok kompenzálása. Így különösen: optikai és egyéb, a tanulást elősegítő eszközök, tanszerek beszerzése a szociálisan leginkább rászorulóknak. Életre nevelés a külső kapcsolatok bővítésével: találkozók, versenyek szervezése, díjazottak jutalmazása. Művelődési és kulturális lehetőségek anyagi alapjainak szélesítése. Tehetséggondozás: pályamunkák készítése, díjazása, a nyelvtanulás feltételeinek fokozottabb biztosítása. Jól tanuló, példás magatartású, kiváló szorgalmú gyermekek jutalmazása. Az egészséges életmód, a sportolás feltételeinek folyamatos fejlesztése. Pályaorientáció, pályaválasztás elősegítése. Anyagi és szakmai támogatás nyújtása a helyi szinten szerveződő szakkörök, hagyományőrző klubok tevékenységéhez, a gyengénlátó, súlyosan látássérült óvodások iskolai életmódra való felkészítéséhez. Esztétikus, gyermekközpontú környezet továbbfejlesztéséhez való hozzájárulás.
Az alapítvány alapítása óta (1992) sok segítséget nyújtott a látássérült gyermekeknek és szüleiknek. Én 2011 óta vagyok a kuratórium elnöke. Előtte és azóta is az alapító okiratunknak megfelelve, sokféle módon próbáltuk a látássérült gyermekek életét megkönnyíteni, támogatni. A tanulást és életvitelt megkönnyítő eszközök beszerzésének támogatásától a gyerekek táboroztatásáig, játszótér építéséig sok segítséget tudtunk nyújtani. Szoros kapcsolatot ápolunk a megyei látássérültek egyesületeivel, melyek sokban segítik munkánkat. (Látássérültek Észak-alföldi Regionális Egyesülete, Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete).
- Az alapítványnak milyen támogatásra lenne szüksége?
- Nagyon nehéz, de igyekszünk megfelelni mindannak, amiért az alapítók létrehozták az alapítványt. Mindehhez sok anyagi segítségre van szükség, amit pályázatok útján és a személyi jövedelemadó 1 százalékából próbálunk előteremteni. Szívesen fogadunk pénzügyi- és eszköztámogatást is. Eszköztámogatás keretében leginkább laptopokra lenne szükségünk, amiket tartós használatba adnánk az arra rászoruló látássérült gyerekeknek, megkönnyítve ezzel a tanulásukat. Szükség lenne még modern olvasó-televíziókra is, amik sajnos nagyon drágák. Örömmel vennénk olyan szállás- és szállítási lehetőséget is, amellyel a táborozási költségeinket tudnánk csökkenteni, illetve színesíteni. Nagy álmunk egy 9 személyes mikrobusz, amivel szintén a gyerekek mindennapjait tudnák megkönnyíteni. De ez tényleg csak álom!
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás