Vörösmarty a hazai irodalom, a romantikus költészet egyik legnagyobb alakja, az 1836-os Szózat írója. Műveiben történelmi,- illetve kitalált mítoszok elevenednek meg – előbbire a legnagyobb példa a Zalán futása, utóbbira pedig a Csongor és Tünde.
Irodalmi programját 1833-ban így fogalmazta meg: „Figyelmünket nagy történetek s történendők gondjai tartják kötve, melyekkel minden érdekeink, bármely hosszú láncon is, összefüggenek, s azért, amely költő tárgyai nem históriaiak, vagy kinek lírája nem a kor nagy nemzete véleményeit, érzéseit, óhajtásait reprezentálja, vagy végre a szerető szív édes titkait hallván ebben is nem a nemzet sajátságaihoz simul (népköltés), az bírjon nagy s ritka erővel… Különben szava hallatlanul és így haszon nélkül fog hallatszani a pusztában…”
A műveinek stílusát két csoportra lehet osztani.
A hazafias témájú versek közül kiemelkednek a Pázmán és a Magyarország címere. Megjelennek bennük a magyar történelem nagy alakjai, mint Zrínyi, Dobó és Hunyadi, illetve a nemzeti múlt eseményei és helyszínei, mint Szigetvár, Mohács és Pusztaszer. Kora politikai aktualitásait dolgozza fel a Habsburg-ellenes költeményében, a Zivatarban és az elnyomás ellen szóló versében, A farkasban. A lengyel népről íródott A hontalan című alkotása.
Lírai költeményeiben a szerelmi bánat a fájdalom és szenvedés képeiben realizálódik. A szentimentális érzelmességben az ábránd és a valóság, az illúziók és a tények ellentétei és a társadalmi korlátozottság érzései keverednek.
A Csongor és Tünde 1830-ban írt drámai költemény, ami műfajában „színjátéknak” nevezhető. A stílusa egyedi, a líra, a dráma és az epika határán áll, megtalálhatóak benne elbeszélések, leírások, párbeszédek, felvonások és jelenetek.
A világképe mitologikus, mesés és filozofikus. A cselekmény ideje nincs jelölve, a költő csak a „pogány kunok” szókapcsolattal utal rá. A három világot a csodafa köti össze, megjelenik a napszak-szimbolika (Hajnal, Dél, Éj), tündér és boszorkány (Tünde szépsége, Mirigy szerelmi varázslatai), más szereplők alakváltó képességei és a mágikus kút. Érdekesség, hogy a Tünde keresztnevet a költő találta ki a „tündér” szóból.
Ezúton is szeretettel köszöntjük a napokban névnapjukat ünneplő Tünde nevű olvasóinkat a Csongor és Tünde című vers egy részletével!
Tünde: Ah, mi boldog pillanat!
A varázskút nincs befödve,
Nem lebeg gyász fátyola.
Boldog, aki most belenéz,
Azt nem éri bánat és vész,
Kedvez annak csillaga…
Csillagok kik a jövendőt
Fénybetűvel kék mezőben
Irjátok le a nagy égben,
Ti, a menny szép szemei,
Kedvezőn mosolygjatok
A varázskút éjjelébe:
Sorsom nyugszik rajtatok…
Ah, a szív is így nyílik meg,
Mint sötétben a szemek.
Boldogságban zárva tartja
Rózsaszínű ajtaját,
Az örömnek gazdag árja,
Hogy ne fojtsa el lakát:
Búban, kínban, szenvedésben
Titkos mélyeit kitárja,
Hogy, ha még van a reménynek
Elfogadja sugarát…
Ám ha ez nem volna tetsző,
S büntetésnek sanyarú,
Halld meg, egy más sorsod is vár,
Nem kevésbé szomorú:
A virágos csendligetben
A szerelem hív ölében,
Mint a halmok csermelyének,
Gyöngyvirággal koszorúzva,
Víg dalokkal hangadozva,
Kell lefolyni életednek.
Hű kebelnek dobogása
Lesz bölcsője álmaidnak,
Hév ajaknak csókadása
Megfejtője vágyaidnak.
A gyönyörrel fogsz fekünni,
A gyönyörrel ébredezni,
S elmúlt napjaid keserve,
Boldogságba eltemetve,
Mint regében ó csoda
Vissza fog mosolygani,
S több örömnek lesz oka.
Nézz körül s ha tartja kedved,
E gyönyörfa és ama lak
Bús viránynak mezején
Mind reád vár, mind sajátod,
S boldog alkotójok – én.
(Vörösmarty Mihály: 1800, Kápolnásnyék – 1855, Pest)
Nádai Nikolett
Új hozzászólás